Megtalálták a férfit, aki Sallai Nóra autójának ütközött
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Újabb információkat derített ki a Bors arról a két férfiról, akik a Sallai Nóra balesetét okozó BMW-ben ültek.
Az autó tulajdonosa a karambol idején az anyósülésen ült a vele közeli rokonságban álló sofőr mellett. A BMW vezetője agyrázkódást kapott, míg utasának eltört a combcsontja, de őt már kiengedték a kórházból.
A lap szerint a baleset idején a sofőr alkoholt és kábítószert sem fogyasztott.
Mint írták, a tragédia óta bujkál az autó tulajdonosa, mivel rengeteg fenyegető üzenetet kapott.
Nagynénje viszont hajlandó volt nyilatkozni. A Bors kérdésére elmondta, hogy az erdélyi Ozsdoláról érkezett család egyik része Alsónémedin, míg a másik Dunaharasztin lakik. A nő szerint unokaöccse becsületesen megdolgozott a pénzéért, mivel krumplit, káposztát és salátát szedett.
„Meglátogattuk a lakásán. Nagyon rossz az állapota lelkileg és fizikailag is, hiszen egyrészt megviseli a kisfiú halála, másrészt a balesetben eltört a lába. Komoly fájdalmai vannak, nem tud járni. Sajnálja a történteket. A baleset közvetlen előzményéről elmondta, hogy nem látta a művésznő érkező autóját. Ha látja, biztos szól […] hogy álljon meg!” – idézte fel a lapnak.
A BMW vezetőjét is megviseli a baleset
A lapnak nyilatkozó asszony szerint fiatal rokona mélyen vallásos, és jó nevelést kapott. Véleménye szerint a fiúk rossz helyzetbe kerültek, és talán nem is tudják feldolgozni a tragédiát.
Megjegyezte, hogy unokaöccsének felesége és egy gyermeke van, így egy börtönbüntetés az egész életét tönkretenné. Állítása szerint a fiatal nemrég szerezte meg a jogosítványát, a BMW-t pedig az édesapjától kapta. A nő szerint mindketten rosszul érzik magukat a történtek miatt.
Kivel nem történik baleset? Ezt őszintén kérdezem. Ilyen szörnyűség bárkivel előfordulhat
– mondta.
Mint írtuk, a rendőrség halált okozó baleset ügyében indított nyomozást. A büntető törvénykönyv szerint aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével másnak maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy halált okoz, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.
Nem tudták megmenteni Sallai Nóra kisfiának életét
Mint arról beszámoltunk, Sallai Nóra és kisfia szeptember végén tartottak hazafelé egy születésnapi ünnepségről, amikor balesetet szenvedtek. Egy kereszteződésből kanyarodtak ki balra, amikor nagy sebességgel, 130-cal szaladt beléjük egy BMW-s. A benne ülő két fiatal csupán végtagsérüléseket szenvedett. Sallai Nóra ötéves kisfiát bár újraélesztették a helyszínen, később a kórházban belehalt a sérüléseibe. A színésznő már jobban van, de még mindig válságos az állapota.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság korábban közúti baleset gondatlan okozásának bűntette miatti eljárásról beszélt, azonban a kisfiú halála után már halált okozó baleset ügyében folyik a nyomozás.
A tragédia miatt sokan a gyorshajtók elleni szigorúbb szankciókat és a közlekedési szabályok szigorítását követelik. Kembe Sorel-Arthur, a Jóban Rosszban színésze egy „Lex Sallai Nóra” elnevezésű kezdeményezéssel is előállt.