Karácsony Gergely: Budapest és lakhatás – Szex és New York, kileng a Bradshaw-index
További Belföld cikkek
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
Karácsony Gergely főpolgármester legutóbbi Facebook videójában újból a budapesti lakhatási válságról és annak sürgető megoldásáról beszélt.
A főpolgármester a videóban Orbán Viktor Kossuth rádiónak adott nyilatkozatát vette alapul, amelyben a kormányfő többek között azt mondta: három nagy beavatkozási pont közül első a megfizethető lakhatás, ezért várják, hogy Budapest is „mond végre valamit”, mert a kormánynak vannak tervei és készen áll a tárgyalásra.
A főpolgármester szerint tizennégy éve minden fővárosi tudja, hogy lakhatási válság van Magyarországon és Budapesten, és mivel – mint fogalmazott – erről már Orbán Viktor is értesült, elmondja a Fővárosi Közgyűlés nevében, hogy mi az, amit Budapesten tenni kellene.
Karácsony Gergely videójában párhuzamba állította a budapesti helyzetet a Szex és New York című sorozatban a főszereplő Carrie Bradshaw panaszával.
A filmbeli írónő arról beszél, hogy egy ideális városban hogyan viszonyul egymáshoz az átlagos albérletár és az átlagos jövedelem, tekintve, hogy míg 40 ezer dollárt tudott elkölteni cipőkre, nincs hol laknia.
A való életben ez úgy néz ki az Economist számításai alapján, hogy Budapest Európa legrosszabb helyzetben lévő nagyvárosa azzal, hogy itt a legrosszabb az aránya a fizetéseknek és az albérletáraknak.
Tele vagyunk javaslatokkal, hogy ezen változtatni tudjunk. Az első javaslatom Orbán Viktornak, hogy a kormányát vegye már rá arra, hogy elvégezze a munkáját. A Fővárosi Önkormányzat az elmúlt 30 év legnagyobb lakhatási csomagját készítette elő. Ezt letárgyalta a kormánnyal, letárgyalta az Európai Unióval. Egy dolog kell ehhez, hogy megvalósuljon: hogy a magyar kormány végre közzétegye azt a felhívást, ami alapján ezt az uniós forrásból meg tudjuk valósítani
– mutatott rá Karácsony Gergely, hozzátéve, hogy ezért írt levelet Orbán Viktornak, valamint azt ígérte, hogy ha valóban lesz tárgyalás a kormány és a Főváros között, akkor még rengeteg javaslatuk van arra, hogy „a kormány hogyan csinálja pont az ellenkezőjét annak, mint amit az elmúlt 14 évben”.