Több mint egy hónap után számolt be az Országgyűlés egy volt képviselő haláláról

2024.10.22. 10:27
76. életévében meghalt Szabó János, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) volt képviselője. Az Országgyűlés hétfőn adott hírt a szeptember elején elhunyt orvosról.
Szabó János volt országgyűlési képviselő
Szabó János volt országgyűlési képviselő
Fotó: parlament.hu

Hetvenöt évesen meghalt Szabó János. Az MDF volt képviselője 1990-től 1994-ig volt az Országgyűlés tagja, az Önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság, valamint a Honvédelmi bizottság munkájában vett részt – olvasható az Országgyűlés honlapjának hétfői közleményében.

A képviselő halála azonban már több mint egy hónappal ezelőtt bekövetkezett. Szabó János tragikus hirtelenséggel, szeptember 13-án hunyt el – számolt be róla a Semmelweis Egyetem.

Mint írták, kollégájuk 1949. május 6-án született Debrecenben, majd az Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán 1975-ben szerzett diplomát. A Magyar Demokrata Fórumhoz 1990. januárban csatlakozott, mellette orvosi hivatását is gyakorolta. 

Szabó János 1996-tól 2005-ig a Szent Rókus Kórház és Intézményeinek főigazgató főorvosaként dolgozott, és a Pest megyei Bőr- és Nemibeteg-gondozó Intézetet is vezette. 2005-től 2021-ig a Szent Rókus Kórház és Intézményeinél a Szakrendelő Intézet igazgatói pozícióját töltötte be. A továbbiakban már nem kívánt vezető pozíciót betölteni, de a Semmelweis Egyetem Szakrendelő Intézetében tovább dolgozott bőrgyógyászként, egészen a váratlanul bekövetkezett haláláig.