Rákosi utolsó miniszterelnöke tudósként szembefordult a Kádár-rendszerrel

Hegedüs András 1922. október 31-én született a rábaközi Szilsárkányban. Apja konvenciós cseléd volt. Anyja birtokos parasztcsaládból származott, férje korai halála után ő gondoskodott két gyermeke neveltetéséről. A helyi evangélikus elemi iskolában kezdte tanulmányait, és az ottani lelkész segítségével került a csornai polgári iskolába. A gimnázium ötödik osztályát magánúton elvégezve különbözeti vizsgával felvették a soproni evangélikus líceum hatodik osztályába, ahol 1941-ben érettségizett. A Turul Szövetség ösztöndíjával a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kara elektrotechnikai tagozatának hallgatója lett. De csak két évig, mert a kommunista mozgalom elterelte figyelmét a műszaki tudományokról. Megismerkedett Donáth Ferenccel és Szalai Bélával, akiknek nem kis szerepük volt abban, hogy 1942-ben tagja lett az illegális kommunista pártnak, és részt vett az egyetemi szervezet kiépítésében. 1944 augusztusában letartóztatták és két év fegyházbüntetésre ítélték, de három hónap múlva sikerült megszöknie.

A pártvezetés belső körében

Villámkarriert futott be a pártban. 1945-től országos titkára lett a kommunista irányítás alatt álló Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetségnek. 1948-ban a nagy hatalmú Gerő Ernő mellett az agrárkérdések szakreferense, aztán a pártközpont szövetkezetpolitikai osztályának helyettes vezetője, majd vezetője, míg októbertől az összevont mezőgazdasági és szövetkezetpolitikai osztály helyettes vezetője, 1949-től vezetője lett. 1950 nyarán már a Magyar Dolgozók Pártja titkárságának tagjaként került be a pártvezetés belső körébe.

• 1951. november 3-tól 1952. január 5-ig földművelésügyi miniszter-helyettes,
• 1952. január 5-től június 6-ig az állami mező- és erdőgazdaságok minisztere,
• 1952. június 6-tól 1953. július 4-ig az állami gazdaságok és erdők minisztere.

1953 júniusában tagja volt annak a hétfős küldöttségnek, amelyet a Szovjetunió Kommunista Pártjának elnöksége Moszkvába rendelt, így a harmincéves fiatalember tanúja lehetett Rákosi Mátyás megszégyenítésének. Ezt követően Nagy Imre kormányában vállalt szerepet:

• 1953. július 4-től 1955. április 18-ig a Minisztertanács első elnök-helyettese,
• 1953. július 4-től 1954. október 30-ig földművelésügyi miniszter.

Nem akart Rákosi Mátyás örökébe lépni

Üstökösszerű pályafutása 1955-ben is folytatódott: április 18-án a megbuktatott Nagy Imre utódaként – mint minden idők legfiatalabb magyar miniszterelnöke – átvette a kormányfői posztot.

Kormányfői működésének idejére esett a Varsói Szerződés létrehozása. 1955. május 14-én ő – és Bata István honvédelmi miniszter – írta alá magyar részről az alapító okmányt. Arra a kérdésre, miért nem korábban jött létre ez a katonai szervezet, hiszen a NATO már 1949. április 1-jén megala­kult, 1990 májusában a Népszabadságnak ezt válaszolta:

Úgy gondolom, hogy el­sősorban Sztálin személyében keresendő a válasz. Sztálin 1953-ig korlátlan despota, ab­szolút uralkodó volt az egész térségben, ő nem szerette a legitim megoldásokat, mert úgy érezte, hogy a jogi for­máik között működő szerveze­tek, tanácskozótestületek eset­leg korlátozzák a tevékenysé­gét.

1956-ban azonban még messze nem volt ennyire kritikus a fennálló rendszerrel szemben, hiszen október 28-án – keményen visszadátumozva – aláírta a szovjet hadsereg segítségül hívásáról szóló kérelmet. Tette ezt azért, mert október 24-én már átadta a hatalmat Nagy Imrének.

Október 29-én Jurij Andropov szovjet nagykövet hathatós támogatásával családjával együtt a Szovjetunióba menekítették. Moszkvai tartózkodásakor fokozatosan eltávolodott a vele együtt menesztett pártvezetők csoportjától, és 1957-ben a Szovjet Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének főmunkatársaként érdeklődése a szociológia felé fordult.

Nézetei miatt kizárták a pártból

1958 őszén tért vissza Magyarországra. Érezte, hogy a Kádár-rendszer igazából se lenyelni, se kiköpni nem tudja, ezért érdeklődése a tudományos pálya felé terelődött. 1958-tól 1961-ig az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének főmunkatársaként dolgozott, majd 1961–1963-ban a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese. 1963–1968-ban az általa alapított MTA Szociológiai Kutatócsoportjának igazgatója és a Valóság című folyóirat szerkesztője lett.

1956 számomra nemcsak az aktív politikai pályával való szakítást jelentette, hanem fokozatos önállósodási folyamat kezdetét is. Ekkor kezdtem komolyan szociológiával foglalkozni

– emlékezett vissza pálfordulására 1988 tavaszán, a Közgazdász című egyetemi lapnak adott interjújában.

A hatvanas években tevékenyen részt vett az új gazdasági mechanizmust előkészítő bizottságok munkájában. (Azért nevezték a változást óvatosan új gazdasági mechanizmusnak, mert a kádári vezetés irtózott a reform kifejezéstől.)

Véleménye alapvetően megváltozott a szocialista rendszerről. 1968-ban revizionistának bélyegzett tudományos nézetei, publikációi, illetve a Csehszlovákia megszállását elítélő álláspontja miatt leváltották a kutatócsoport éléről, és az MTA Ipargazdaságtani Kutatócsoportjához helyezték át. Öt évvel később az MSZMP PB határozatot hozott „néhány társadalomkutató antimarxista nézeteiről”, és 1973 májusában az úgynevezett filozófusperben revizionizmus vádjával kizárták a pártból, és elbocsátották állásából.

A „filozófusperben”, amely valójában nem is volt per a szó jogi értelmében, Hegedüs András illusztris társaságba került – Bence György, Heller Ágnes, Márkus György, Márkus Mária, Kis János és Vajda Mihály közé.

Tudóstársak a „második életéről”

1975-től 1982-ig rokkantsági nyugdíjas, majd 1982-től 1988-ig nyugdíjasként a Közgazdaság-tudományi Egyetem tanáraként dolgozott. 1990 nyarán megalakította a Munkás Akadémiát, amelynek elnöke volt 1999. október 23-án bekövetkezett haláláig.

Hegedüs „második életéről” tudóstársai, egykori kollégái is elismerően beszéltek. Losonczi Ágnes (1928–2024) szociológus kiemelte:

Ehhez hasonló megrendülő és megrendítő megtisztulást én senkinél, sehol nem tapasztaltam. Hegedüs András vállalta és átélte a katarzist, ennek gondolati következményeit vitte a szociológiába, ezt írta meg könyveiben, cikkeiben. Az ötvenes évek szűk hatalmi rétegéből – ma divatosan elitnek mondják – senki nem állt elő azzal, hogy én bűnösnek érzem magam, és nagy vétkeket követtem el az emberek ellen, a nemzet ellen vagy a baloldali szellemiség ellen, egyedül és kizárólag ő.

Ferge Zsuzsa (1931–2024) szociológus szerint egészen különleges, úttörő szerepet vállalt a magyar szociológia újraélesztésében. Ő is döbbenetesnek nevezte, ahogy Hegedüs megtagadta a saját múltját, és hogy teljesen új és bátor irányt vállalt.

(Borítókép: Hegedüs András beszédet mond a Parlamentben 1956. augusztus 3-án. Fotó: Keystone-France / Getty Images)