Érdemes résen lenni, így változik a fővárosi közlekedés az őszi szünetben

2024.10.25. 14:57
Mindenszentek napján és az azt megelőző időszakban a temetők kényelmesebb megközelítése érdekében a BKK most is járatsűrítésekkel készül, illetve rendkívüli járatokat indít. Az iskolai őszi szünet idején október 28. és 31. között pedig a tanszüeneti menetrendek, november 1-jén az ünnepnapi, illetve vasárnapi menetrendek szerint közlekednek a BKK járatai.

A halottak napja miatt a következő napokban nagyobb forgalomra, útlezárásokra kell számítani a temetők környékén, amelyek hatással lehetnek a közlekedésre. Az ünnepi időszakban a sírkertek környékén jellemző jelentős gépkocsiforgalom, illetve a korlátozott parkolási lehetőségek miatt a Budapesti Közlekedési Központ azt javasolja, hogy a temetőkbe látogatók elsősorban a közösségi közlekedést válasszák.

Október 26-tól november 3-ig a temetőket érintő fővárosi vonalakon nagyobb járművekkel, sűrűbb követéssel, illetve rendkívüli temetői járatokkal segíti a BKK a temetőkbe igyekvőket. November 1. és november 3. között megváltozik az Új köztemető környékén a forgalmi rend, a Sírkert utat egyirányúsítják a Kozma utca irányába. Ebben az időszakban a 95-ös és a 195-ös autóbuszok módosított útvonalon közlekednek.

Az iskolai őszi szünet idején október 28. és 31. között a tanszüneti menetrendek, november 1-jén az ünnepnapi, illetve vasárnapi menetrendek szerint közlekednek a BKK járatai.

Az egyes temetők környékén pedig az alábbi változásokra kell számítani, illetve azok megközelítését a BKK az alábbiak szerint javasolja.

Új köztemető

Az Új köztemető megközelítésére a BKK a Blaha Lujza tér felől a 28-as, valamint ebben az időszakban minden nap napközben az Új köztemetőig közlekedő 37-es villamost, továbbá november 1-jén és 2-án a Keleti pályaudvar és az Új köztemető között közlekedő 28B villamost, a Kőbánya-Kispest metróállomástól pedig a 68-as, a 202E és a 268-as autóbuszokat, valamint november 1-jén és 2-án Kőbánya-Kispest M és az Új köztemető között közlekedő 68B autóbuszt ajánlja. A temető elérhető továbbá a Puskás Ferenc Stadion metróállómás felől a 95-ös és 195-ös autóbusszal is. A 28B villamosjárat útvonala és menetrendje elérhető a BKK felületein.

Módosul a 95-ös és a 195-ös autóbusz útvonala. A Felsőcsatári köz végállomás felé tartó buszok november 1-től 3-ig a Harmat utca – Újhegyi út útvonalon érik el a temetőt, az útvonalváltozás miatt nem érintik a Kada utca/Mádi utca, Kada utca/Maglódi út, a Bajcsy-Zsilinszky kórház, a Venyige utca és a Sírkert út megállóhelyet. A temetőnél az Újhegyi úton, a körforgalom előtt áll meg a 95-ös busz.

Az Új köztemető környékén ideiglenes forgalmi rend lép életbe:

  • az Újhegyi utat a Maglódi úttól a temető bejárata felé a közösségi közlekedésnek tartják fenn október 28-án 8:00-tól november 1-jén 20:00-ig;
  • ebben az időszakban a Sírkert utat egyirányúsítják a Kozma utca irányába;
  • a Kozma utca Jászberényi út – körforgalom közötti szakaszát október 28-án 7 órától november 1-jén 20 óráig operatív rendőri intézkedéssel – a forgalom nagyságának függvényében – a Jászberényi út irányába csak a közösségi közlekedési járatok használhatják.

Farkasréti temető

A Farkasréti temető a Széll Kálmán tér és a Déli pályaudvar, illetve az M2-es metró felől a november 1-jén és 2-án napközben sűrűbben közlekedő 59-es, illetve az 59A villamossal érhető el. Emellett a 8E és az 53-as autóbusz is gyakrabban közlekedik november 1-jén és 2-án, előbbi gyors eljutást biztosítva többek között Kelenföld és Gazdagrét felől.

Óbudai temető

Az Óbudai temető megközelítéséhez november 1-jén és 2-án a szokásosnál sűrűbben induló 160-as, továbbá a 260-as járatot ajánlja a BKK. A 118-as és a 218-as autóbusz mellett 118B jelzéssel rendkívüli buszjárat indul a Szentlélek tér H és az Óbudai autóbuszgarázs között november 1-jén és 2-án, biztosítva a H5-ös HÉV felől is a sírkert könnyebb elérését. A temető a Bécsi úton közlekedő elővárosi buszjáratokkal is megközelíthető. A 118B rendkívüli buszjárat útvonala és menetrendje a BKK felületein érhető el.

Megyeri temető

A Megyeri temető megközelítéséhez a november 1-jén és 2-án a szokásosnál sűrűbben induló 30A és 196-os, valamint a 30-as, a 230-as, és a 147-es autóbuszt ajánlja a BKK. A 122E autóbusz Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak végállomás felé is megáll a Megyeri temetőnél október 28-a és 31-e között.

Rákospalotai temető

A Rákospalotai temető megközelítéséhez a szokásosnál sűrűbben induló 196-os, 196A, valamint a 231-es és a 231B autóbuszokat, továbbá a 69-es villamos mellett a 130-as járatot ajánlja a BKK, amely október 26. és november 3. között hétvégi napokon csuklós autóbusszal, hétköznap napközben pedig sűrűbb követéssel közlekedik.

Pesterzsébeti temető

A Pesterzsébeti temető megközelítéséhez a 2B, a 36-os és az 52-es járatokat ajánlja a BKK, továbbá a november 1-jén és 2-án a Gubacsi út/Határ út és a Szentlőrinci úti lakótelep között közlekedő 36B jelzésű rendkívüli autóbuszjáratot. A temető elérhető a megszokottnál sűrűbben közlekedő 135-ös autóbusszal, amely november 1-jén az áruházak zárva tartása miatt csak a Szentlőrinci úti lakótelepig közlekedik. A 36B rendkívüli buszjárat közlekedik a Gubacsi út/Határ út és Szentlőrinci úti lakótelep között.

Fiumei úti sírkert

A Fiumei Úti Sírkert megközelítésére a BKK a 23-as, illetve a 24-es villamos mellett Kőbánya felől a 28-as, a 28A és a 37-es villamost ajánlja. November 1-jén és 2-án rendkívüli járatként a Keleti pályaudvar és az Új köztemető között 28B jelzéssel is közlekedik villamos.

Kozma utcai izraelita temető

Az Izraelita temető megközelítésére a BKK a Blaha Lujza tér felől a 28-as villamost, Kőbánya-Kispest metróállomástól pedig a 68-as és a 268-as autóbuszt ajánlja.

A többi temető környékén történt változásokról a BKK weboldalán lehet tájékozódni.