Ezért nem vett részt a fővárosi frakcióközi egyeztetésen a Tisza Párt

2024.10.25. 20:33
Nem vett részt a fővárosi frakcióközi egyeztetésen a Tisza Párt frakciója. A párt sajtóközleményében azt írta, „elkötelezettek a budapestiek átlátható és igazságos városvezetése mellett, és készen állnak a konstruktív együttműködésre, ha tisztességes és demokratikus keretek között történik az egyeztetés.”

A Tisza Párt frakciója valóban nem vett részt a pénteki fővárosi frakcióközi egyeztetésen – közölte a párt pénteken.

Mint írták, az előzetes meghívó szerint a megbeszélés a fővárosi cégek felügyelőbizottsági és igazgatósági tagjaihoz kapcsolódó kérdésekre korlátozódott volna, azonban közvetlenül az egyeztetés előtt kiderült, hogy napirendre került az olimpia rendezésének kérdése is, amelyről a Tisza-frakció semmiféle előzetes tájékoztatást nem kapott.

Emellett közölték azt is, hogy megalakulásuk óta nem támogatják, hogy a főpolgármester saját hatáskörében tartsa a fővárosi cégek vezetőinek kinevezési és felügyeleti jogát. „Ehelyett a demokratikus működés szellemében szükségesnek tartják ezen döntések közgyűlési hatáskörét” – tették hozzá.

Az átlátható városvezetés biztosítása érdekében elengedhetetlen, hogy a fővárosi képviselők valós párbeszédet folytathassanak és bevonják őket a döntéshozatalba

– fogalmazott a párt az MTI szerint, megjegyezve, hogy „elkötelezettek a budapestiek átlátható és igazságos városvezetése mellett, és készen állnak a konstruktív együttműködésre, ha tisztességes és demokratikus keretek között történik az egyeztetés.”