Nagy bejelentést tett Lázár János Békéscsabán

2024.10.26. 06:26
Lázár János építési és közlekedési miniszter bejelentette, hogy Békéscsaba lesz az egyik nagy alföldi közlekedési csomópont. Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere kiemelte, mind gazdasági értelemben, mind az ott élőknek nyújtott szolgáltatások színvonalát illetően gyorsulhat a város fejlesztése a következő öt évben.

Lázár János bejelentette, hogy alföldi közlekedési csomópontok kialakításán dolgozik a kormány, és ezek között Békéscsaba is szerepel – írta az MTI. 

Az építési és közlekedési miniszter pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, több közlekedési fejlesztési elképzelést is áttekintettek a város vezetőjével, Szarvas Péterrel. Többek között szó esett az M44-es gyorsforgalmi út meghosszabbításáról, valamint a 47-es út négysávossá bővítése mellett határoztak arról, hogy a kormány a Szegedet, Kecskemétet és Debrecent érintő fejlesztési elképzelésekbe bevonja Békéscsabát és Szolnokot is.

A Nyíregyháza–Szatmárnémeti, Debrecen–Nagyvárad és Szeged–Temesvár határ menti várospárok mellett Békéscsaba és Arad lenne még közlekedési csomópont, amivel a békési vármegyeszékhely logisztikai, elosztási csomóponttá válhat 

– tette hozzá a tárcavezető. 

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület), Békéscsaba polgármestere azt mondta, „igen optimistán” látja a város jövőjét, hozzátéve, hogy a következő öt évben Békéscsaba fejlesztése tovább gyorsulhat mind gazdasági értelemben, mind az itt élőknek nyújtott szolgáltatások színvonalát illetően.