Különleges állatfajjal gazdagodott a Nyíregyházi Állatpark
Az állatok a rotterdami állatkertből érkeztek és a négyhetes karanténidő letelte, valamint az állatorvosi ellenőrzés után már megtekinthetőek a Jégvilág interaktív bemutató akváriumában – közölte Révészné Petró Zsuzsa, a park zoológiai osztályvezetője hétfőn az MTI-vel.
Elmondta, nevével ellentétben a leopárdcápa a békésebb cápafajokhoz tartozik. Könnyen felismerhető karcsú testéről és a fekete nyeregszerű feltűnő mintájáról, valamint a hátán lévő nagy foltokról, ahonnan általános elnevezése is származik. A Csendes-óceánban őshonos faj elsősorban 4–20 méter mélységben él a tengeröblökben és torkolatokban, ahol többnyire polipokkal, rákokkal, kagylókkal, csigákkal és kisebb halakkal táplálkozik.
Bár a faj a Természetvédelmi Világszövetség vörös listája szerint nem fenyegetett, lassú növekedése és vándorlási szokásai miatt, mely kis helyre korlátozódik, könnyen túlhalászható.
A most érkezett leopárdcápákkal együtt már tíz cápafajjal találkozhatnak a látogatók a Nyíregyházi Állatparkban.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt
Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség
február 6., 14:29
- Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban
Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.
február 6., 15:26
- Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót
Így emlékszik a magyar nyilvánosság.
február 6., 15:57
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
1 órája
- Mindeközben
Robbie Williams egyszer felment Selma Blairhez, de rögtön véget ért a randi, miután kinyitotta a színésznő hűtőjét
3 órája
- Címlapon
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön érkezik a német városba.
51 perce
- Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit
Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.
február 6., 14:53
- Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak
A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.
február 6., 13:58
- Belföld
Keményen kiosztotta a mentőszövetséget a szendvicsügy miatt az OMSZ
Kiemelték, az ellátás nem jogi kötelezettség, csak egy jóindulatú kezdeményezés.
17 perce
- Mindeközben
Keleti Andrea: 30 éven keresztül minden összejövetelen azt kellett mondanom, hogy köszönöm szépen, én ilyet nem eszem, fogyókúrázom
4 órája
- Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor
A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.
február 6., 15:01
- Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök
Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.
február 6., 15:11
- Belföld
Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ
A központ feladatairól Szijjártó Péter beszélt.
február 6., 07:52
- Mindeközben
Zoltán Erika elmondta, melyik bakancslistás álmukat szeretnék valóra váltani a férjével
6 órája
- Mindeközben
Vásáry André: Nem akarok mindenáron szerepelni, ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek ilyen a személyisége
tegnap, 21:35
- Belföld
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti
A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.
február 6., 16:40
- Belföld
Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg
Friss adatokat közölt az NNGYK.
február 6., 12:58
- Belföld
Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt
A rendszer hiányosságaira szeretnék felhívni a figyelmet.
február 6., 08:38
- Belföld
Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban
A katasztrófavédelem videót is közölt az esetről.
február 6., 08:09
- Címlapon
Donald Trump kőkemény lépése mindent borított, de ugrásra készen áll legnagyobb ellenfele
Az USAID-támogatásokat a kínai Övezet és Út kezdeményezés pótolhatja. Megvan a nevető fél?
2 órája
- Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa
A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.
26 perce
- Belföld
Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak
Megvalósulni látszik Lázár János korábbi víziója.
február 6., 17:04
- Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított
Az NMHH több rádiót is megbírságolt.
február 6., 13:21
- Mindeközben
Courteney Cox nosztalgikus fotóval és megható szavakkal köszöntötte Jennifer Anistont szülinapján
tegnap, 17:35
- Mindeközben
Marsi Anikó olyan ajándékot kapott a születésnapjára, ami nem adatik meg mindenkinek
tegnap, 16:23
- Címlapon
Donald Trump Moszkvába telefonált, aztán csatába indult a forint
Az elnök „hosszas és rendkívül termékeny” beszélgetést folytatott Vlagyimir Putyinnal.
1 órája
- Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban
Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.
február 6., 10:57
- Belföld
Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke
Továbbra is kérdéses, kezdeményezik-e az elnök elmozdítását.
február 6., 10:55
- Belföld
Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke
A Fővárosi Önkormányzat érvényesítette az elővásárlási jogát.
február 6., 11:41
- Mindeközben
Mellimplantátuma miatt került életveszélyes helyzetbe Szabó Franciska: „Ha nem műtenek meg azonnal, akár végzetes következménye is lehetett volna"
tegnap, 15:10
- Címlapon
Milliókat érintő adóváltozás jön, és lehet, ez még csak a kezdet
Már meg is történt a bejelentés.
6 órája
- Mindeközben
Fodor Zsóka élete legnagyobb hibájának tartja, hogy nem szült gyermeket: „Ez az egyetlen, amit megbántam”
tegnap, 12:45
- Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek
A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.
február 6., 11:06
- Belföld
A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség
Fontos információkat közöltek.
február 6., 12:12
- Belföld
Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten
A katasztrófavédelem szerint nincs ok a pánikra.
február 6., 16:09
- Belföld
Szexuális erőszak miatt börtönbüntetésre ítéltek két férfit Debrecenben
Az ítélet nem jogerős.
február 6., 12:32
- Belföld
A nyílt utcán próbálta meg elrabolni volt élettársát egy férfi
A nő a dulakodásban 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.
február 6., 12:47