Amerikai elnökválasztások: győztes vesztesek és egyéb furcsaságok

235 évvel ezelőtt az államok elektorokat bíztak meg az elnökválasztással: minden elektornak két szavazata volt, amellyel két különböző személyre kellett szavazniuk. A kongresszus 1789. április 5-én számlálta meg a szavazatokat, és a következő napon hirdette ki az eredményt: mind a 69 elektor egyik választása George Washingtonra (1789–1797) esett, akit így egyhangúlag megválasztottak az Egyesült Államok első elnökének.

Brit példa nyomán

Arra a kérdésünkre, miért éppen egyszemélyi vezetői intézményt álmodtak meg az alapító atyák, Hahner Péter elmondta: mert a brit példa nyomán úgy vélekedtek, hogy az a legjobb alkotmány, amelyben kiegyensúlyozzák egymást

• a monarchikus,
• az arisztokratikus és
• a demokratikus elemek.

Ez utóbbit a közvetlen módon megválasztott Képviselőház biztosítja, az arisztokratikus elemet az 1913-ig közvetett módon (az egyes tagállamok képviselő-testületei által) megválasztott Szenátus, a monarchikus elemet pedig az elektortestület közbeiktatásával megválasztott elnök.

De ez a történész szerint nem jelentett „egyszemélyi vezetést”, sok elnök gondolkodott úgy a XIX. században, hogy fő feladata a két ház (a Kongresszus) által elfogadott törvények puszta végrehajtása. Háborúk vagy hevesebb politikai válságok idején azonban felerősödött az elnökök szerepe.

„A nép első választása ritkán bölcs”

Kíváncsiak voltunk arra is, hogyan alakult ki az amerikai választási szisztéma egyik legfőbb sajátossága, az elektori rendszer. Nos, a Rubicon Intézet főigazgatója érdekes magyarázatot adott: „Az Alkotmány létrehozói nem voltak még demokraták – csak republikánusok. Vagyis elvetették a születés arisztokráciáját, de elfogadták a tehetség, érdem, jellem arisztokráciáját. Nem tekintették problematikusnak, hogy a politikai döntéseket a tanult, művelt, tehetséges és tehetős férfiaknak kell meghozniuk, függetlenül a tanulatlan, politikában járatlan szegények véleményétől.” Mint hozzátette, Thomas Jefferson ki is mondta, hogy a nép első választása ritkán bölcs, de ha azok, akiket megválasztott, összeülnek, és újra választanak, ez már bölcsebb döntést tesz lehetővé.

Minden államnak annyi elektora lesz, ahány képviselője és szenátora, ők pedig már egységesen adják le az összes szavazatukat a többségük jelöltjére. Vagyis ha egy állami elektortestületben tíz elektor szavaz az egyik elnökjelöltre és tizenegy a másikra, akkor a győztes nem tizenegy, hanem huszonegy szavazatot kap.

Köztársaságban választásokra van szükség

Furcsának találtuk azt is, hogy a kezdetekben az elektorok egy szavazás keretében szavaztak két jelöltre, akik közül került ki az elnök és az alelnök, de a kétpártrendszer kirajzolódásakor megjelentek ennek a veszélyei. Hogyan orvosolták a kérdést?

Hahner Péter szerint valóban problémákhoz vezetett, hogy John Adams, az ország második elnöke (1797–1801) federalista párti volt, míg alelnöke, Thomas Jefferson republikánus. Ezért aztán az 1804-ben életbe lépett XII. alkotmánykiegészítés elrendelte, hogy az elnökök mellett a szavazólapokon azt is jelölni kell a pártoknak, hogy az illető mellett kit kívánnak alelnökké választatni.

Eredetileg nem szabályozták az újraválasztást sem, vetettük közbe. Igen – reagált a főigazgató –, és ha George Washington nem olyan józan és szerény, akkor harmadszor is elnökké választották volna. Hamarosan bekövetkezett halála után pedig alelnöke lépett volna a helyére, aki e precedensre hivatkozva ugyanígy élete végéig megpróbálhatta volna újra meg újra megválasztattatni magát.

Ezért két elnökség után visszavonult, és egészen a második világháborúig minden elnök úgy vélte, hogy nem illik többször jelöltetnie magát Washingtonnál. A második világháború miatt Franklin D. Roosevelt négyszer indult sikerrel az elnökválasztáson, de negyedik győzelme után már nem élt sokáig. Az 1951-től érvényes XXII. alkotmánykiegészítés kimondta, hogy mindenkit csak kétszer lehet elnökké választani.

Az ország bölcs vezetői kiegyeztek egymással

Ezután megkérdeztük, melyek voltak eddig a legszorosabb választások. Interjúalanyunk két XIX. századi példát említett.

Az 1824-es elnökválasztáson abszolút többségre egyik elnökjelölt sem tett szert, s ilyenkor az alkotmány előírása szerint a Képviselőháznak kell döntenie: minden állam képviselői közösen adnak le egy szavazatot a három legtöbb szavazatot kapott jelölt egyikére. A negyedik helyen végzett Henry Clay, a Képviselőház elnöke úgy látta, hogy a legtöbb elektori szavazatot kapott Andrew Jackson csak egy műveletlen katonatiszt, John Quincy Adams (1825–1829) viszont a legtehetségesebb és legtapasztaltabb elnökjelölt. Ezért rávette állama, Kentucky képviselőit, hogy Adamsre adják le szavazatukat. A politikusok első nemzedékének politikai nézetei szerint minden a lehető legjobban zajlott le: az ország bölcs vezetői kiegyeztek egymással, a színfalak mögött ugyan, de a nemzeti érdeket tartva szem előtt.

Hiszen nem Jackson lett az elnök, aki elnyerte a népi szavazatok 42 százalékát, hanem Adams, a népi szavazatok 32 százalékával! A demokrácia hajnalán ez már elfogadhatatlan volt. Jackson hívei pokollá tették Adams elnökségét, s alaposan felkészültek a következő választásra, amelyen győzelmet is arattak.

1876-ban a republikánusok kormányzatának korábbi botrányai miatt úgy tűnt, hogy a választást New York kormányzója, a demokrata párti Samuel J. Tilden fogja megnyerni, aki megkapta a népi és elektori szavazatok többségét. A végső eredmény attól függött, hogyan értelmezik a három republikánus kormányzat és katonai megszállás alatt álló déli állam, Louisiana, Dél-Karolina és Florida ellentmondásos választási eredményeit. A zűrzavaros belpolitikai állapotok miatt ugyanis mindhárom államban két elektortestület ült össze, és két választási eredmény érkezett Washingtonba. A fegyveres konfliktussal fenyegető, súlyos belpolitikai válságot végül a Kongresszus 15 fős, képviselőkből, szenátorokból és bírákból álló bizottsága oldotta meg, amely Rutherford B. Hayest (1877–1881) nyilvánította győztesnek. Ő pedig a Demokrata Párt megbékítésére ígéretet tett az utolsó megszálló csapatok visszavonására, a déli oktatásügy és közlekedés fejlesztésére, valamint arra, hogy legalább egy déli politikust meghív a kabinetjébe. Gesztusaival mégsem sikerült kibékítenie ellenfeleit.

egyszer valaki belőtt az otthonába az ablakon át, és a demokraták még 1878-ban is vizsgálatot akartak indítani ellene a Képviselőházban.

„A nép közölte akaratát – mind az öten!”

Befejezésképp megkértük szakértőnket, hogy mondjon néhány példát arra, milyen választási furcsaságok történtek az elmúlt 235 évben.

Elmondása szerint az elektori rendszer sajátosságainak köszönhetően a kisebbség szavazata elvész, és megeshet, hogy aki a népi szavazatok többségét kapta, az kevesebb elektori szavazatban részesül. Az 1888-as elnökválasztáson (mely egyesek szerint az ország történetének legkorruptabb választása volt) Grover Cleveland megszerezte a népi szavazatok többségét, ellenfele, Benjamin Harrison (1889–1893) azonban több elektori szavazatot kapott. Cleveland udvariasan részt vett utódja beiktatásán, majd négy év múlva újra indult, és ezúttal győzelmet aratott.

John F. Kennedy 1960-ban rendkívül csekély többséggel nyerte meg az elnökválasztást Richard M. Nixonnal szemben: 34 226 731 népi szavazattal 34 108 157 ellenében.

A 2000-ben rendezett elnökválasztáson a demokrata párti Al Gore 267, a republikánus párti George W. Bush pedig 246 elektori szavazatot kapott. Floridában az eredmény vitatott maradt, vagyis aki Florida vitatott 25 elektori szavazatát megkapja, az lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Mivel Floridában csak 1200 szavazat volt az eltérés, Gore újraszámlálást kért. Hosszas jogi huzavona után a washingtoni Legfelsőbb Bíróság elrendelte a kézi számlálás leállítását, mert nem biztosították ennek megbízhatóságát és egységességét. A Legfelsőbb Bíróság kilenc tagja azonban csak 5-4 arányban mondta ki ezt a határozatot. Az országon tiltakozási hullám söpört végig, sokan felháborodtak azon, hogy öt bíró határozhatta meg, ki lesz az elnök. A tüntetők ilyen táblákat lengettek: „A nép közölte akaratát – mind az öten!”

A 2016-os elnökválasztáson pedig Hillary Clinton 65 853 514 népi szavazatot kapott Donald Trump 62 984 828 szavazatával szemben, mégis a republikánus elnökjelölt nyerte meg a választást 304 elektori szavazattal – 227 ellenében. Trump apró többséggel megszerezte néhány népes állam összes elektori szavazatát, s ennek következtében elvesztek azok a népi szavazatok, melyeket ezekben az államokban az ellenjelöltre adtak le.

(Borítókép: George Bush, Barack Obama, George W. Bush, Bill Clinton és Jimmy Carter 2009. január 7-én a Fehér Ház Ovális Irodájában. Fotó: Saul Loeb / AFP)