Orbán Viktor kereken kimondta: „Önök bajban vannak”

D MTI20241031010
2024.11.02. 20:58
Orbán Viktor interjút adott az osztrák sajtónak, amelyben többek közt az orosz–ukrán háborúról és egy szerinte készülő „brüsszeli összeesküvésről” beszélt. Továbbá azt is elmondta, hogy szerinte miként alakulhat Európa jövője a következő évtizedekben.

A kormányfőt az Osztrák Szabadságpárthoz (FPÖ) köthető tévécsatorna, az AUF1 kérdezhette több mint fél óra hosszan. Az első kérdésük az volt, hogy Orbán Viktor miért beszélt brüsszeli összeesküvésről másfél héttel ezelőtti beszédében.

Kapcsolódó
Orbán Viktor erős üzenete Magyar Péternek: Attól még nem lesz valaki hazafi, ha lyukat vág a zászlóba

Orbán Viktor erős üzenete Magyar Péternek: Attól még nem lesz valaki hazafi, ha lyukat vág a zászlóba

A kormányfő szerint megvan Brüsszel kiszemelt bábkormánya – és hozzá az ember is, aki igazi aláíró fajta.

A kormányfő azt válaszolta: „Ha megnézik, mi történik Brüsszelben, akkor azt láthatják, hogy meg akarják kerülni a tagállamok szuverén jogait. És fel akarnak építeni egy meglehetősen globalista struktúrát az Európai Unióban”. Hozzátette: velük szemben állnak azok az országok, amelyek mindezt ellenzik, nem akarnak több jogot adni a brüsszeli bürökráciának, és „gyanakvással” tekintenek rájuk.

Orbán Viktor ezután példaként hozta fel Lengyelország esetét is. Mint mondta, az előző, tavaly őszi választás előtt az Európai Bizottság és az Európai Néppárt (EPP) is megüzente, hogy nem adnak pénzt a konzervatív kormányzatnak, de ha „egy liberális, Brüsszel-párti kormányt” szavaznak meg a választók, akkor nekik igen. 

Hát mi ez? Ez zsarolás, ez beavatkozás a nemzeti döntéshozatalba. Mondhatjuk, hogy egy összeesküvés, de egy nyílt összeesküvés, a brüsszeli bürokrácia jól ismert politikája. Ugyanez történik Magyarországon is

– mondta a kormányfő, majd hozzátette: „Amit mondtam, abban semmi új nincs, ez csak egy szimpla leírása a brüsszeli helyzetnek”.

Magyarország „a másság szigete” Európában, de nem egyértelmű, hogy milyen 

Ezután az AUF1 főszerkesztője, Stefan Magnet arról kérdezte Orbán Viktort, hogy szerinte miért „akarják félreállítani a globalisták” őt. A miniszterelnök elmondta, hogy Magyarország szerinte ma egy szigetet képez Európában, „a progresszív-liberális óceánban”.

Magyarország egy sziget, a másság szigete. Azt nem tudjuk, hogy pontosan milyen. Mondhatjuk, hogy konzervatív, keresztény, nemzeti, nem egyszerű meghatározni, de határozottan nem része a liberális óceánnak

– fogalmazott, majd hozzátette: szerinte Brüsszelben veszélyként tekintenek Magyarországra emiatt, mert „ez azt jelenti, hogy nemcsak az óceán létezik, hanem a szigetek is. Ha egy sziget létrejön, akkor létrejöhet egy második, harmadik vagy negyedik is”.

Megjegyezte, hogy szerinte egy demokráciában az alternatívának, az efféle „versengésnek” természetesnek kellene lennie, de Brüsszel erre nem nyitott, ezért látnak veszélyt. De szerinte még nagyobb veszélyt jelent rájuk nézve az, hogy Magyarország sikeres, mert „nincsenek migránsok” Magyarországon, ezért nincs bűnözés, és nincsenek terrortámadások.

Kapcsolódó
Az EU vezetése tálcán kínálja Orbán Viktornak a szabadságharcos pozíciót

Az EU vezetése tálcán kínálja Orbán Viktornak a szabadságharcos pozíciót

A Fidesz épp saját javára fordítja az Európai Néppárt baklövését. - Fodor Gábor írása.

„A migráció magasabb szintű antiszemitizmussal jár együtt, ami nincs Magyarországon. Ezenkívül homofóbiával jár együtt, ami nincs Magyarországon. A migránsok továbbá azt a veszélyt is növelik, hogy a nők nem részesülnek egyenlő bánásmódban, amelyhez Magyarország ragaszkodik” – sorolta, majd hozzátette:

Magyarország azért sikersztori, mert bizonyos értékeket sokkal jobban védenek Magyarországon, mint a liberális országokban. Másrészt pedig gazdaságilag is sikeresek vagyunk. Vagyis nemcsak egy szimpla alternatívát jelentünk, hanem sikeres alternatívát is, és ez az ő problémájuk.

Szerinte itt húzódnak a frontvonalak

Ezután szóba került, hogy hol húzódik jelenleg a globalisták és szuverenisták közti „frontvonal”. Orbán Viktor e vonatkozásban azt mondta, hogy változások zajlanak, és emiatt elmosódtak a politikai irányzatok közti határvonalak, mert három kérdés körül forog minden, és ezek mindenkit érintenek. 

„Az első a háború vagy béke kérdése, az ukrajnai háború, az Ukrajna elleni orosz háború. A második a migráció, a migráció támogatása vagy ellenzése. És a harmadik a családbarátság vagy multikulturális gendermegközelítés a családoknál. Tehát ez a három fő kérdés, amelyek gyakorlatilag átrendezték a politikai spektrumot” – mondta, hozzátéve: „meglepő módon” most lehet találni olyan korábbi szélsőbaloldali pártokat, amelyek a békét támogatják, ellenzik a migrációt, támogatják a családokat, és „genderellenesek”, és velük egyezik a programjuk. Mint mondta, ezzel az átrendeződéssel magyarázható az új európai pártcsaládjuk, a Patrióták Európáért létrehozása is, amely szerinte most „egy új többséget” alakít ki lassanként az európai politikában. 

„Önök bajban vannak”

Ezt követően Orbán Viktort arról kérdezték, hogy hogyan nézhet ki Európa 10-20 éven belül. A kormányfő válaszul azt mondta osztrák beszélgetőpartnerének: 

Önök bajban vannak, ha mondhatom így. Azok az országok, amelyek sok migránst engedtek be. 

Mint mondta, ezen országokban a bevándorlócsaládokban több gyerek születik, és állandó kihívásokkal néznek szembe az együttélés kérdésében. Ezzel szemben Magyarországnak az a saját kihívása, hogy miként védje meg a határokat, és „miként ne engedje” be őket.

„Tehát azt gondolom, hogy az önök társadalmának, a migránsok által befolyásolt társadalmaknak a jövője más lesz. Már most is más, de tíz éven belül még inkább így lesz” – mondta, hozzáfűzve: „Tehát valószínűleg amit a jövőben látni fogunk, az már nem egyetlen Európa lesz, hanem két különálló társadalom egy kontinensen belül”.

Merényletek

Később szóba kerültek a Robert Fico szlovák kormányfő, valamint Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletek.

Orbán Viktor elmondta, hogy a Fico elleni merénylet után növelték a készültséget Magyarországon, újabb lépéseket tettek a magyar politikusok védelme érdekében, de azóta a készültség ismét a szokásos szintre csökkent. Szerinte a történtek azért „nem meglepőek”, mert a baloldal állandóan „gyűlöletet kelt” ezek ellen a szereplők ellen, és jobb lenne, ha visszatérnének a „párbeszéd normális módjához”.

Ez jobb lenne mindenkinek, különösen nekem. Ha lehetek egy kicsit önző ebben a témában

– mondta Orbán Viktor. 

Hadsereg érkezett Magyarország határára 2015-ben

A kormányfő később arról is beszélt, hogy szerinte a genderkérdésről nem Brüsszelnek, hanem a tagállamoknak kell dönteniük saját hatáskörben, mert az egyes államoknak „más történelmük, spirituális karakterük” van.

Ezt követően szóba került a 2015-ös migrációs hullám is és az, hogy Magyarország határkerítést épített. Orbán Viktor azt mondta, hogy ez egy teljesen új fejlemény volt. 

Ezzel még sosem találkoztunk. Hadseregek rohantak le minket, tudjuk, hogy milyen az, amikor az oszmánok vagy az oroszok jönnek, de ez egy teljesen új fejlemény volt. Egy felfegyverzetlen hadsereg érkezett Magyarország határára, mit kezdjünk ezzel?

– mondta arról, hogy mi volt a nagy kérdés 2015-ben.

Majd hozzátette: végül az döntötte el ezt a kérdést, hogy Magyarországnak és a Magyar Honvédségnek nemcsak az országhatárt, hanem a schengeni külső határt is kötelező volt megvédenie, és ezért állították meg azokat a bevándorlókat is, akik Ausztriába vagy Németországba igyekeztek. Később úgy fogalmazott, hogy „ez egy invázió” volt szerinte, és nem egy menekülthullám.

Tudja, ez egy invázió volt. És azt mondtuk, hogy ha ez egy invázió, akkor nem adhatjuk fel az országunkat, meg kell őket állítani

– fogalmazott Orbán Viktor. Majd arról is beszélt: „őrültnek és szégyenteljesnek” tartja azt, hogy Brüsszel utóbb a migráció miatt is forrásokat vont meg Magyarországtól, miközben a magyarok az alkotmányban foglaltaknak megfelelően védik az országot, valamint a schengeni kötelezettségeknek megfelelően Európát is.

Minden reménye Donald Trumpban van a háborút illetően 

Az amerikai elnökválasztással kapcsolatban a kormányfő azt mondta, hogy már csak 5 napot kell várni. Hozzátette: úgy látja, hogy Európa nem képes elérni azt, hogy a harcoló felek tűzszünetet kössenek.

Ezért szükségünk van valaki másra, aki képes erre. A kínaiak megpróbálták, van egy saját béketervük a brazilokkal, de annak nem volt elég befolyása ahhoz, hogy eredményes legyen. De most, hogy a nyugati féltekén Trump remélhetőleg visszatér, azonnal a tűzszünet érdekében fog cselekedni, és akkor nullára csökkenthetjük a háborús költéseket [...] tehát nagyon bízom abban, hogy Donald Trump, a régi-új elnök képes lesz elérni egy tűzszünetet 

– mondta Orbán Viktor. 

Ezután a korábbi békemissziójáról is megkérdezték a miniszterelnököt, és arról, hogy mit tervez a magyar uniós soros elnökség utolsó két hónapjában.  

Mint mondta, szerinte egyik harcoló fél sem akart békét kötni idén nyáron, ezért a nemzetközi politikában kell létrehozni olyan környezetet, amely ezt elősegítheti, és ezt javasolta az Európai Uniónak is. Állítása szerint ezt a felvetést az unió elutasította.

A kínaiak azt mondták, hogy rendben. Az Európai Unió azt mondta, hogy semmiképp. Mert ők folytatni akarják a háborút, és le akarják győzni Oroszországot. Ez az európai álláspont

– fogalmazott, majd hozzáfűzte: még Donald Trump győzelme esetén is arra számít, hogy „komplikált” két hónap áll előttük a lehetséges tűzszünettel kapcsolatban. 

„Magyarország a szabadság földje”

Az interjú legvégén a kérdező azt is szóba hozta, hogy az AUF1-et „brutális támadások” érték azért, mert nem közvetítenek „globalista propagandát”. Stefan Magnet azt mondta, hogy „cenzúrázzák” őket Ausztriában és Németországban, és emiatt Magyarországra kellett menekülniük pénzügyi értelemben, mert nyolc bankszámlájukat is bezárták (nemrég a magyar sajtóban is szóba került, hogy a MBH Banknál nyitott számlát a csatorna).

Orbán Viktor ezzel kapcsolatban azt mondta: 25 évvel ezelőtt, ha kinyitott két ellentétes világnézetű lapot – például a Frankfurter Allgemeinét és a Süddeutsche Zeitungot –, akkor két különböző állásponttal találkozott egy kérdésben. De ez mára megszűnt, mert ugyanazt írja az összes lap. 

„Nem az én feladatom bírálni ezt, de most azt látom, hogy a különböző vélemények egyszerűen eltűntek, és a nagyobb kérdésekben teljesen megegyeznek az újságírók és lapok álláspontjai” – mondta, majd megjegyezte, hogy szerinte a globalisták mindenkit megpróbálnak eltörölni, aki különvéleményt fogalmaz meg. Ezután szóba hozta azt is, hogy Németországban ma akár egy társadalmi támogatottsággal rendelkező pártot is állandóan megfigyelhet a titkosszolgálat (ezzel Orbán az AfD-re utalhatott, amelynek megfigyelését korábban felfüggesztették ugyan, de az ügyben még mindig bírósági eljárás zajlik – a szerk.). 

Rendben, ez valószínűleg a német alkotmány miatt lehetséges. De Magyarországon ugyanez egy forradalomhoz vezethetne

– mondta, majd megjegyezte, hogy szerinte a nyugati társadalmakban „megváltozott” a médiaszabadság kérdése. 

Végül azt mondta: Magyarországon ma „mindent összevetve” nagyjából 50-50 százalék a nyilvánosságban megjelenő liberális és konzervatív vélemények aránya.

Tehát nálunk még mindig van egyfajta vetélkedés a világ eseményeinek és fejleményeinek megértésével kapcsolatban. Magyarország ezért a szabadság földje

– fogalmazott, majd visszautalt az AUF1 bankszámlás esetére is.

A teljes interjú itt megtekinthető:

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök az osztrák ServusTV-nek ad interjút Bécsben 2024. október 31-én. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról

Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról

Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.

február 9., 09:41

  • Belföld
Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről

Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről

A hallgatók 5 százaléka pedig hátrányos helyzetbe került a politikai véleménye miatt.

február 8., 17:48

  • Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt

Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt

Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.

február 9., 08:42

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból

Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból

A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.

február 8., 18:51

  • Belföld
Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen

Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen

A hallgatók kommunikációs csellel vádolják.

február 9., 07:18

  • Belföld
Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek

Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek

A Demokratikus Koalíció a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.

február 8., 18:00

  • Belföld
A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak

A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak

A rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszíneket.

február 8., 19:12

  • Belföld
Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét

Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.

február 9., 06:10

  • Belföld
Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra

Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra

A Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője a a gyermekvállalás magyarországi helyzetéről beszélt.

13 perce

  • Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.

február 8., 06:13

  • Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.

február 8., 08:02

  • Belföld
Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít

Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít

A férfiról a szerződés aláírása után két héttel derült ki, hogy súlyos daganatos megbetegedésben szenved.

február 9., 13:14

  • Belföld
Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról

Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról

Azt is megindokolták, miért döntöttek így.

február 8., 07:03

  • Belföld
Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele

Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele

A frakcióvezető szerint a pénz megvan, már csak a kormánynak és a fővárosnak kell együttműködnie.

február 9., 12:27

  • Belföld
A MOHU szerint az általuk kifizetett pénzből nem lesz Rákosrendező, a főváros állítja, majd kigazdálkodják

A MOHU szerint az általuk kifizetett pénzből nem lesz Rákosrendező, a főváros állítja, majd kigazdálkodják

A főváros szerint majd kigazdálkodják a különbözetet.

február 8., 15:21

  • Belföld
Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével

Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével

Két beteg mellett további négy ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.

február 8., 15:36

  • Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.

tegnap, 18:53

  • Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.

44 perce

  • Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.

tegnap, 17:45

  • Belföld
Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe

Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe

„A ma győzelme a holnap vesztesége lehet” – véli.

február 8., 11:50

  • Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.

tegnap, 20:31

  • Belföld
Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak

Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak

Mutatjuk, hol lesz forgalomkorlátozás.

február 8., 13:41

  • Belföld
Új légitársasággal bővül a Budapest Airport menetrendje

Új légitársasággal bővül a Budapest Airport menetrendje

Érkezik a SCAT Airlines.

február 8., 13:10

  • Belföld
„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten

„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten

Felszólaltak az áldozatok hozzátartozói, a rendszert hibáztatták.

február 8., 15:18

  • Belföld
Elárulták a magyarok, hogy milyen hatást várnak az Oroszország elleni szankcióktól

Elárulták a magyarok, hogy milyen hatást várnak az Oroszország elleni szankcióktól

Reprezentatív felmérés készült az orosz–ukrán háború várható alakulásáról.

február 8., 12:29

  • Belföld
Különleges rendszámok kerülnek forgalomba Magyarországon

Különleges rendszámok kerülnek forgalomba Magyarországon

Már a színük is megvan.

február 8., 11:20