Menesztették a Szuverenitásvédelmi Hivatal kutatóját, miután „bolondokról” írt az 1956-os áldozatokkal kapcsolatban

2024.11.04. 11:53 Módosítva: 2024.11.04. 13:36
„Aki a túlerőt nem tiszteli, az nem hős, hanem bolond!” – ezekkel a szavakkal emlékezett meg Somkuti Bálint, a Szuverenitásvédelmi Hivatal kutatója november 4-én az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatairól. A bejegyzést utóbb többször is módosította. Frissítés: a Szuverenitásvédelmi Hivatal másfél órával cikkünk megjelenése után közölte, hogy azonnali hatállyal szerződést bontanak Somkuti Bálinttal.

Somkuti a Facebookon tett közzé egy posztot hétfő reggel 7 óra után nem sokkal, amelyben először úgy fogalmazott:

Aki a túlerőt nem tiszteli, az nem hős, hanem bolond! Dicsőség a hősöknek! 

Majd egy perccel később ezt módosította arra, hogy

Aki a túlerőt nem ismeri fel, az nem hős, hanem bolond! Dicsőség a hősöknek! 

De ezzel még nem ért véget a történet, 11.02-kor megint változott a poszt szövege, nem is kismértékben. Akkor már egy kicsit fura szórendű megfogalmazás állt benne: 

Aki a túlerőt nem ismeri fel, az nem elsősorban hős, hanem bolond! Dicsőség a hősöknek!

A fenti mondatok azért is lehetnek meglepőek, mert alig pár hete Orbán Balázs hasonló kijelentése kavart nagy port a közéletben. 

A november 4-i emléknapról Orbán Viktor is megemlékezett már hétfőn, de ő csak hősökről írt, bolondokról nem.

Nem sokkal később már a távozását követelték 

A Mi Hazánk Mozgalom időközben már egy közleményt is kiadott „Somkuti Bálint távozzon 1956 hőseit becsmérlő kijelentése miatt” címmel. E-mailben továbbított közleményben írták: 

Újabb gyalázatos, védhetetlen mondat 1956 hősei kapcsán a Fidesz–KDNP házatájáról: a Szuverenitásvédelmi Hivatal kutatója, Somkuti Bálint bolondoknak nevezte 1956 hőseit azért, mert hazánk védelmében szembeszálltak a szovjet elnyomással. Ma, november 4-én, nemzeti gyásznapunkon különösen megdöbbentő és felháborító ez a kijelentés.

„Legutóbb Orbán Viktor politikai igazgatója, Orbán Balázs tett vállalhatatlan kijelentéseket, amikor azt fejtegette, hogy 1956-ban nem kellett volna megvédeni hazánkat a szovjet intervenciótól. Nemcsak ez a botrányos eszmefuttatás maradt minden következmény nélkül, hanem Horváth József, egy volt III/III-as ügynök kinevezése is, aki Somkutihoz hasonlóan szintén a Szuverenitásvédelmi Hivatalban tevékenykedik. Joggal adódik a kérdés: melyik ország szuverenitását védi az a hivatal, amely 2024 Magyarországán egy magát nemzetinek nevező kormány alatt kommunista ügynököket és ’56 hőseit lebolondozó vezetőket foglalkoztat döbbenetes fizetésekért?” – fogalmaztak. 

„A rettentő túlerővel megküzdő Hunyadi János, Zrínyi Miklós, Dobó István és a pesti srácok nem bolondok voltak, hanem nemzetünk legnagyobb hősei! Aki őket becsmérli, annak nincsen helye az állam kötelékében! Minden jóérzésű magyar ember nevében felszólítom Somkuti Bálintot, hogy haladéktalanul kérjen bocsánatot, és azonnal mondjon le a Szuverenitásvédelmi Hivatalban betöltött pozíciójáról!” – zárták a Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese által jegyzett közleményt. 

Hasonló véleményt fogalmazott meg a Kétfarkú Kutyapárt baranyai oldala is. Ők egy Facebook-posztban azt írták: 

Akkor Hunyadi, Dobó, Zrínyi, Kossuth, Pesti srácok mind bolondok.....Amikor azt hiszed,hogy a történelmünket nem lehet jobban megtiporni: DE, van lejjebb!

Azonnali hatállyal bontották a szerződését – közölte a  Szuverenitásvédelmi Hivatal

Az intézmény hétfő délután egy Facebook-posztot tett közzé, amelyben azt írták: 

A Szuverenitásvédelmi Hivatal a mai napon azonnali hatállyal szerződést bontott dr. Somkuti Bálint kutatóval.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.

február 26., 16:34

  • Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.

február 26., 15:06

  • Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.

február 26., 13:14

  • Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.

2 órája

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.

február 26., 14:27

  • Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.

február 26., 15:27

  • Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

A döntés még nem jogerős.

február 26., 15:53

  • Belföld
Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat

Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat

Ott is felmerül az etikai probléma, ahol nem engedélyezett az önkéntes asszisztált halál.

42 perce

  • Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.

február 26., 08:14

  • Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.

február 26., 12:10

  • Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.

február 26., 18:09

  • Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.

55 perce

  • Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

A rapper a határon túlra is ellátogat majd.

február 26., 16:57

  • Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.

február 26., 07:43

  • Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.

február 26., 17:40

  • Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.

február 26., 12:08

  • Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.

február 26., 08:06

  • Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.

február 26., 17:46

  • Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.

február 26., 11:20

  • Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.

február 26., 12:02

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

3 órája

  • Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.

38 perce

  • Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.

február 26., 10:12

  • Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett

Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett

Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.

február 26., 08:19

  • Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.

február 26., 10:20

  • Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.

február 26., 11:32