A pécsi gyermekotthonba sem engedték be Magyar Pétert

2024.12.02. 13:48
Cégénydányád után a pécsi gyermekotthonba sem engedték be Magyar Pétert és a Tisza Pártot. Az európai parlamenti képviselő a közösségimédia-oldalán reagált a történtekre.

„Letiltotta a kormány a pécsi gyermekotthont, hogy holnap az eredeti döntésük szerint beengedjenek az intézménybe” – írta Magyar Péter a Facebook-oldalán.

A Tisza Párt elnöke szerint ez azért történt így, mert Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára éppen előadást tart ugyanebben a gyermekvédelmi intézményben.

Információim szerint az utóbbi időben történtek részleges felújítások ebben a pécsi otthonban, nyilván most ezzel akarja a kormány, hogy minden rendben van a gyermekvédelem területén. Én szívesen megmutattam volna a felújításokat is, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a gyermekvédelmi intézmények túlnyomó részében harmadik világbeli, embertelen körülmények között tartja az Orbán-kormány a szerencsétlen sorsú gyermekeket

– fogalmazott a politikus.

Nem az első eset, hogy Magyar Pétert nem engedték be valamelyik gyermekotthonba: a Tisza Párt elnöke legutóbb európai parlamenti képviselőként próbált meg bejutni a Cégénydányádon található lakásotthonokba, de az ott dolgozók megtagadták a belépését. 

A Tisza Párt elnökének Facebook-bejegyzése szerint az egyik 12 fős lakásotthon üresen áll, valamint 12 gyermek van jelenleg szökésben. Mint írták, a dolgozók nem mertek nyilatkozni, az egyikük azonban a politikus szerint azt mondta, a Rákosi-korszakban érzik magukat, és mindenki megvan félemlítve.

A másik, láthatóan lepusztult állapotban lévő, lelakatolt bejáratú lakásotthonban jelenleg 12 fiatal él. A dolgozók Cséplőné Gönczi Veronika főigazgató utasítására nem akarták átvenni a civilek által felajánlott mikuláscsomagokat, ám végül hosszas telefonálás után bevitték azokat az épületbe

– tették hozzá.