Pert vesztett az Index ellen, ezért még fizetnie is kell a Bajnai-féle DatAdat-csoportnak

További Belföld cikkek
-
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után
- Pénzmosás miatt emeltek vádat egy békési férfival szemben
- A tüntetés alatt állapította meg a Kúria, hogy jogtalan a rendőrség döntése a hídlezárásról
- A Főpolgármesteri Hivatalnál is tüntetők jelentek meg
- Steiner Kristóf: Nem hiszem, hogy ennek az országnak szüksége van rám
A történet 2022 tavaszán kezdődött, amikor Bajnai Gordon, Ficsor Ádám és a DatAdat személyiségi jog megsértése iránti pert indított az Index.hu Zrt. ellen, mert lapunk az ellenzéki SMS-kampányról szóló cikkeiben a kampányban küldött kéretlen SMS-ek és a cégcsoport közötti összefüggésekről írt. A személyiségi jogi ügyben 2023 májusában, a Fővárosi Törvényszék által hozott, nem jogerős elsőfokú ítéletet az Index.hu megfellebbezte. Akkor, az elsőfokú ítélet után többen nehezen értelmezték az ítéletet, miközben több sajtótermék (24.hu, Telex, HVG, Media1) is az Index hazugságairól beszélt – most nekik kell pontosítást közölniük.
Jogszerű adathalásznak nevezni Bajnai Gordon cégét
A Fővárosi Ítélőtábla 2024 januárjában megszületett jogerős ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének az alperes Index.hu által megfellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta. Ez azt jelentette, hogy a felperesek által sérelmezett és az elsőfokú bíróság által jogsértőnek talált öt közlésből három esetében az ítélőtábla elutasította a jogsértés megállapítását. Egyszóval az Index.hu jogszerűen állította a DatAdat-csoportról, hogy
A Fővárosi Ítélőtábla szerint jogszerű adathalásznak nevezni Bajnai Gordon cégét
Szigetvári Viktor, a Datadat ügyvezető igazgatója közleményében jelentős tényeket hallgatott el, hamis színben tüntette fel a jogerős ítéletet.
- adathalász tevékenységet végeznek,
- álprofilokkal dolgoznak,
- bérkommentelőkkel segíthetik az ellenzék kampányát.
A másodfokú bíróság ítélete szerint három cikkünkből kellett a jogsértőként megállapított közléseket törölni, míg az elsőfokú ítéletben említett további írások esetében a felperesek keresetét elutasította. Emellett a bíróság a jogsértő közléseket tartalmazó írások eltávolítására vonatkozó rendelkezést is mellőzte, és nem kötelezte az alperest elégtételt adó közlemény közzétételére sem.
Emellett az indoklásból az is kiderült, hogy Bajnai Gordon elsőrendű felperes kisebbségi tulajdonosa, míg Ficsor Ádám másodrendű felperes létrehozója és vezetője a DatAdat-csoportnak, amelynek tagjaiként a harmadrendű és negyedrendű felperesek (a DatAdat cégei) „különféle informatikai adatgyűjtési, elemzési szolgáltatást nyújtanak részben Magyarországon, esetenként politikusok megrendelésére is”.
A jogerős ítélet ellen a felperes cégcsoport és az alperes is felülvizsgálati kérelemmel élt. Az Index.hu Zrt. március 27-én kelt kérelmében többek közt kifejtette, a felperesek a keresetükben foglalt valótlan tényállításokkal és az eljárás során tett valótlan tartalmú nyilatkozataikkal szándékosan megtévesztették az első és másodfokon eljáró bíróságokat.
Elutasították a DatAdat keresetét
Nos, a Kúria november 20-án meghozott és december 12-én kézbesített ítéletében a felperesek felülvizsgálati kérelmét nem találta alaposnak, míg az alperesét igen.
Ezért a felperesek keresetét teljes egészében elutasította.
A Kúria hivatkozott az Alkotmánybíróság többször is kifejtett álláspontjára, amely szerint a sajtószabadság a szólásszabadság intézménye. A sajtó ugyanis – tevékenységének egyre összetettebb és egyre szerteágazóbb jellege mellett is – mindenekelőtt a véleménynyilvánításnak, a véleményformálásnak és a véleményalkotáshoz nélkülözhetetlen információszerzésnek az eszköze. Ebből következően
a sajtó alkotmányos jogát gyakorolja akkor, amikor a közérdeklődésre számot tartó eseményekről beszámol, azokból következtetéseket von le.
Az ítélet, amelynek előadó bírója Pataki Árpád volt, emlékeztetett, az írások kiindulópontja olyan SMS-kampány volt, amely Magyarországon a 2022-es választási kampányban a választópolgárok százezreit érintette, és amely az akkori politikai ellenzék melletti fellépésre, a rájuk történő szavazásra buzdított, ennek során számosan úgy ítélték meg, hogy az üzenetek számukra kéretlenül érkeztek. Ezen kampány hátterének felderítésére végzett tevékenység alapvetően a sajtó feladatának teljesítésére irányult. A DatAdat-cégcsoport egyes vállalkozásai nem vitatottan részt vállaltak a magyarországi választási kampányban. Ezen tevékenységük pedig a kritika tárgyát képezhette.
A kritikát fokozottan tűrni kötelesek
Az eljáró tanács a döntés elvi tartalmát így foglalta össze: „A személyiségi jogsértés megállapítása iránti perben a sérelmezett közlés megjelenésének módját, körülményeit, tárgyát, összefüggéseit figyelembe véve kell megítélni, hogy azok a véleménynyilvánítási szabadság nyújtotta magasabb szintű oltalmat élvező, olyan ténybeli alappal rendelkező véleményeknek minősülnek-e, amelyek alapot adnak személyiségi jogsértés megállapítására.”
A közéleti szereplők és az általuk tulajdonolt vállalkozások a tevékenységükkel kapcsolatos kritikát fokozottan tűrni kötelesek.
A Kúria a felülvizsgálati eljárásban pervesztes felpereseket kötelezte, hogy 15 napon belül fizessenek meg együttesen az alperesnek 573 500 forint első-, másodfokú és felülvizsgálati eljárási költséget. Továbbá arra is kötelezték őket, hogy személyenként fizessenek meg az államnak 317 500 forint meg nem fizetett első-, másodfokú és felülvizsgálati eljárási illetéket.
(Borítókép: Bajnai Gordon 2019. április 12-én. Fotó: Ajpek Orsi / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
- Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
14 perce
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
1 órája
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Belföld
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után
Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.
11 perce
- Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
- Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben
A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.
március 19., 15:50
- Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten
Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.
március 19., 11:55
- Belföld
A Nemzeti Nyomozó Irodához került a Rétvári Bence körüli alapítványhálózat ügye, amiben a Vatikán is nyomozott
Vadai Ágnes Polt Pétert kérdezte az ügyről.
március 19., 16:23
- Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét
A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.
március 19., 17:23
- Címlapon
Meghalt Wachsler Tamás volt országgyűlési képviselő, a Kossuth tér megújításának irányítója
Az építész novemberben lett volna 60 éves.
2 órája
- Címlapon
A tüntetés alatt állapította meg a Kúria, hogy jogtalan a rendőrség döntése a hídlezárásról
Hadházy Ákos szerint így legközelebb akár az Erzsébet híd közepén is megtarthatják.
47 perce
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot
A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.
március 19., 11:37
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Mindeközben
Horváth Gréta a volt férjéről: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren
Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.
március 19., 11:19
- Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon
A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.
március 19., 10:40
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50