Órákon keresztül lángolt a szemét az M3-as autópálya fővárosi kivezető szakaszánál

2024.12.16. 07:20
Eloltották a tüzet az M3-as autópálya fővárosi kivezető szakaszának elejénél, ahol egy vasúti területen jelentősebb mennyiségű hulladék gyulladt ki vasárnap délután.

Mint írtuk, nagyjából 300 négyzetméteres szemétrakat gyulladt meg Budapesten, a Kacsóh Pongrác úti felüljáró közelében, a vasúti területen vasárnap délután. A tűzoltók vízsugarakkal és habosított sugárral oltották a tüzet, a munkálatokban az önkéntes tűzoltó egyesületek is részt vettek.

A beavatkozást az erős szél is nehezítette. A lángokat vasárnap késő estére oltották el, hétfőn hajnalban pedig az utómunkálatokat végezték el, miután egy munkagép elterítette a szemetet – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.

A tűzoltók és a hozzájuk csatlakozott önkéntes egyesületek vasárnap délután három óra óta oltották a tüzet.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.

március 19., 13:14

  • Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.

március 19., 15:24

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.

március 19., 13:47

  • Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.

március 19., 15:50

  • Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.

2 órája

  • Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.

március 19., 07:52

  • Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.

március 19., 17:20

  • Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.

március 19., 12:12

  • Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.

március 19., 06:12

  • Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.

március 19., 17:23

  • Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.

március 19., 08:51

  • Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.

március 19., 11:19

  • Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.

március 19., 11:37

  • Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.

március 19., 10:25

  • Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.

március 19., 10:40

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

A család eddig ingyen használta az ingatlant.

március 19., 11:46

  • Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.

2 órája

  • Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.

március 19., 11:52

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

4 órája

  • Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.

március 19., 08:09

  • Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.

5 órája