Alkotmánybírósághoz fordultak a kirendelt bírók fizetése miatt

2024.12.19. 13:34
Az MSZP az Alkotmánybíróság elé vitte a magasabb szintű bíróságokhoz kirendelt bírók alacsony fizetésének ügyét. Utólagos normakontroll keretében a képviselők azt kérik, hogy állapítsák meg az alkotmánysértést a bérezés tekintetében.

Sikerült összegyűjteni ötven képviselő aláírását az Országgyűlésben, így az Alkotmánybírósághoz fordulhattak a szocialisták utólagos normakontrollt kérve a bírói kirendelések visszásságai miatt – írja a 24.hu. Most az Alkotmánybíróságon a sor, hogy eldöntse, alaptörvény-ellenes-e az, hogy a bírók nem kapnak magasabb illetményt, ha magasabb szintű bíróságon kell bíráskodniuk.

Mint írtuk, a magasabb szintű bíróságokhoz kirendelt bírók évek óta az eredeti, alacsonyabb beosztásuk után kapják a fizetésüket. Ez azért van így, mert a bírák jogállásáról szóló törvény nem rögzíti külön azt az alapelvet, hogy magasabb szintre való kirendelés esetén a magasabb fizetés jár. Sokan havonta legalább 113 ezer forintot veszítenek, és olyan bíró is akad, aki már hat éve az alacsonyabb illetményt kapja.

A képviselők ezért Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetőjének vezetésével az Alkotmánybírósághoz fordultak, hogy utólagos normakontroll keretében semmisítsék meg a jogszabály kifogásolt szakaszát, és állapítsák meg a „bérezés tekintetében bekövetkezett mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést”.

Amennyiben egy bíró a kirendelés során kevesebb jövedelemhez jut, mint amennyi a szolgálati helye szerint egyébként neki járna, az egyrészt az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, másrészt a bírói munkavégzés autonómiáját veszélyezteti

– olvasható a beadvány indoklásában.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, következő év januárjától 15, 2026-ban 10, míg 2027-ben ismét 15 százalékkal emelik a bírák átlagilletményét, így 2027-ig elérik a 2021-es uniós bírói átlagilletményt Magyarországon. A bírók és ügyészek illetménye így 2027-re 2 048 753 forintra emelkedik a három év alatt összesen 45,5 százalékos emelésnek köszönhetően.