Régi vidám szilveszterek emlékére: így búcsúztatták a Magyar Televízióban az óévet

Régebben – és ezt tényleg nehéz ma elképzelni – nem bugyuta valóságshow-k elhíresült üdvöskéi, kétes képességű médiaszemélyiségek – jelentsen ez utóbbi bármit is – szórakoztatták a nagyérdeműt zsákban futással, lepényevéssel, iszapbirkózással, valamint más intellektuális produkcióval, hanem valódi színészek, művészek, általában jól megírt műsorszámokkal. Ezzel együtt persze a tavalyi mindig jobb volt.

Előbb hirdettek éjfélt

Kellér Dezső humorista éveken át konferálta a szilveszteri tévékabarét. Jellegzetes testtartása volt a védjegye, ahogy jobb kézzel a brokátfüggönybe kapaszkodva szövegelt a publikumhoz. Igazi stand-upos volt, bár ezt akkoriban még nem így hívták. Kellér már akkor rájött, hogy ebben a műfajban csak három nehéz dolog van: bejönni a színpadra, kimenni a színpadról, és ami a kettő közé esik…

1962. december 31-én egy népszerű páros, Kellér Dezső és Rátonyi Róbert konferálta az élő műsort, de elkövették a baklövést, hogy elnézték az időt, és nyolc perccel éjfél előtt kívántak boldog új évet a kedves nézőknek. Óriási botrány kerekedett belőle, hetekig tárgyalták az ország minden részében. Ha két ember találkozott az utcán, megálltak a januári húszfokos hidegben, és erről a melléfogásról diskuráltak. Ha ugyan valóban melléfogásról volt szó, mert kis jóakarattal úgy is felfoghatták volna, kommentálta utóbb a történteket Kellér, mint egy diadalt: nyolc perccel hamarabb teljesítették az évet, mint a kapitalisták…

A konferansziénál csak akkor ment fel a pumpa, amikor a házukban lakó maszek (ezt a szót is Kellér alkotta 1951-ben a magánszektor szóösszetételből) vízvezeték-szerelő másnap dühösen elkapta a lépcsőházban, és szinte magán kívül méltatlankodott:

– Uram, ezt a botrányt! Nyolc perccel előbb csinálni újévet? Hát magukat agyon kellene verni!

– Nézze, uram – mondtam neki –, emiatt mindenkinek joga van lamentálni, csak éppen magának nem. A múltkor, amikor leüzentünk, hogy folyik a csap, azt mondta, mindjárt feljön, és mikor jött fel? Három hét múlva.

Most azért a nyolc percért van úgy oda? – jegyezte meg a humorista.

Tánc az isteni Lollóval

Tíz évvel később egy olasz világsztár, Gina Lollobrigida jelentette a szilveszteri tévéműsor fő attrakcióját. A színésznő az ötvenes és hatvanas évek egyik legnagyobb filmcsillagja volt, olyan nagy sikerű filmekben szerepelt, mint a Királylány a feleségem, A világ legszebb asszonya, a Trapéz vagy A párizsi Notre-Dame. Nyilvánvaló volt, ha egyenesen felkérik, hogy szerepeljen a Magyar Televízió szilveszteri műsorában, akkor a díva megfizethetetlen lett volna. Egy ravasz ötletnek hála mégis ingyen lépett fel a show-ban. Lollobrigidáról ugyanis köztudott volt, hogy szabadidejében imád fotózni, elmondása szerint gyakran álruhában járta Itáliát, és készített felvételeket. Ezért a műsor szervezőinek kapóra jött, hogy akkoriban jelent meg hazájában a színésznő Az én Olaszországom című fotóalbuma. Megkeresték a kétszáz képből álló kötet kiadóját, és megállapodtak, hogy megjelentetik idehaza, ha cserébe a színésznő személyesen jön el Magyarországra promotálni a könyvet.

Így is történt. A Marton Frigyes által rendezett esztrádműsorban – természetesen az album bemutatása mellett – az akkor 45 éves sztár három dalt adott elő, sőt még

Vitray emlékezete szerint ez a tánc nem volt betervezve, meglepetésként érte őket, amikor a felvételnél Lollobrigida váratlanul kinyújtotta feléjük a karját, hogy kísérjék a porondra. Antal húsz évvel a történtek után elárulta, hogy az isteni Lollo a felvétel alatt kedvesen, közvetlenül, rém barátságosan viselkedett, egyébként viszont egy rideg, kőkemény, afféle jutasi őrmester stílusú nő volt.

Ha ilyen pokróc modorú asszonyság volt Lollo, akkor miért rajongtak érte mégis a férfiak? – kérdezhetnénk álnaivan.

Amikor Komlós kiperdült középre

A hetvenes évek végén nem kevés protekcióval sikerült belépőt szereznem a Magyar Televízió szilveszteri műsorának nyilvános felvételére, amelyet a Szabadság téri székház legnagyobb és legmagasabban fekvő stúdiójában vettek fel. A meghívó szerint a közönségnek már fél órával kezdés előtt el kellett foglalnia a helyét, ami sérülésmentesen nem is volt annyira egyszerű mutatvány a rengeteg kábel, függöny és díszletelem között. Jómagam a legfelső, hátsó sorban ültem le.

Különösebb előkészületek nélkül kezdődött el a felvétel. A program első fele vegyes felvágott volt, azaz hullámzó színvonalú zenés és kabarészámok váltogatták egymást. Aztán a második részben Hofi Gézára várt a nemes feladat, hogy átszórakoztassa a nagyérdeműt az újévbe.

Úgy tíz perce mehetett a műsor, a közönség udvariasan kuncogott egy-két jobb poénon, amikor váratlanul Komlós János perdült a manézs közepére. A népszerű konferanszié, a Mikroszkóp Színpad akkori igazgatója szemmel láthatóan már nem volt szomjas, fellépés előtt tudniillik rendszeresen kiürített egy üveg Lánchíd konyakot. Döbbenetes volt közelről Komlós vörös feje, hát még a mondanivalója!

Tisztelt közönség! Önök nem azért vannak itt, hogy csöndben élvezzék a legjobb poénokat, amit megtehetnek otthon a fotelban. Önök azért vannak itt, ha tetszik valami, akkor kieresszék a hangjukat! Megkérem, nevessenek, tapsoljanak hangosan!

– emelte fel úgy komlósosan a jobb mutatóujját, és amilyen váratlanul jött, olyan gyorsan el is tűnt a színfalak mögött.

És lássanak csodát, az engedelmes, megzabolázott közönség ezt követően dőlni kezdett, sőt a hasát fogta a röhögéstől, és még bónuszként vörösre is tapsolta mindkét kezét.

Ha esetleg nem értik, hogy egy humorosnak szánt előadás alatt mi a túrón tud nevetni a helyszíni közönség, gondoljanak Komlós Jánosra.

(Borítókép: Szilveszter estéje Budapesten 1964-ben. Fotó: Keystone-France / Getty Images)