Thürmer Gyula feltűnt a belarusz állami televízió választási műsorában

2025.01.28. 21:38
Thürmer Gyulát, a Magyar Munkáspárt elnökét is vendégül látta a belarusz állami televízió 2025-ös választási műsorában. Az eddigi elnök, Aljakszandr Lukasenka fölényes győzelmével véget ért választásról a Munkáspárt elnökének az a véleménye, hogy a belarusz nép boldogsága, jóléte és békéje az, ami sok embert megmozgatott a szavazás napján.

Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnöke is részt vett a belarusz állami televízió választási műsorában – tették közzé a munkáspárt TikTok-oldalán, amit magyarul feliratoztak. 

Thürmer Gyula orosz nyelven, tolmács nélkül beszélgetett a műsorvezetőkkel. Szerinte Magyarországon nagy az érdeklődés Belarusz iránt és nemcsak azért, mert lélekben nagyon közel állnak egymáshoz a népeink, hanem azért is, mert a szuverenitásunkért, nemzeti függetlenségünkért, érdekeinkéért küzdünk. Ráadásul a belarusz politikai rendszer hasonlít a magyarhoz.

A Munkáspárt elnöke szerint a belarusz nép is küzd szuverén létéért, ugyanakkor szerinte sokan úgy érzik, hogy „nagyon összetett és veszélyes világban élünk”. Ezért a magyar emberek azt kívánják, hogy Belaruszban minden gördülékenyen menjen – tette hozzá a Munkáspárt elnöke. 

Thürmer Gyula azt is elmondta, hogy folyamatosan csörgött a telefonja, mert a magyar emberek kíváncsiak arra, hogy mi történik Minszkben. Kérdezték például arról, hogy valóban találkozott-e felfegyverzett katonákkal, amit határozottan cáfolt. 

Azt is elárulta, hogy egy prominens magyar kiadó tulajdonosa azzal kereste fel, hogy írhatna egy könyvet a magyar demokráciáról, amit le lehetne fordítani más nyelvekre, ezzel megmutatva, hogy mi a demokrácia, mi a hasonlóság a magyar és a belarusz rendszer között. Thürmer Gyula szívesen fogadta a felkérést.

Említést tett arról is, hogy mindkét országra nagy hatással van az orosz–ukrán háború, annak közelsége miatt. Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a választási eredményről, elmondta: sok választópolgárral beszélt, és úgy véli, hogy a belarusz nép boldogsága, jóléte és békéje az, ami sok embert megmozgatott.

Ahogy azt az Indexen olvashattáka szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések tanúsága szerint a január 26-i belarusz elnökválasztáson Aljakszandr Lukasenka, hivatalban lévő elnök aratott győzelmet a voksok 87,6 százalékával.

Aljakszandr Lukasenka az exit poll szerint hetedik ötéves mandátumát szerezhette meg ezzel.

Kapcsolódó
Már a hetedik ciklusára pályázik a belorusz elnök

Már a hetedik ciklusára pályázik a belorusz elnök

Már a héten megkezdődött az előzetes szavazás az idei elnökválasztáson Belaruszban. Az általános választást pedig ma, január 26-án tartják.

Watch on TikTok

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

A döntés még nem jogerős.

február 26., 15:53

  • Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.

február 26., 15:27

  • Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Vallomást sem tett az ügyben.

február 26., 14:46

  • Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.

február 26., 15:06

  • Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.

február 26., 16:34

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.

február 26., 14:27

  • Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.

2 órája

  • Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.

1 órája

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

3 órája

  • Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.

53 perce

  • Belföld
Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat

Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat

Ott is felmerül az etikai probléma, ahol nem engedélyezett az önkéntes asszisztált halál.

57 perce

  • Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.

február 26., 12:08

  • Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.

február 26., 17:46

  • Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.

február 26., 17:40

  • Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.

3 órája

  • Címlapon
A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak

A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak

Az amerikai elnök nemrég kijelentette, hogy mindenképp megszerzik Grönlandot.

2 órája

  • Címlapon
Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását

Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását

Magyarország amerikai támogatással vizsgálja a szervezet tevékenységét.

38 perce

  • Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett

Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett

Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.

február 26., 08:19

  • Belföld
Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért

Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért

Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.

február 26., 10:04

  • Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.

február 26., 12:02

  • Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.

február 26., 11:32

  • Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.

február 26., 08:35

  • Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket

Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket

Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.

február 26., 10:22

  • Címlapon
Tüntetésre készülnek Pozsonyban, miután megkéseltek egy magyarul beszélő fiatalt

Tüntetésre készülnek Pozsonyban, miután megkéseltek egy magyarul beszélő fiatalt

A tiltakozók azt hitték, az ilyen eseteken már rég túllépett Szlovákia.

2 órája

  • Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.

február 26., 10:20

  • Belföld
Letöltendő börtönt kértek a bátonyterenyei kokainos gázolóra, aki magára hagyta áldozatát

Letöltendő börtönt kértek a bátonyterenyei kokainos gázolóra, aki magára hagyta áldozatát

Csaknem 30 métert repült a baleset helyszínétől.

február 26., 13:23