Évekig pereskedett az állam, mégsem fizetett senki a tiszai ciánszennyezés miatt

2000. január 30-án éjszaka átszakadt a gát a romániai Aurul aranybánya zazari tározójában, és több mint százezer köbméternyi cianid- és nehézfémtartalmú zagyos víz zúdult a Zazar- és Lápos-folyóba, ahonnan a Szamosba, pár nap múlva pedig a Tiszába ömlött. A szennyezés nem ismert országhatárokat, még a Duna bulgáriai szakaszán is jóval határérték feletti volt a mérgező anyag koncentrációja. A szennyvíznek a Fekete-tenger lett a végállomása.

Megemelkedett vízszint

Az ülepítő a román–ausztrál tulajdonú Aurul bányavállalaté volt, amely nagy koncentráltsági fokú cián alkalmazásával a Nagybánya környéki fémbányák meddőhányóiból nyert ki aranyat és ezüstöt, míg az eljárás során keletkező mérgező anyagokkal teli mellékterméket ülepítőmedencébe vezették.

A cégnek számos akadályt kellett elhárítani az induláshoz. Már ahhoz is hét év kellett, hogy megszerezzék a szükséges papírokat, engedélyeket. Az eljárási folyamat rendkívül kockázatos volt, hiszen a meddőércet egy, a nagybányai üzemtől hat kilométerre lévő gáthoz szállították. Bár a rendszert úgy tervezték meg, hogy szennyező anyag ne kerülhessen vissza a környezetbe, már az indítást követően két szivárgást jelentettek a csőrendszerben.

A szakértői vizsgálatok szerint a 2000 januári gátszakadás a heves esőzések, a gyorsan olvadó hó és az ennek következtében megemelkedett vízszint miatt következett be.

Túl a magyar határon

A szennyezés tényét a kolozsvári Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóság közölte a magyar illetékes szervekkel. A hivatalos értesítés 31-én este érkezett a Felső-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőségre. A magyar fél ekkor másodfokú vízvédelmi készültséget rendelt el, és minden óvintézkedést megtettek a szennyezés fogadására. A ciánfolt február 1-jén délután lépte át a magyar határt Csengernél.

Akkor még nem lehetett tudni, milyen következményei lesznek a szennyezésnek. Szolnokon például két hétig nem használták a Tisza vizét. Ez azért jelentett nagy gondot, mert a városban alig van a talajban kinyerhető ivóvíz, így a folyó megtisztított vizét használják fel a vízművek. Mivel a városnak csak nyolc napra elegendő ivóvízkészlete volt, zacskókban, palackokban osztogatták a lakosságnak az ivóvizet, és arra kérték őket, hogy igyekezzenek spórolni otthon a vízzel.

A Szamoson a mikroszkopikus élőlények teljes állománya kipusztult, az algák egyedszáma pedig felére csökkent. Összesen 1241 tonna hal pusztult el a Tisza magyarországi szakaszán. És annak is nagy volt a veszélye, hogy néhány őshonos és veszélyeztetett halfajt végleg kipusztított a szennyeződés.

Mégsem tűnt el a tiszavirágzás

Amikor a ciánfolt február 12-én elhagyta az ország területét, a szakemberek azt jósolták, hogy a természetnek legalább egy-két évtized kell a regenerálódáshoz.

Csakhogy a vártnál gyorsabban magához tért a Tisza élővilága. Már a szennyezés levonulása után nem sokkal fürdeni lehetett a vízben, 2002-re helyrejött az alacsonyabb rendű élőlények (kagylók, szitakötők, kérészek, rákok) állománya is.

Habár a tiszavirág 1993 óta szigorúan védett faj hazánkban, a 2000-es tiszai ciánszennyezés (a hordalékban lerakódott nehézfémek miatt) minden erőfeszítés ellenére is óriási károkat okozott a fennmaradt állományban. Azóta számuk fokozatosan nő, és a különleges kérészfaj és tömeges násztáncuk, a tiszavirágzás is bekerült a hungarikumok közé, a Magyar Értéktár természeti környezet kategóriájának tételei közé választották.

A katasztrófa hosszú távú hatásai még ismeretlenek, de valószínűleg nem a ciánnal lesznek kapcsolatosak, hanem inkább a Tisza ökoszisztémájába bekerült, a hordalékban és a földekben lerakódott nehézfémekkel.

Megszüntették a ciánpert

A katasztrófa után közvetlenül Orbán Viktor miniszterelnök kilátásba helyezte, hogy pert indítanak a ciánszennyezés miatt a romániai cég ellen. A magyar állam 29,3 milliárd forintos kárigényt jelentett be, amely a természeti vesztességeket és a helyreállítási költségeket fedezte volna. Előbb peren kívül szerettek volna megegyezni a céggel. Miután az Aurul válaszra sem méltatta a megkeresést, 2001-ben adták be a bírósági keresetet.

A ciánper még a szennyezésnél is lassúbb lefolyású volt, és nem utolsósorban sikertelen. Igaz, a Fővárosi Bíróság 2005 májusában kimondta, hogy az időközben megszűnt Aurul jogutódja, a Transgold S. A. felelősségét az ügyben, és azonnali hatállyal elrendelte, hogy termelését 85 százalékkal csökkentse, ám a bíróság döntését a cég nem tartotta be.

Az történt ugyanis, hogy 2006-ban a román bíróságok előtt jogerősen lezárult a Transgold S. A. csődeljárása, és a cég jogutód nélkül megszűnt. És miután a magyar követeléseket nem vették be a csődeljárás követelései közé, így a Fővárosi Bíróság előtt zajló pert is meg kellett szüntetni alperes hiányában.

(Borítókép: A ciánszennyezés miatt elpusztult halak a Tisza partján. Fotó: Wikipedia / Délmagyarország / Karnok Csaba)