Magyar Péter bement az ATV-be, és elmondta, mivel kéne foglalkoznia a magyar sajtónak

További Belföld cikkek
-
Heves vita alakult ki a gyülekezési törvényről, a Pride betiltása vagy a jogok korlátozása a cél?
- Már 191 milliárd forintnál jár a Magyarországot sújtó bírság
- Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
- A következő évtizedben is a Volán-járatok végzik az autóbuszos közszolgáltatást
- Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon
„Büszke vagyok a csapatunkra, hogy ilyen fantasztikus kongresszust szerveztek szombaton. 2200-an voltunk összesen. Örülök, hogy olyan szakemberek is kiálltak és a színpadon voltak mellettünk mint Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a hadtudományok doktora, a Magyar Honvédség volt parancsnoka, Bódis Kriszta író, pszichológus, valamint Kulcsár Krisztián, a 2004-es athéni olimpia ezüstérmes párbajtőrözője, a BÁV Zrt. egykori vezérigazgatója” – ezzel a felütéssel indított Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke az ATV Start című műsorában.
Magyar Péter szerint a három szakember attól függetlenül, hogy a Tisza arca lett, nem feltétlenül képviselik mindenben a párt álláspontját.
Ők nem párttagok, de majd elmondják a véleményüket. Nem tudom, hogy a Fidesznek kik a szakpolitikusai. Deutsch Tamás lenne, esetleg Rogán Antal?
– mondta Magyar Péter, aki úgy gondolja, hogy alaptalan vádak érik a kormánytól a migrációs programjával kapcsolatban, mert a Tisza mögött szilárd biztonságpolitika áll, és mint mondta: a határkerítés megerősítése is a programjuk része.
Hadházy Ákos kritikáját, miszerint a volt vezérkari főnök személyében egy „többszörösen korrumpálódott fideszes csúcsvezető” csatlakozik a Tisza Párthoz, úgy kommentálta Magyar Péter:
El kell dönteni, hogy kormányváltást akarnak-e vagy sem. Ruszin mindig katona volt, nem politikus. A vádak alantasak, erre majd az altábornagy válaszol. Aki ilyeneket állít, fogalmuk sincs, hogyan működik a katonai közbeszerzés.
Magyar Péter szerint nagyon idejétmúlt a kategorizálás, hogy ki bal- vagy jobboldali és „fogalma sincs, hogy az altábornagy, Kulcsár Krisztián vagy Bódis Krisztina milyen oldali, így inkább azzal foglalkozik a propagandasajtó és nem azzal, hogy már 20 éve dolgozik az elesett gyermekekért".
Magyar Péter azzal kapcsolatban, hogy elindítják az „Út a börtönbe programot”, azt mondta, hogy nem a Tisza áll szemben Orbán Viktorral, a strómanjaival és az oligarchákkal, hanem a magyar nép. Elmondta továbbá, hogy elindult a „Digitális gyóntatószék”, ahová több mint 1000 bejelentés történt, és mindet meg fogják vizsgálni, amikor már független lesz az igazságszolgáltatás és nem Polt Péter lesz legfőbb ügyész, akit szerinte „hamarosan le fognak venni".
A politikus kritizálta, hogy ő és több száz ember le van tiltva jó néhány közösségi oldalról, elsősorban kormánypárti szereplők oldalairól. Szerinte ezek közpénzből működtetett oldalak. Példaként említette Orbán Viktor, Menczer Tamás és Kubatov Gábor oldalát is, ahonnan már kitiltották.
A Tisza elnöke újra leszögezte, hogy nem követett el bennfentes kereskedést, amivel megvádolták. Mint emlékezetes, korábban éppen az Index írta meg, hogy Magyar Péter 2023-ban egy napon a tőzsdezárás előtti órákban minden birtokában lévő részvényt eladott, majd több tízmillió forint értékben vásárolt olyan részvényeket, amelyekről csak tőzsdezárás után derült ki hivatalosan, hogy egy visszavásárlási akciónak köszönhetően az értéke jelentősen megnő.
Ebben az időben Magyar Péter a Magyar Bankholding Zrt., tehát Mészáros Lőrinc bankjának a felügyelőbizottsági tagja volt. A Magyar Nemzeti Bank az Opus-részvényekkel kapcsolatban több személlyel, így Magyar Péterrel kapcsolatban is bennfentes kereskedelem gyanúja miatt vizsgálatot folytat. Lapunkat ez ügyben az ATV stúdiójában Magyar Péter újra lepropagandistázta.
Megteszünk mindent azért, hogy a propagandát betiltsuk, nem támogatjuk, és az eddig rájuk fordított összeget például inkább az oktatásra költjük
– ígérte Magyar Péter, aki élesen bírálta a MÚOSZ-t is. Azt is szóvá tette továbbá, hogy Deák Dániel elemző, valamint a Mandiner is „éjjel-nappal hazudik, minden pert elvesztettek, a MÚOSZ mégsem szólal fel ellenük”.
Ezzel ellentétben mi bárkivel hajlandók vagyunk egyeztetni és kiállunk a független médiaszolgáltatás mellett
– szögezte le a pártvezér.
Kongresszust tartott a Tisza Párt hétvégén
Magyar Péter több mint egyórás beszédet tartott a Tisza Párt Vissza Európába című kongresszusán, amelyet a Hungexpón tartottak meg szombaton. A Tisza Párt elnöke számos területen jelentős változásokat ígért, és határozott üzenetet küldött mind a kormánypárti, mind az ellenzéki szavazóknak.
Az Index a helyszínről percről percre tudósított az eseményről, amelyet IDE kattintva olvashat.
A politikus reformokat ígért:
- az egészségügy,
- az oktatás,
- a gazdaság, azon belül külön a mezőgazdaság
- és a vidékfejlesztés területén.
A külpolitika terén kiemelte, hogy a Tisza Párt mind ellenzékben, mind kormányon a békéért fog dolgozni, és következetes lesz az illegális migráció kezelésében. Ígéretet tett arra is, hogy „nem fogjuk propagandacélokra felhasználni más nép szenvedését”.
Magyar Péter szerint „nem ő lesz Orbán Viktor legnagyobb kihívója, hanem maga a magyar nép”. Beszédében hangsúlyozta, hogy a Tisza „nem budapesti vagy vidéki párt, hanem magyar párt, egy ernyő, minden magyarnak”.
(Borítókép: Magyar Péter 2024. augusztus 26-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Heves vita alakult ki a gyülekezési törvényről, a Pride betiltása vagy a jogok korlátozása a cél?
A felvonulás sorsa fogja megmutatni, hogyan alakul a gyülekezési jog jövője Magyarországon.
3 perce
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
1 órája
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
2 órája
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
2 órája
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
45 perce
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra
Az elnök szerint a bevételt többek között adócsökkentésre is fordítják majd.
1 órája
- Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek
Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.
2 órája
- Címlapon
Már 191 milliárd forintnál jár a Magyarországot sújtó bírság
Az összeg naponta egymillió euróval emelkedik.
20 perce
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Címlapon
Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon
A hőmérséklet országszerte 15-20 fok körül alakul.
2 órája
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14
- Címlapon
Megtilthatja-e a bérbeadó a bérlőnek a lakcímbejelentést? Milyen esetekben nem?
A lakcímbejelentés önmagában még nem ad használati jogot vagy vagyoni jogot a bérlőnek.
2 órája
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06
- Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53