Jókai Mór és Mikszáth Kálmán „fogolyháborúja”: madarakkal licitáltak egymásra

További Belföld cikkek
- Megvadult kutya támadt rá egy kétéves kislányra Balotaszálláson, kétszer élesztették újra
- Negyven évet kapott, de hamarabb szabadulhat a móri mészáros
- Elítélték a szurkolót, aki füstbombát dobott a pályára a magyar–török meccsen
- Megérkeztek az iskolákba a fogvatartottak által készített mobiltartó szekrények
- Nő az infláció, jön a nyugdíjkiegészítés
Mikszáth Kálmán karrierje hajnalán, 1871-ben Jókai zsűrije volt a Népies beszély című írói pályázatnak, amelyet a szklabonyai születésű pesti joghallgató nyert meg. Művét további elismerés gyanánt Jókai közölte az Igazmondó című politikai néplapban.
„Ma is kiraboltatok alaposan!”
A két író sok időt töltött együtt, kártyázott, csevegett Jókai svábhegyi villájában. A telket az Egy magyar nábob című regényének honoráriumából vásárolta 1853-ban Schweitzer hegedűgyárostól 2200 forintért, hogy szívós munkával szép kertet teremtsen, amelyet, persze erős túlzással, legalább annyira tartott életművének, mint az írásait.

Jókaiéknál mindig nagy volt a társasági élet. Mikszáth, hogy ne kelljen állandóan kiutaznia a Svábhegyre, nyaranta kibérelte a közeli Milassin-villát. Jól megfigyelte szépíró barátja napi hóbortjait: „Nyáron bejár a Svábhegyről, és a Petánovicsban ebédelget, hol mindig kialakul körüle egy kis víg kompánia, amelyben jól érzi magát. Ha a hegyen marad, odahív magának vendégeket, s folyik a nagy tarokkozás és falusias borozgatás délutánonként a Pestre néző verandán. A játékban rendesen ő veszít, mert ugrál, és rosszul játszik.”
A vacsora alatt ügyes, enyelgő, szeretetre méltó, de csak addig, amíg eszünk és iszunk. Az első vonakodásnál megmordul, elkezd zsörtölni, duruzsolni: – »Ha már a pénzemet elvettétek, legalább ne hagyjátok itt a boromat, vacsorámat.« – Nehéz hazaszabadulni, rendesen összevesz velünk, a végén megszid, és azzal a kijelentésével sújt az elmenetelnél: – »Tolvajok! Többet ugyan nem játszom veletek! Ma is kiraboltatok alaposan!«
Madarat tolláról
Egyszer azonban tényleg összekaptak. Mikszáth ellenezte Jókai tanácsosi címét, mondván, egy írónak a nép szeretete a legfontosabb, és nincs szüksége különböző címekre.
Több haragos levélváltást követően bizarr módon békültek ki. 1896 augusztusában Mikszáth küldött négy fogolymadarat kiengesztelésül, amire Jókai nyolc madárral felelt. Mikszáth nagy nehezen erre összeszedett tizenhatot, ám hamarosan harminckét tollas jószág érkezett a címére.
A fura történet a lapok címoldalára került. Mikszáth rosszmájúan reflektált: „Azt gondoltam, kánikula van, és ha a fiumei cápa eltűrheti, hogy minden nyáron elővezetik az újságírók, a Vas megyei foglyok se nagyobb urak.” Ezzel együtt szellemesen így kommentálta a Pesti Hírlapban a fogolypazarló vádakat:
Légből kapott állítás, hogy ilyen pokoli pazarlást vittünk volna végbe a nemes halottakkal, és hogy én olyan tarokk-kubus szerinti háborút folytatnék Jókaival. Ellenkezőleg, a rendjel kitüntetések óta a legnagyobb békében élünk egymással.

Búcsú a svábhegyi rózsáktól
1904 tavaszán hirtelen hidegre fordult az idő, Jókai állandóan csak fázott és panaszkodott. „Az idén nem megyek ki a Svábhegyre, mert nappal nagyon forró, éjjel nagyon hűvös” – morogta inkább maga elé, ami komoly elhatározás volt tőle, hiszen ezzel egyszersmind lemondott szeretett rózsái látványáról is.
Május 4-én a betegség ágyba döntötte. Másnap este, amikor az író légszomjra ébredt, hívatták hozzá Korányi doktort, aki nem lakott messze, az Erzsébet körút 56. számú házban, amelyet egyébként ő maga építtetett még 1886-ban. Első szóra magához vette táskáját, és rövid séta után felbaktatott az Erzsébet körút 44–46. számú ház második emeletére. És miután megvizsgálta a nagybeteget, így hessegette el a kérdezősködőket:
Tüdőgyulladás és nyolcvan év. Mit mondjak még?
Igaz, hogy az a nyolcvan hetvenkilencet számlált, de hát már a professzor is jócskán túl volt a hetvenötödik születésnapján, és abban a minutumban legkevésbé a pontos életkor izgatta.
És amikor nem sokkal később Jókai örökre elaludt, Korányi ott állt az ágya mellett.
Életrajz az írófejedelemről
Mikszáth két gyönyörű megemlékező cikkel búcsúztatta el barátját. Jókai halála után az egyik legismertebb könyvkiadó, Révay Mór azzal kereste meg Mikszáthot, hogy írjon életrajzot az írófejedelemről. A tót atyafi egy percig sem vonakodott a feladattól, pláne, amikor megtudta, hogy a tiszteletdíj húszezer korona.
Magyar író addig még nem kapott ekkora összeget!
Később ebből a pénzből építtette fel a Nógrád megyei Horpácson a kastélyát. Az életrajzírás új metódust követelt tőle, ugyanis a kéziratot egészében kellett elkészítenie, és nem folytatásokban, ahogy addig megszokta: amit ma megírt, azt holnap már olvassák. Alapos kutatómunka után, 1907-ben jelent meg a Jókai Mór élete és kora című könyve.
Pazar emlékművet állított.
(Borítókép: Jókai Mór a svábhegyi nyaralójában rózsái között. Fotó: Wikipedia)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
1 órája
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
4 órája
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
2 órája
- Címlapon
Donald Trump még nagyobb vámokkal fenyegeti Kanadát és az Európai Uniót
A jelenleg tervezettnél jóval nagyobbal, ha közösen próbálnak fellépni ellene.
43 perce
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
4 órája
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
5 órája
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
5 órája
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
- Belföld
Megvadult kutya támadt rá egy kétéves kislányra Balotaszálláson, kétszer élesztették újra
Életveszélyes sérüléseket szenvedett a koponyáján.
45 perce
- Címlapon
Majka nem félti a nőket az udvarlástól, Ördög Nóra: Szabadságot a melleknek!
Nézze meg ön is, mit gondolnak a műsorvezetők a melltartó nélküli világról!
35 perce
- Címlapon
Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6
Majka majkásan beszólt a TV2-nek.
2 órája
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14