Tragikus részletek derültek ki a körmendi halálos balesetről, három kislány maradt árván
A furgonos hibázhatott vasárnap délután, amikor az M80-as autóúton frontálisan ütközött egy személyautóval – számolt be róla az RTL. A csatorna információi szerint a Szentgotthárd felé tartó osztrák rendszámú furgont egy 20 év körüli férfi vezette, aki egy balkanyart követően áttért a szembesávba, és ekkor ütközött a személyautóval, amelyben egy öttagú család utazott. Ugyan mindenki be volt kötve, a szülők szörnyethaltak.
A 7, 9 és 13 éves lányokat, valamint a furgon vezetőjét súlyos vagy életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
A helyszínre mentőhelikopter érkezett, emellett a tűzoltókat is riasztottak, akik feszítővágót, nyomatóhengert és orrfűrészt is bevetettek a mentés alatt.
A helyiek beszámolója szerint a szentgotthárdi család vallásos volt, és szeretetben éltek. Az RTL jelezte, kedden este egy közös imát tartanak a szülőkért és a gyermekek teljes gyógyulásáért. A városvezetés felajánlotta a segítségét az árván maradt gyermekeknek, valamint a rokonoknak. A rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja a baleset körülményeit.
Ahogyan arról az Indexen is beszámoltunk, vasárnap délután teljes szélességében le kellett zárni az M80-as autóutat, miután egy frontális ütközés történt. A baleset következtében két ember életét vesztette, míg három gyermeket, valamint egy fiatal férfit súlyos vagy életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A katasztrófavédelem hozzátette, hogy nem kellett áramtalanítani a járműveket, mert azok gyakorlatilag megsemmisültek.