Áder kizárással fenyegette meg az ittasan vezetőket

2005.04.08. 10:56
Az Index értesülése szerint Áder János a Fidesz képviselőcsoportjának zárt ülésén komoly szankciókat ígért a közúti ellenőrzés során a szonda megfújását megtagadó képviselőknek. A frakcióvezető szerint a párt számára is kínos, hogy a képviselői közül az utóbbi időben több is mentelmi jogukra hivatkozva kerülték meg az alkoholszint vizsgálatát.

Úgy tudjuk, hogy Áder János hétfőn keményen bírálta azokat a fideszes képviselőket, akik az elmúlt hetekben mentelmi jogukra hivatkozva megtagadták a szonda megfújását.

Kizárhatják az ittasokat

Az ellenzéki párt frakcióvezetője szerint a Fidesz számára egyetlen eset is kínos, de az utóbbi időben többször is előfordult, hogy a képviselőcsoport tagjai nemet mondtak a rendőröknek, amikor azok ellenőrizni akarták, fogyasztottak-e alkoholt. Az Index információi szerint Áder a frakció hétfői zárt ülésén azt mondta: aki iszik, ne üljön autóba, mert a szondázás megtagadása akár a frakcióból való kizárással is járhat, sőt azt is kilátásba helyezte, hogy az engedetlen honatyákat 2006-ban nem jelöli újra képviselőnek a párt. Úgy tudjuk, Áder név szerint egyik képviselőt sem említette meg azok közül, akiknek hasonló ügye volt.

Árokba borult

A mentelmi joggal való visszaélés lehetőségére elsőként Fenyvesi Máté esete irányította rá a figyelmet, miután februárban Budapesten kisebb balesetet okozott, de azt mondta, hogy csak az ügyészség képviselőjének jelenlétében hajlandó szondát fújni. A volt kisgazda arra hivatkozott, hogy a rendőrök esetleg visszaélnének a vizsgálat eredményével. Néhány héttel később Vincze László, szintén korábbi kisgazda, 2002 óta fideszes képviselő borult árokba autójával Csongrád és Felgyő között, és szintén megtagadta a szondázást. Ráadásul Vinczére 2001-ben már pénzbírságot is kiszabtak a közúti közlekedés rendjének megzavarása és ittas vezetés miatt. Korábban Kosztolányi Dénesnek is volt ittas vezetés miatt problémája a rendőrökkel, bár ő megfújta a szondát.

Szigort javasolnak

A Fidesz-frakció sajtóosztályán a zárt ülésre hivatkozva nem erősítették meg a figyelmeztetés tényét. Vincze balesete után azonban már Schmitt Pál Fidesz-alelnök is elítélően nyilatkozott az együttműködést megtagadókról. A történtek után Lamperth Mónika belügyminiszter olyan törvényi szigorítást javasolt, amely nem tenné lehetővé a mentelmi joggal való visszaélést közúti ellenőrzések során. A belügyminiszterhez hasonlóan az MDF két képviselője, Csáky András és Herényi Károly is a mentelmi jog korlátozását tartalmazó módosításra tett javaslatot.