A fiatalon elhunyt magyarok harmadával az alkohol végez

2001.02.22. 19:44
Magyarország is képviseltette magát azon a WHO-kongresszuson, amelynek fő témája a fiatalok alkoholfogyasztása volt. Egy még nem megjelent felmérés szerint Magyarország a legrosszabb helyen áll a listán, itthon ugyanis a 15 és 29 éves férfiak halálának mintegy egyharmada függ össze az alkoholfogyasztással - tudta meg az Index.
- A legnagyobb problémák egyike az, hogy nagy a kereskedelmi, gazdasági nyomás. Erőszakos marketingjükben az ifjúságot célozzák meg - mondta el az Indexnek a konferencián részt vett Páva Hanna, a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára. Magyarországon is változnak az alkoholfogyasztási szokások. A konferencián elmondták: az alkohol, a dohányzás és a kábítószer összefügg, és sokan mindhármat használják.

Egy még nem publikált WHO-tanulmány előzetes adatai szerint Magyarországon minden harmadik fiatal az alkohol miatt (nem feltétlenül májzsugor, hanem közlekedési baleset, depresszió kiváltotta öngyilkosság) hal meg. A tanulmány három csoportba osztja a vizsgált országokat - Magyarország a legrosszabbak egyike.

Emelnék az árakat

A nemzetközi konferencián megállapították, hogy 2006-ig milyen lépésekre van szükség ahhoz, hogy ezt a tendenciát megállítsák. Szóba került egy korhatár megállapításának szükségessége, mint az Egyesült Államokban, a forgalmazói reklámok kitiltása bizonyos fiatalokat érintő eseményekről, és az alkohol piaci árának drasztikus emelése.

Nemcsak az egészségügyre, de az oktatásra is komoly feladatokat ró az alkohol elleni küzdelem. ,,Lényegében a társadalom egészének összefogására van szükség" - szögezték le a WHO-konferencián.

Borivó nemzet

Egyes vélemények bizakodóak, annak ellenére, hogy Magyarország mindig is listavezető volt alkoholfogyasztás és a vele összefüggő öngyilkosság tekintetében. A legújabb felmérések szerint hazánkban csökkent az öngyilkosságok száma, és az alkoholfogyasztásunk sem olyan "veszélyes", hiszen egyre inkább iszunk bort, sört, mint töményeket.