Újabb helyi háború a Fideszben

2006.06.06. 12:43
Ne a kerületi Fidesz tagságát váltsa le Orbán Viktor, hanem Kosztolányi Dénes valamint Rétvári Bence választókerületi elnököket - követeli nyílt levelében az angyalföldi Fidesz-szervezet. A negyven helyi fideszes azért lázadozik, mert Kosztolányi, Rétvári és Rogán Antal megfúrta az általuk javasolt Weszelovszky Zoltán XIII. kerületi polgármesteri jelölését. Kosztolányi szerint a nyílt levél egy, az ellenzéki szerepbe beletörődött politikus tagságot félrevezető taktikájának terméke.

"Mi, XIII. kerületiek, akik mindig egyként mozdultunk az Ön hívó szavára, megdöbbenve az újságokból értesültünk, hogy választókerületi elnökeink nem a helyiek érdekeit képviselik a Fidesz felsőbb fórumain." Az angyalföldi Fidesz-szervezet negyven tagja írta alá az Orbán Viktor pártelnöknek címzett nyílt levelet, amelyben Kosztolányi Dénes valamint Rétvári Bence választókerületi elnökök leváltást követelik.

Nem részletezték

A XIII. kerületben nagytöbbséggel polgármester-jelöltnek választott Weszelovszky Zoltán kerületi pártelnök jelöltését a Fidesz országos választmánya a körzet három választókerületi elnöke, Kosztolányi Dénes, Rétvári Bence valamint Rogán Antal javaslatára május 27-én elutasította. A testület nagy többséggel leszavazta a Weszelovszkyt támogató Illés Zoltán indítványát is, amely pontonként akarta megtárgyaltatni a választmánnyal a három vk-elnök által felhozott ellenérveket.

Ne a tagságot váltsa le

Az angyalföldi szervezet azonban nem nyugodott bele a párt felső vezetése által szorgalmazott döntésbe, és a hétfői taggyűlésen többek között Weszelovszky felesége aláírásával nyílt levelet fogalmaztak meg. A levélben arra hívják fel a címzett, Orbán Viktor figyelmét, hogy "a mostohagyerekként kezelt Angyalföldön az elmúlt években minden szükségest" megtettek a változás érdekében, ezért "ne a XIII. kerületi Fidesz tagságát váltsa le, hanem Angyalföld 19. számú választókerületi elnökét Kosztolányi Dénest - aki egyébként Budapest Hegyvidék XII. kerületi önkormányzat Fidesz-MKDSZ frakcióvezetője -, valamint a 20. számú választókerületbe kinevezett ugyancsak budai, XII. kerületi Rétvári Bencét, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökét". A negyven aláíró hiteles és fideszes meggyőződésű ember kinevezését kéri Orbántól, nem olyanokét, akiket eddig is csak "a béke és a nyugalom" megőrzése érdekében fogadtak el.

Csak hangulatkeltés

Kosztolányi Dénes szerint az ellenzéki szerepbe beletörődött, belesimult Weszelovszky félrevezette a tagságot, a nyílt levél ennek a félrevezetésnek a terméke. A taggyűlés a hangulatkeltést szolgálta, mert - mint azt a fideszes képviselő mondta - eredetileg többes jelölést kívánt a kerületben, egy fideszes és egy KDNP-s jelölt között. A megmérettetést viszont Weszelovszky elutasította - állította az Index kérdésére Kosztolányi. Az általa javasolt KDNP-s jelöltjelölt, az egykori kisgazda képviselő, Cseh Sándor volt tanácsadója, Gubicza Katalin lett volna.

A központ mást akar

A választási vereség után az önkormányzati választásra készülő Fideszben az elmúlt hetekben számos helyen pattant ki belharc a várható posztokért. A budapesti választási egyeztető testület megfúrta az I. kerületi polgármester, Nagy Gábor Tamás jelölését, a XII. kerületben készülő Pokorni Zoltánt a Magyar Nemzet hasábjain támadták meg. Kövér László javaslatára pedig szokatlan rendszerű többes jelölést javasolnak három nagyváros, Szeged, Miskolc és Pécs polgármester-jelölti posztjára, jóllehet a helyi szervezetek mindhárom városban már döntöttek a kérdésben.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.

március 19., 13:47

  • Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.

március 19., 14:09

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.

március 19., 13:14

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.

március 19., 17:20

  • Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.

március 19., 17:23

  • Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.

március 19., 06:12

  • Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.

március 19., 07:52

  • Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.

március 19., 11:55

  • Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.

március 19., 15:50

  • Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.

március 19., 12:12

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.

március 19., 11:19

  • Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.

március 19., 10:25

  • Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.

március 19., 10:40

  • Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

A család eddig ingyen használta az ingatlant.

március 19., 11:46

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.

március 19., 12:48

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.

március 19., 11:52

  • Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.

március 19., 06:31

  • Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este

Két halálos tűzeset is történt kedd este

Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.

március 19., 09:01

  • Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.

március 19., 08:09