További Belföld cikkek
-
Péterfy Sándor Utcai Kórház: Valótlanságot állítanak a Tisza Párt képviselői
- Felborul az ország közlekedési rendje az augusztus 20-i hosszú hétvégén
- Elgázolt egy embert a Keletiből induló vonat Kőbányánál
- Kábítószer-kereskedelem miatt letartóztattak két férfit egy budapesti fesztiválon
- Olimpia a Deák Ferenc téren, két férfi verekedett össze az éjszaka
![]() |
Választási kampány állami pénzen?
De használta pártja legutóbbi kongresszusának vitairatának címét is, mely A történelem főutcája névvel látott napvilágot. (Emlékezetes, tavasszal határozottan cáfolta mind a Fidesz, mind az Országimázs Központ azt, hogy tudatosan csengtek egybe a Fidesz dabasi jelöltjének kampányszlogenje, illetve az állami ünnepségek jelmondatai. Az ünnepségeket - ahogyan az idei augusztus 20-át is - és a Fidesz kampányait egyaránt a Happy End Kft. szervezi, mely 1998-ban már győzelemre segítette a vezető kormánypártot.)
![]() |
Gyarapodik a szeretet híveinek száma
A kormányfő megjegyezte: egy új korszakot nem a háborúk, nem a politika és nem a gazdaság indít el, hanem az emberek lelkületének és gondolkodásának megváltozása. Mint mondta, az új század kezdetén a bizakodás, a remény, a munka és a szeretet híveinek száma napról napra gyarapodik. Úgy volt eddig, hogy amit egy nemzedék felépített, a következő elvesztette. Millióknak kellett azt látniuk, hogy elveszik tőlük, amiért egész életükben dolgoztak. Ezentúl úgy lesz, hogy amit felépítünk, azt meg is tartjuk - hangoztatta.
Magyarország az ég felé növekszik
![]() |
A kormányfő szavai szerint "eddig úgy volt, hogy a történelem formálta jellemünket, most úgy lesz, hogy a jellemünk formálja történelmünket, és saját történelmünk lesz megint". Most úgy lesz, hogy ismét az európai történelem főutcáján haladunk - szögezte le Orbán Viktor, utolsó szavaiban ismét hangsúlyozva: a jövő elkezdődött.