Martonné Hárs Márta szerint a bíróság megőrizte függetlenségét. Véleménye szerint a bíróság és a bírák nem alanyai, nem tárgyai a politikai csatározásoknak, sőt a társadalmi kérdések is csak az ügyfeleken keresztül jutnak el a bíróságra, és ott szakmai kérdésekké szelídülnek.
Bíznak az új kormányban a bírák
Az új kormány hivatalba lépését bizakodóan szemlélik a megyei bírák, az elnök a kormányprogramból azt olvasta ki, hogy folytatni kívánják az 1997-ben megkezdett igazságügyi reformot, amelyben 2003-tól több ítélőtábla létesítése is szerepel. A tervezett ítélőtáblákkal kapcsolatban azonban még nem tudott részletekkel szolgálni, mert még nem tudni, hogy milyen hatáskörbeli átcsoportosításokkal jár majd azok felállítása.
Martonné Hárs Márta átadta a kinevezési okiratot azoknak az új, vezetői posztot betöltő bíráknak, akik június elsejével lépnek hivatalba. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Baur Pétert a Békés Megyei Bíróság elnökhelyettesévé, Kapossyné Czene Magdolnát a megyei bíróság büntető kollégiumának, Zámbori Tibort pedig a megyei bíróság polgári kollégiumának vezetőjévé nevezte ki.