További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani, akár két órával is nőhet a menetidő az M1-es, M3-as és az M5-ös autópályákon
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Félórás késéssel érkezett a Parlamentbe az európai ügyek bizottsága keddi ülésére Orbán Viktor, akit az Európai Néppárt frakciójának strasbourgi tanácskozásán elmondott beszédéről kérdeztek. A pártelnök az október 24-i tanácskozáson azt mondta, hogy az Európai Uniónak világossá kell tennie: nem nyújt segítséget semmilyen megfontolásból hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak. A kormánypártok szerint Orbán ezzel a Magyarországnak járó támogatások megvonását kérte.
Kommunistázás az európai ügyek bizottságán
"Minden mondat világos volt" - állította Orbán kedden a bizottsági ülésen. Orbán Viktor többször kommunista tempónak minősítette a beszédéről folyó vitát.
Orbán nem volt hajlandó semmilyen vádra érdemben reagálni, szerinte posztkommunista párbeszéd zajlik az uniós ügyek bizottságában. A szocialisták és az SZDSZ-es testületi elnöke kikérte magának a hangvételt. Kocsi Zoltán, az európai ügyek bizottságának alelnöke úgy vélte, hogy Orbán részéről azért az erős állítás, hogy a strasbourgi beszéd hasznos lett volna az országnak. Orbán szavai ugyanis azt sugallták, hogy az új tagállamok en bloc teljesen felkészületlenek, a régiek pedig rossz döntést hoztak, amikor felvették őket.
Rendőröket hallgattak meg három bizottság ülésén
Ugyancsak kedden tartotta három testület, a rendészeti, az emberi jogi és a nemzetbiztonsági bizottság együttes ülését. Először Petrétei József rendészeti miniszter felelt a testület tagjainak kérdéseire. A miniszter beszámolt az október 23-i rendőri intézkedésekről. Szerinte a Kossuth téren demonstrálók nem tették lehetővé a tér átvizsgálását, ezért a hatóságok kiszorították az embereket a térről, ahol aztán az élet kioltására alkalmas eszközöket találtak.Petrétei visszautasította azt az ellenzéki vádat, miszerint a rendőrség tudatosan rátolta volna a Fidesz békés demonstrálóira a rendzavarókat. Szilvásy György, a titkosszolgálatokat is felügyelő kancelláriaminiszter azt mondta, a törvényellenes események felderítésében és feltárásában együttműködésben a rendőrséggel az NBH részt vett (majd azt állította, hogy a titkosszolgálat csak későn értesült a rendzavarásokról, ezért nem tájékoztatták időben a Fideszt).
A bizonyítékok államtitoknak minősülnek
Szilvásy szerint a rendzavarásokban a keménymag 2000-2500 személyből állt. Úgy tudja, az ismertté vált szervezők egy része kötődik a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz, a Lelkiismeret 88 csoporthoz, vagy a kuruc.info "rasszista honlap" köréhez. Szilvásy szerint a szervezők között megtalálhatók voltak az MVSZ egyes tisztségviselői is. A rendzavarók szervezői és tanácsadóik között olyanok is vannak, akik pártokhoz, elsősorban a Jobbikhoz illetve a MIÉP-hez kötődnek, mondta, majd hozzátette, hogy a Fidesz egyes képviselőivel is kapcsolatban álltak.Bene László országos rendőrfőkapitány megismételte, a rendőrség nem tolta rá a rendbontókat a Fidesz nagygyűlésére. Gergényi Péter budapesti rendőrkapitány azt mondta, egészen addig békés demonstrálóknak tekintették az engedély nélkül tüntetőket, amíg az Alkotmány utcánál összecsapás nem történt a rendőrség és a tüntetők között. A bizottsági meghallgatás egy idő után a nyilvánosság kizárásával folytatódott, az ott bemutatott bizonyítékok államtitoknak minősülnek. Ha többet akar tudni az ülésen elhangzottakról, olvassa el beszámolónkat.