Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy rossz időnek, a megnövekedett forgalomnak és az óvatlan gyalogosoknak tudható be, hogy több baleset is volt hétfőn reggel a fővárosban. A VII. kerületben például egy kisgyereket ütöttek el, aki súlyosan megsérült, Csepelen is volt egy súlyos karambol, Kőbányán egy motorost gázoltak el, mindezt fél óra leforgása alatt, délelőtt tíz óra körül. A mentők mindenhová eljutottak, bár a közlekedés még kék lámpával és szirénával is jóval nehezebb volt, a buszsávok ugyanis nem voltak üresek, sok autós azokon próbált előrejutni. Olyan eset nem történt, ahová nem tudtak volna időben megérkezni. (FH)