A Gödöllői HÉV vonalán egy szerelvény elindult, 4-5 busz és 8 villamos szintén elhagyta a telephelyeket – közölte Gulyás Attila, a Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnökhelyettese. (MTI)
Fontosabb részletek
A BKV szakszervezetei délután egyig sztrájkolnak a közlekedési társaság tervezett járatritkítása miatt.
A BKV-sztrájk délután egyig tart, mivel az elégséges szolgáltatásokról sem tudtak megállapodni, csak néhány, alvállalkozók által üzemeltetett járat közlekedik.
Várhatóan csak a délutáni, esti órákban áll helyre teljesen a budapesti tömegközlekedés.
Ahogy várható volt, hétfő hajnali nulla órakor indította újra a vasúti sztrájkot a VDSZSZ, így várhatóan a budapesti elővárosi közlekedés is kiszámíthatatlan lesz.
A Nyugat-Magyarországon közlekedő GYSEV vonatai járni fognak.
A fővárosi kórházak az éjszakai ügyelet meghosszabbításával próbálják átvészelni a közlekedési káoszt.
A közlekedési nehézségek miatt több budapesti iskolában szünet lesz, ahol nem, ott sem kell igazolás a későknek, hiányzóknak.
Az Örs vezér terétől a Dohány utcáig 2 óra alatt jutott el egy olvasónk. Mint írja, a kis utcák teljesen megvannak állva szerencsére most nem ragadt be egyik autós dudája sem. Mindenki tolakodik, és szeretne haladni, de sajnos nem nagyon van rá lehetősége!
A 7-es buszcsaládot tároló kelenföldi kocsiszínben a sztrájkoló sofőrök buszaik tarthatatlan műszaki állapotára panaszkodtak riporterünknek. "Inkább konflissal járnának, ha tudnák milyen állapotban vannak a buszok" - mondták. Állításuk szerint előfordult már, hogy fék nélküli járművet indított el.
"Az Örs vezér teréről járok dolgozni a Budaörsi útra. Mióta a Keletinél lezárták a Thököli utat, ez az út (Kerepesi-Rákoczi-Erzsébet-híd-Hegyalja út-Budaörsi út), kb. 40 percet vesz igénybe (reggel 8 órási indulással). Ma ez az út 45 percig tartott. Ha baleset van, tovább tart az út, mint most" – írja egy olvasónk.
Korábban beszámoltunk róla, hogy néhány járat közlekedik a városban. Ezeket a sztrájkoló BKV-sok szerint nem rendes dolgozók, hanem másodállású tartalékok, illetve korábban sofőrként dolgozó középvezetők működtetik.
"Azt, hogy a Műegyetemen hétfő reggel 8kor alig vannak egy előadáson, még nem kell a sztrájkra fogni. Majd délben a laboron kiderül, hogy aki akar, az be tud-e jutni" – írta egy érintett.
Dunaharasztiból jöttem be biciklivel ma reggel, mindössze 10 perccel tartott tovább mint tömegközlekedéssel. Persze a 25 kilométeres távon vagy 200 métert tehettem meg bicikliúton. Pesterzsébettől a Lágymányosi hídig álltak az autók, addig helyenként haladtak, írta egy olvasónk.
Kollégánk a Margit körúton gyalogol a Margit híd felé. Az autók mindkét irányban összefüggő sort alkotnak, a nagy forgalom miatt nagyon büdös van, "kaparja az embert torkát a levegő" – fogalmazott. A keresztutcákból próbálnak az autósok bebújni a körútra, a Keleti Károly utcánál így kaotikus a helyzet.
"A Ferihegyi repülőtérre vezető út a ferihegyi 1-es terminál magasságában kifelé is és befelé is teljesen jól járható, reggel negyed 9-kor sem volt semmi gond (akkor jöttem be dolgozni). A forgalom a normál reggeli állapotnak megfelelő" &ndash, tudósított egy olvasónk.
Rákoskeresztúr városközpontjából Volán busszal a Keresztúri úton 2 óra alatt lehetett eljutni az Örs vezér terére, ez 3 km/h-s átlagsebességet jelent, gyalog gyorsabb lett volna. Onnan nincs további tömegközlekedési lehetőség a Belváros felé, a környék üres. A Kerepesi úton Cinkota felől a Stadionok felé lépésben sem halad a kocsiforgalom. Egy lámpaváltáskor körülbelül 3 autó tud áthaladni a kereszteződéseken.
"Bár nálunk taxicsekket osztogattak, taxit már nem sikerült foglalni kollégáinknak. Aki autóval jött az itt van, időben kinyitottuk a fiókot, de fél létszámmal dolgozunk. Remélem, kevés ügyfél lesz. Javaslom, hogy hivatalos ügyeket ne ma akarjon intézni senki (önkormányzat, bank, stb.)" – írja egy banki dolgozó.
"A sztrájk Debrecenig ér! A budapesti partnereink múlt héten lemondták az összes hétfői tárgyalásunkat a sztrájk időzíthetelensége miatt. Bár konkrét veszteség ezen a ponton nem mérhető, a fennakadások miatt nem jutottunk közelebb az üzletkötéshez" – írta egy debreceni üzletember.
Budafoki út, Szerémi út, Fehérvári út Budafokig áll, tehát az összes kerülőút befelé dugóba vezet. A 25 perces utat munkahelyemre 1 óra 15 perc volt, úgy, hogy a fehérvári utón végig a villamossíneken hajtottam egyedül – tudósított egy olvasónk.
A Margit híd budai hídfőjénél mindkét oldalon áll vagy lassan halad a sor, sok gyalogost látni. A Ferenciek tere felé áll a sor az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, minden irányból dugó van az Oktogonon, áll a Széna téren a Margit körút felé és onnan érkező oldal is.
Az Üllői úton a Ferenc körút felé a Petőfi híd irányába, a Kálvin tér felé és a József körút felé összefüggő a kocsisor. Az Erzsébet térnél az Oktogon felől, és a Bajcsy-Zsilinszky út (Nyugati tér irányából) áll a forgalom. Hatalmas sorok vannak a Szent István körúton a Nyugati térnél, valamint a Blaha Lujza térnél az Erzsébet körút felé.
Sikeresen beértem Rákospalota legkülső részéről a Ferenciek terére, igaz, 20 perccel hosszabb időt vett igénybe. A 170-es (a BKV alvállalkozója) menetrend szerint érkezett, eljutottam vele a Rákospalota-Újpest vasútállomásra, ott rögtön jött egy vonat Vácról a Nyugati irányába. 25 perc alatt beértem vele (Rákosrendezőn rövidebb álldogálás után), majd gyalog eljutottam a Deák térig, ahol a 47/49-es villamospótló (sűrűn jár) elhozott a Ferenciek teréig – írta egy olvasónk.
"Taxicsekkel mehettem volna a bankba, de a szerződött taxivállalatnál még fel sem vették eddig a telefont. Jobb híján e-mailen segítek a bejutott kollégáknak - ez aztán az outsourcing. De legalább megtudtam a Jóban-Rosszban-ból, hogy Barbara (?) szakított (??) Várnaggyal (???)" – tudtuk meg a nap hírét olvasónktól.
Nálunk az ügyfélszolgálatos kollégákat, akik nem tudnak bejönni autóval vagy gyalog, a hivatali kocsik és a vezetők a saját autóikkal gyűjtötték össze, már pénteken megvolt a menetrend – mutatja be munkahelyi önszerveződésüket egy olvasónk.
Munkatársaink a Hungária körűti remízben és a kelenföldi buszgarázsban beszélgettek sztrájkolókkal. A hangulat mindkét helyen elkeseredett volt. A BKV-sok azt üzenik az utasoknak, hogy értsék meg, a sztrájk az ő érdekük is.
"A XI. kerületben kábé 8 órától járhatatlanok az utak, a Budafoki, Szerémi, Fehérvári, Rétényi négyes áll. A nagyobb baj, hogy a keresztező utcák is teljesen beálltak, az autósok a 30-as övezetben próbálnak menekülni, a lakók nagy örömére" – érkezett egy olvasónktól a hír.
"A bosszantó az, hogy a legtöbb autóban egyedül a sofőr ül. Előre lehetett tudni a sztrájkról. Vajon ennyire nincs kreativitás az emberekben, vagy ennyire szükségük van a dühödt felháborodásra? Ha csak fele ennyi kocsi lenne, az nem kétszeres, hanem többszörös átjutási sebességet jelenthetne" – mérgelődik egy olvasónk.
A Szent István körúton csak a villamossíneken közlekedő, megkülönböztető jelzést használó autók haladnak előre, a forgalom mindkét irányba áll. Az eső most már szakad, így a gyalogosok kezdenek eltűnni az utcáról.
"Két és fél óra alatt 12 km-t sikerült megtennem Pesterzsébetről befelé a városba. Ennyi idő alatt több mint egy negyed tank benzint (negyed tank = 9 liter) sikerült elfüstölnöm" – írja egy olvasónk, aki az autózást választotta.