Mégsem bűn nyilatkozni a lombikbébis bizottságról

2008.10.02. 13:09
Az Egészségügyi Tudományos Tanács már nem tartja a titoktartási kötelezettség megsértésének, hogy a lombikbébiügyi bizottság egyik tagja a sajtóban fejezte ki rosszallását amiatt, hogy a testület különleges gyorsított eljárásban adta meg a hozzájárulását az egyik új intézet, a Ciris indulásához. Az ügy miatt Hováth Ágnes egyik utolsó miniszteri rendelkezésével ki is zárta Bodnár Bélát a Humán Reprodukciós Bizottságból. Most bíróságon kértek tőle bocsánatot.

Az ETT elnöksége a nyár elején az Index egyik cikkére reagálva külön nyilatkozatban szögezte le, azért tettek javaslatot a miniszternél a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának az Asszisztált Reprodukciós Központ igazgatójának kizárására a tanács lombikbébis bizottságából, mert megsértette a titoktartásra vonatkozó szabályokat, és a sajtóban rossz színben tűntette fel a testületet.

Bodnár Béla arról nyilatkozott még a Humán Reprodukciós Bizottság tagjaként, hogy szerinte nem volt minden rendben Somody Imre kétszázmilliós beruházása, a Ciris Budapest Nemzetközi Reprodukciós Intézet indítása körül. Bodnár szerint nemcsak a rendkívüli eljárás és a szokatlan engedékenység volt furcsa, hanem az is, hogy a testület azon sem akadt fenn, hogy az új igazgató "hamis" főorvosi címet tüntetett fel a HRB-hez beadott pályázatban. A HRB alelnöke, Ugocsay Gyula a cikk megjelenése után háromoldalas levélben fejtette ki a bizottság többi tagjának, hogy Bodnár valótlanságokat állított.

A cikk után a Kaáli Intézet kötelékében dolgozó Bodnár helyett egy másik intézetvezető kapott meghívást a HRB-be, de amikor megtudta, hogy Bodnár helyére hívták elhárította az invitálást. Bodnár bírósághoz fordult az ügyben.

A Szegedi Városi Bíróság szeptember 26-i tárgyalásán viszont Ugocsay Gyula már sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt, és azt is megígérte, hogy Bodnárt visszaveszik a bizottságba is.

Az ETT honlapján az egészségügy idei történései közül a HRB-ben kialakult viszály volt egyedül olyan fontos, hogy bekerüljön az aktualitások címszó alá. A cimlapon a bírósági bocsánatkérés ellenére az Index júniusi cikkére reagáló közlemény olvasható három felkiáltójeles keretezésben.