A gyűlölet kiváltása önmagában veszélyes

Hosszas, részletes egyeztetést folytattunk, és ennek során jutottunk el odáig, hogy ez lelkiismereti kérdésként kezelendő az SZDSZ frakcióján belül. Hogy kinek a lelkiismeretét miként befolyásolta a Hegedűs-ügyben hozott bírói döntés, számomra természetesen nem követhető. De logikus, amit mond. A Hegedűs-ügyben hozott másodfokú ítélet sok emberben felkelthette a veszélyérzetet, hogy itt nem egyértelmű a jogi szabályozás bírósági értelmezése, ezért egyértelműbb szövegezésre van szükség, illetve olyan értelmezésre, mely tágabb körű elmarasztaláshoz vezet.

Az Alkotmánybíróság megengedőbb értelmezést fűzött a hatályos szabályozáshoz. Ez kötelező mindenkire, hiszen az alkotmánybírósági alkotmányértelmezés eredménye kötelező. Majd a Legfelsőbb Bíróság hozott egy eseti döntést, melyben ennél jóval szűkebb értelmezést adott. Az eseti döntés nem kötelező az alsóbb bíróságokra, de a Legfelsőbb Bíróság tekintélyénél fogva azért hatással van az ítélkezésre.

Ezek szerint a Legfelsőbb Bíróság nem kötelező eseti döntésének a bírák szemében nagyobb tekintélye van, mint az Alkotmánybíróság kötelező alkotmányértelmezésének?

Ezt én nem mondom. Azt mondom, az egyik kötelező, és ez az értelmezés tágabb körű bűnösségmegállapításra ad lehetőséget. Ehhez képest a Legfelsőbb Bíróság szűkítette az értelmezés határait. Hogy ezt az alsóbb bíróság figyelembe veszi-e, valóban a konkrét ügyben eljáró bíró döntésétől függ.

Mégis, mintha a bírák nem akarnának jogértelmezésbe bonyolódni, hanem követnek egy sorvezetőt.

Az egész életük jogértelmezés! Ugye, a Legfelsőbb Bíróságnak vannak olyan döntései, amelyek a jogértelmezés egységesítését szolgálják. Ilyen a jogegységi döntés, ilyen volt régen az irányelv vagy a kollégiumi állásfoglalás. És ilyen az eseti döntés is. Ezek között annyi a különbség, hogy a jogegységi döntést kötelező figyelembe vennie az alsóbb bíróságnak, az eseti döntésben kifejtett álláspontot viszont nem, de meghivatkozhatja. Ezek, mondom, a jogalkalmazás egységesítését szolgálják. Ettől még az adott bíróra van bízva a konkrét ügy elbírálása. Jogértelmezési lehetőséget kínál számára.

Az valamiféle kompromisszumos megoldás volt, hogy vétség lett az emberi méltóságot sértő gyalázkodás, a felsőbbrendűség hirdetését szankcionáló, tervezett pont pedig kimaradt?

Erre nyugodtan lehet mondani, hogy kompromisszum volt. Elvi kifogásom nincs ellene, hiszen az első bekezdéshez képest a második felfogható úgy, hogy olyan cselekedetekre vonatkozik, amelyek jellemzően kevésbé veszélyesek a társadalomra. Tehát ez nem jelent szakmai megalkuvást. Ilyen kompromisszumokat köt az ember, mert a számára fontosabbnak tűnő szabályozás sorsa erre indítja.

Mit szólt a társadalmi vitához?

Azt lehet mondani, hogy kiegyensúlyozottan és magas színvonalon - vagy magas színvonalon is - folyt. Tulajdonképpen a mai politikai légkörben kifejezetten üdítő színvonalat képviselt.

Ha jól értettem, a vita valahol ott fordul meg, hogy az Alkotmánybíróság döntésében milyen szerepet játszik a "nyilvánvaló és közvetlen veszélyre" való hivatkozás. Szabó András volt alkotmánybíró, az ügy akkori előadója azt mondja, a jogalkalmazók félreértették az alkotmánybírósági határozatot, Sólyom László és Kis János viszont mintha másként gondolná.

Én Szabó Andrással értek egyet. Nyilván nem véletlenül. A "clear and present danger" kifejezés egy tüntetés feloszlatása kapcsán híresült el. Akkor mondta ki az amerikai Legfelsőbb Bíróság, hogy ennek jelen kell lenni ahhoz, hogy a rendőr intézkedhessen egy ilyen szituációban.

Itt azonban nem jó kifejezésre vetítik ki. Itt gyűlöletre uszításról vagy izgatásról van szó, melyről az Alkotmánybíróság azt mondta, hogy nem eredménybűntett, hanem veszélyeztetési bűncselekmény. A gyűlöletre izgatás nem foglalja magában, hogy valaki testi épsége vagy élete ellen forduljanak azok, akik a gyűlölet állapotába kerültek. Nem az érzelem által kiváltott magatartást kell vizsgálni, hanem önmagában annak az érzelemnek a veszélyességét, amelyet fölkelt az elbírálandó magatartás. Tehát ha olyan magatartás, amely izzó gyűlölet kiváltására alkalmas, akkor önmagában veszélyes, és ez elegendő ahhoz, hogy a büntetőjogi elmarasztalás helyt kapjon.

Mit gondol azokról a bírálatokról, hogy nem merítették ki a nem büntetőjogi fellépés lehetőségeit?

Már többször elmondtam, hogy ezek nem alternatívák. A büntetőjogi szabályozás mindig az ultima ratio, csak olyan magatartást tilalmazhat, ami már jó pár egyéb normarendszerben tilalmazott.

Nem lenne hatékonyabb polgári jogi eszközökkel szembeszállni a gyűlöletbeszéddel? A komoly kártérítésnek nagyobb visszatartó ereje lenne, mint mondjuk egy várható felfüggesztett börtönbüntetésnek.

Az új polgári törvénykönyv átalakítja a személyiségi jog védelmét, és minden bizonnyal a legtöbb ilyen magatartás a polgári jog által is tilalmazott lesz, akárcsak a maiban. De úgy látszik, kizárólag erkölcsi és polgári jogi tilalmakkal ezzel a jelenséggel nem tud megbirkózni a társadalom.

Nem kívánnak például segíteni azoknak, akik azzal kísérleteznek, hogy keresetet nyújthassanak be olyan esetekben is, amikor a kifogásolt megnyilvánulás csoportjuk egészét sértette, nem pedig őket személy szerint azonosíthatóan?

A polgári jogalkotásban az a kérdés, hogy az actio popularis működik-e. A bírák többsége azt mondja, nem működik. De néhányan már úgy gondolják, hogy működhetne, vagyis bárki beadhatna keresetet, nemcsak az, akit konkrétan, személyében ért valamilyen sérelem. Az új polgári törvénykönyvben ebben a kérdésben nyilván rendet kell tenni, és várhatóan az actio popularist a polgári törvénykönyben egyértelműen szabályozzuk.

Mit jelent az a mondat a törvény indoklásában, hogy az elkövetési magatartást egyértelműbbé tették azzal, hogy az erőszakos cselekményre felhívást külön kiemelték?

A "gyűlöletre uszít" és a "gyűlöletre izgat" az alapul fekvő alkotmánybírósági határozatban még szinoníma. Ezt követően a "gyűlöletre uszít" kifejezéshez a Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntésében gyakorlatilag azt a tartalmat fűzte, hogy "erőszakos cselekményre hív fel". Ezért kellett itt nyilvánvalóvá tenni egy egyszerű nyelvtani értelmezéssel is, hogy a gyűlöletre izgatás nem azonos az erőszakos cselekményre felhívással.

A második bekezdésben mintha visszatérne a közösség elleni uszítás vétségi alakzata, melyet az Alkotmánybíróság 1992-ben megsemmisített. Vannak persze különbségek. Bekerült a szövegbe az emberi méltóság sérelme, a "sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ" helyett pedig a "becsmérel vagy megaláz" szerepel. Az indoklásban azt mondják, mivel ezek súlyosabb aktusok, az alkotmánybírák nem találják majd aránytalannak a büntetőjogi fellépést.

Igen, én úgy gondolom, ez alkotmányos.

Ebben az egész vitában az ellentábornak tiszteletre méltó véleményei vannak, de néhány dologra egyáltalán nem térnek ki, nyilván az érvelés hatásossága miatt. Nem lehet ezt a kérdést úgy kezelni, hogy eddig volt a szabad véleménynyilvánítás, most pedig valami korlátját akarjuk állítani. A szabad véleménynyilvánítást a közösség elleni izgatás eddigi szabályozása is korlátozta, csak nem olyan mértékben. A szabad véleménynyilvánítás jogát jellemzően korlátozza a rágalmazás vagy a becsületsértés törvényi tényállása. De ha kicsit belegondolunk, a büntetőtörvénykönyv számtalan más tényállása is korlátozza. Mert bizony véleményt nyilvánít az is, aki valakit megüt vagy megöl. Szabad? Nem! A véleménynyilvánítás nem fetisizálható, ha más alkotmányos alapjoggal, az élethez, az emberi méltósághoz való joggal ütköztetjük. Ennek érdekében a szükséges mértékben korlátozható, és korlátozza ma is számtalan törvényi tényállás. Nem lehet ezt úgy felfogni, hogy most egy szent határt áttörünk, és utána már bármi jöhet.

A bírálók azt mondják, hogy lejjebb szállítják a büntethetőségi küszöböt.

Ez igaz is. Az első paragrafusban a gyűlöletre izgat jelentősen kiterjeszti az eddigi értelmezés határait, hiszen itt azt fejezi ki a törvényalkotó, hogy nem csupán az a fajta érzelemkiváltás büntetendő a szakasz alapján, amely a személy elleni tettlegesség közvetlen veszélyét idézi föl. Hanem már önmagában már az is veszélyes, hogy ilyen magas fokú negatív érzelmet vált ki. A második bekezdés más tartalom. De természetesen mindkét bekezdés eredménye az, hogy a szólásszabadságot ezen a jól körülhatárt területen jól körülírt módon korlátozzuk, jobban, mint az eddigi szabályozás Legfelsőbb Bíróság általi értelmezése.

Annál is tágabban, mint ami az alkotmánybírósági döntésekben benne van?

Nem a tágabb-szűkebb kategória jó rá. Az első bekezdés az alkotmánybírósági értelmezés kereteit tölti ki egzaktabb megfogalmazással. A második bekezdés kicsit más. Az nem mérték kérdése ilyen szempontból.

Ön szerint a Tilos rádióban elhangzott "Kiirtanám az összes keresztényt" mondat alkalmas gyűlöletre izgatásra? Vagy tekinthető mondjuk erőszakos cselekmény elkövetésére való felhívásnak? Egyáltalán vonatkozna a közösség elleni izgatás új szabályozása erre a megnyilatkozásra?

E kijelentést is a teljes szövegkörnyezettel összevetve kell értelmezni, önmagában azonban természetesen fölveti a módosított Btk. 269 §-a alkalmazhatóságát, hiszen itt is egy jól körülhatárolható - jelen esetben eszmeiséghez kötődő - embercsoport elleni, aljas érzelem kiváltását célzó magatartásról van szó. Azt gondolom, hogy a módosított törvényhely módot ad a bíróság számára ezen esetben is az egyedi történés megfelelő megítélésére.

Az elmúlt időszakban két bírósági döntés is felháborodást keltett. Miért nem nyilvánosak a bírósági döntések? Az emberek joggal lehetnek kíváncsiak, a bírák hogyan alapozzák meg döntéseiket

Nem arról van itt szó, hogy nem ismerhetők meg a bírósági döntések, hiszen - hacsak nem rendel el zárt tárgyalást a bíró - a tárgyalóterem ajtaja nyitva áll. Inkább arról van szó, hogy azonosítható-e a nyitott tárgyalóajtóval a bírósági eljárások nyilvánossága, vagy a mai viszonyok között másként kell értelmezni. Hajlok arra, hogy másként kell. Ma, amikor az emberek borzasztó nagy méretű településeken kívánnak tájékozódni egy bírósági eljárásról - és ugye csak a településig jutottunk, nem az országig -, nem lehet a nyitott tárgyalóajtóval azonosítani a nyilvánosságot.

A bírósági döntési mechanizmus megismeréséhez, a hiteles indoklás megismeréséhez igen nagy társadalmi érdek fűződik. Elvárható, hogy megismerhetők legyenek. Ennek a technikáját ki kell dolgozni. De odáig nem szabad eljutni, hogy a bírót magyarázkodó szituációba kényszerítsék. A bíró, aki meghozta azt az ítéletet, magyarázatát, indokolását előadta az ítéletben.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!