Vádat emeltek Budaházy György ellen

2007.09.07. 13:46
Alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt vádat emelt az ügyészség Budaházy György ellen - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

A lakhelyelhagyási tilalom alatt álló vádlott 2006. szeptember 27-e és 2007 március 15-e között 13 nyilatkozatot küldött a kuruc.info-nak és más portáloknak - ismertette a Morvai Attila. Október elsején az egyik ilyen nyilatkozatban olyan erőszakos cselekményekben való részvételre hívta fel olvasóit, "amelynek közvetlen célja a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének megváltoztatása volt".

Akkori nyilatkozatában Budaházy György azt írta, el kell érni az illegitim parlament feloszlatását, s ezután alkotmányozó nemzetgyűlést kell tartani. Budaházy ehhez Budapest köré vont blokádot és útlezárásokat javasolt. Szerinte "az így kialakult helyzetet az egyébként is agyonhajszolt, túlterhelt rendőrség már képtelen lesz megoldani, az ő átállásukat el kell érni, ha szép szóval nem megy, akkor egy újabb ütközetben le kell őket győzni."

Az iratokat a Fővárosi Bíróságnak küldték meg. Ha Budaházyt bűsnek találják az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészületében, akár 5 év börtönt is kaphat, közölte a Független Hírügynökség.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) augusztus közepén közölte, hogy vádemelést javasol a férfi ellen. Álláspontjuk szerint Budaházy korábban két alkalommal is az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására hívott fel: egy ízben a főváros körülzárására, egy másik alkalommal pedig fegyveres harcra szólított fel.

Budaházy György neve az Erzsébet híd 2002. júliusi lezárásakor vált ismertté, később számos tüntetést szervezett. A férfit idén március 15-én délután fogták el a Deák téren, és a rendőrök az NNI Aradi utcai épületébe vitték kihallgatásra.

Este több ezer ember gyűlt össze az épület közelében, hogy szabadon bocsátását követeljék. A demonstráció után a tüntetők többször is összecsaptak rendőrökkel, hét rendőr és egy civil megsérült, a rongálás miatt több milliós kár keletkezett.

Az ügyészség pénteken benyújtott vádirata kitér arra is, hogy Budaházy ellen közérdekű üzem megzavarása és rongálás miatt is eljárás van folyamatban.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton

Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton

Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.

tegnap, 21:59

  • Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében

Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében

A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.

március 18., 13:02

  • Belföld
NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása

NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása

Már az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.

március 18., 13:25

  • Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.

március 18., 12:55

  • Belföld
Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi

Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi

Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.

március 18., 13:20

  • Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.

tegnap, 19:48

  • Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.

március 18., 14:14

  • Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt

Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt

A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.

március 18., 12:40

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

tegnap, 15:35

  • Belföld
Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

A temetés a média kizárásával zajlik majd.

március 18., 15:29

  • Belföld
Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt

Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt

Csatornázási munkák alatt bukkantak a robbanótestekre.

március 18., 14:23

  • Belföld
Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is

Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is

Alaposan résen kell lennie annak, aki a gyülekezési törvény változásai után demonstrációt jelent be.

március 18., 07:10

  • Belföld
Magyar Péter és Vona Gábor sem csatlakozik a Momentum tüntetéséhez

Magyar Péter és Vona Gábor sem csatlakozik a Momentum tüntetéséhez

A Tisza Párt továbbra sem közösködik más politikai formációkkal.

március 18., 12:23

  • Belföld
A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását

A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását

Karácsony Gergely főpolgármester már garanciát is vállalt a 30 milliárd forint kifizetésére.

március 18., 11:39

  • Belföld
Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen

Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen

A közlekedési miniszter szerint a brüsszeli elit ellen sok országban lázadnak fel.

március 18., 07:33

  • Belföld
Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába

Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába

A hatóságok a lakosság segítségét kérik.

március 18., 08:39

  • Belföld
Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre

Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre

A Pride korlátozása miatt vonulnak utcára.

március 18., 08:46

  • Belföld
Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál

Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál

Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.

március 18., 11:09

  • Belföld
Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt

Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt

A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.

március 18., 07:26

  • Belföld
Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki

Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki

Nagy a forgalom a főváros felé vezető utakon.

március 18., 07:35

  • Belföld
Kósa Lajos: Magyarországon nincs melegüldözés

Kósa Lajos: Magyarországon nincs melegüldözés

A fideszes politikus a poloskázást is megindokolta.

március 18., 09:08

  • Belföld
Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt

Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt

A hanyag tartás miatt az állatok egy része elpusztult, másik részüket állatorvos altatta el.

március 18., 13:15

  • Belföld
Halálos baleset történt az M5-ös autópályán, kamion alá szaladt egy személygépkocsi

Halálos baleset történt az M5-ös autópályán, kamion alá szaladt egy személygépkocsi

A sofőr a helyszínen életét vesztette.

március 18., 14:29

  • Belföld
Elfogtak egy emberöléssel gyanúsított 19 éves férfit Budapesten

Elfogtak egy emberöléssel gyanúsított 19 éves férfit Budapesten

Egy 65 éves állampolgárral végzett.

március 18., 12:32

  • Belföld
Meghibásodott gáztűzhely okozott halálos szén-monoxid-mérgezést Budapesten

Meghibásodott gáztűzhely okozott halálos szén-monoxid-mérgezést Budapesten

A lakásban nem volt érzékelő.

március 18., 07:51