A tervek szerint szeptember elsejétől új, budapesti egyesített bérletet vezetnek be, amellyel a budapesti helyi utasok a BKV, a MÁV és a Volánbusz szolgáltatásait vehetik majd igénybe a főváros közigazgatási határain belül - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján László Boglár kormányszóvivő. A szóvivő elmondta: az egyesített bérlettel a MÁV és a Volánbusz szolgáltatásait a Budapest és környéke között utazók is
igénybe vehetik úgy, hogy kiegészítő bérletet, vagy jegyet váltanak a közigazgatási határon belüli első megállótól szóló útszakaszra. László Boglár erről annak kapcsán beszélt, hogy a kormány várhatóan szerdai ülésén tárgyal a Budapesti Közlekedési Szövetség létrehozásának első lépéséről.
- Budapest, eladó lakás
- Alapterület 128 m2 Szobák 4 db Vételár 196,5 M Ft
- Budapest, eladó lakás
- Alapterület 60 m2 Szobák 3 db Vételár 57,5 M Ft
Rovataink a Facebookon