Egyelőre nem lesz fixáras taxitarifa Budapesten

MTI
2005.06.29. 18:05

Nem tartotta kiérleltnek a fixáras taxitarifa bevezetését szorgalmazó rendelet-tervezetet a fővárosi önkormányzat városképvédelmi bizottsága, ezért szerdai ülésén nem javasolta közgyűlési tárgyalásra. A Gazdasági Versenyhivatal és a gazdasági tárca jogsértőnek tartja a tervezetet. A mintegy 6 ezer taxis közül néhány száz szervezeten kívüli támogatja, a fuvarszervező cégek elutasítják a javaslatot, főként azért, mert 60 százalék körüli tarifaemeléssel járna.

A taxiállomások kijelöléséről szóló fővárosi rendelettervezet esetében a bizottság azt szorgalmazta, hogy a drosztok kijelölésének jogkörét utalják a testület hatáskörébe. A metró Kőbánya-Kispest végállomásának térségét érintő fejlesztési javaslat kapcsán a bizottság kormánypárti többsége azzal értett egyet, hogy azt a nagyobb beépítési tervet terjesszék a közgyűlés elé, amelynek része egy 50 ezer négyzetméter körüli bevásárlóközpont építése is.

Nem tárgyalt a bizottság az augusztusra tervezett pesti plázsról, mivel a szervezők semmilyen újabb javaslatot, módosítást nem adtak be. Endrédy István (MKDSZ), a bizottság elnöke az MTI-nek elmondta, hogy még egy alkalommal ülésezik nyáron a bizottság, július 13-án, s ha addig a szervezők benyújtják a hiányzó anyagokat, tárgyalhatnak a tervezetről.