Óbuda beszállna a mobilgát tervezési költségeibe
A polgármester elmondta, hogy a tanulmány szerint a Nánási úti változat lenne a biztonságosabb, ugyanakkor az önkormányzat és a helyi érdekvédők, illetve civil szervezetek és vállalkozók is úgy látják, hogy a Római-partot is meg kéne védeni egy esetleges árvíztől, ezért komplex megközelítésre lesz szükség a jövőben, és az önkormányzatnak később kell kialakítania végleges álláspontját az ügyben.
Bús Balázs elmondta azt is, hogy Óbuda betervezi a költségvetésébe a mobilgát előkészítésének kiadásait. A gátépítés egyébként a főváros feladata, a Fővárosi Közgyűlésnek kell döntenie az ügyben. Óbuda ezért csak a segítségét ajánlhatja fel az árvízvédelmi ügyekben, a tervezéshez tud hozzájárulni a kerület - jegyezte meg a polgármester. Bús szerint a fővárosnak mielőbb döntenie kéne, ha nem is az építkezés megkezdéséről, de legalább a tervek kidolgozásáról.