Elkészült a zajtérkép

MTI
2007.05.29. 13:42

Zajtérkép készült Budapestről és 22 agglomerációs településről. Demszky Gábor elmondta, a 680 millió forintból elkészíttetett térkép átfogó képet nyújt Budapest és a város környékének zajterheléséről, továbbá az érintett lakók számáról. A szakemberek egy úgynevezett konfliktustérképet is "felvázoltak" azokról a területekről, ahol az erős zaj lakóházakat, kórházakat, iskolákat is terhel. E térkép alapján készülhetnek majd cselekvési tervek a zajcsökkentésre azokon a "kritikus" helyeken, ahol jelenleg nagyon magas zajterhelés sújtja a lakókat. A zajtérkép alapján a fővárosnak 2008 júliusáig intézkedési tervet kell készítenie; ezzel lehetőség nyílik majd az európai uniós források bevonására. A zajtérkép letölthető lesz a www.budapest.hu-ról.

Hagyó Miklós a rendezvényen bejelentette: várhatólag még ebben az önkormányzati ciklusban elkészül az M5-ös autópálya zajárnyékoló fala. A fal tervezésére június végéig kiírják a közbeszerzési pályázatot. Az engedélyezési tervek kidolgozását november végéig várják, ezt követően egyeztetnek az érintett XIX. és XX. kerülettel. "Az építési engedély beszerzésére 2008-ban kerülhet sor, majd ezt követően írunk ki pályázatot a kivitelezési munkálatokra, amelyek így már jövő év őszén megkezdődhetnek" - ismertette a program menetét Hagyó Miklós. Közölte, a zajárnyékoló fal a Nagykőrösi út mindkét oldalán két kilométer hosszúságban épül majd fel 2009-ben, vagy legkésőbb 2010-ben.

Kitért arra is, hogy a XIV. és XV. kerületet érintő M3-as autópálya bevezető szakasza mellett tervezett fal építése azt követően kezdődhet el, hogy Brüsszelben június végéig döntenek a pályázatról. Kedvező értékelés esetén akár már jövőre megépülhet a hat kilométer hosszú zajvédő fal a Kacsóh Pongrác út és a Szentmihályi út között. A környéken élők évek óta szorgalmazzák, hogy épüljön meg a fal, az út mentén ugyanis a megengedett határértéknél lényegesen magasabb a zajterhelés.