Döntőbizottsághoz fordul a KDNP a BKV busztendere miatt

MTI
2008.02.07. 12:57

A Közbeszerzési Döntőbizottság elnökéhez fordul a KDNP fővárosi frakciója a BKV Zrt. csuklósbusztendere miatt, mondta Bagdy Gábor, a képviselőcsoport vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján. A frakcióvezető elmondta, hogy álláspontjuk szerint a közlekedési vállalatnak nem szabad megkötnie a szerződést az Alfa Busz-Volvo konzorciummal, mert "abban gyanús elemek vannak".

A 3,5-4 milliárd forint összértékű tenderrel eleve kereskedőket céloztak meg, amitől drágábbá válik a közbeszerzés. Antal Attilának, a BKV vezérigazgatójának fia annál a cégnél dolgozik, amely egyedül adott ajánlatot a vállalatnak, sőt ő volt az összekötő a cég és a közlekedési vállalat között, mondta. A frakcióvezető közölte, kezdeményezni fogja a főváros gazdasági bizottságában Antal Attila meghallgatását a busztenderrel kapcsolatban.