Ismét a közgyűlés elé kerül a Turul-szobor ügye

MTI
2008.02.25. 14:11

Az MSZP és az SZDSZ-frakció csütörtökig kialakítandó álláspontjától függően e héten, vagy március végén tárgyal a Fővárosi Közgyűlés a XII. kerületi Turul-szoborral összefüggő kérdésekről. John Emese szerint az SZDSZ-frakcióban erős az igény arra, hogy e héten tárgyaljanak az ügyről.

Horváth Csaba (MSZP), főpolgármester-helyettes alternatív, támogató és elutasító javaslatot terjesztett a kabinet elé a Németvölgyi út-Böszörményi út-Istenhegyi út kereszteződésében 2005-ben felállított Turul-szobor fennmaradásával kapcsolatban. A főpolgármester-helyettes támogatásra javasolta azt a XII. kerületi kezdeményezést, hogy a II. világháborúban elesett helyi polgári áldozatok emlékművét az Alkotás utca-Csörsz utca-Győri út találkozásánál állítsák fel.

Az előterjesztés rögzíti, hogy az úgynevezett Turul-szobrot 2005-ben jogszerűtlenül, a fővárosi önkormányzat jóváhagyása nélkül állították fel. Egy 2005-ös megismételt elutasítás után a közgyűlés tavaly októberben elvileg egyetértett azzal, hogy külön emlékmű szolgáljon a II. világháborúban elesett XII. kerületi polgári és katonai áldozatok emlékére. A közgyűlés kinyilvánította, hogy egyidejűleg kíván dönteni a két emlékmű ügyében.

A Turul-szoborral kapcsolatban jelenleg egy bírósági per zajlik. A március 4-re kitűzött tárgyaláson ítélethozatal várható. Ha a pert indító közigazgatási hivatal nyer, 30 napon belül le kell bontani a szobrot. Nem kizárt az sem, hogy veszít a közigazgatási hivatal, de az is elképzelhető, hogy új eljárás lesz ez ügyben. A főpolgármester-helyettes előterjesztésében megállapítja, ha a közgyűlés e héten utólag jóváhagyja a Turul-emlékmű fennmaradását, ez a per okafogyottá válik és elülhet az ügy körüli tartós társadalmi feszültség. Ha a közgyűlés ismét nem járul hozzá az emlékmű fennmaradásához, úgy a bírósági döntés lesz a mérvadó.