BKV: eddig háromszázezren blicceltek 2008-ban

MTI
2008.07.15. 16:34

Lefülelték az idei háromszázezredik bliccelőt a BKV ellenőrei, közölte a közlekedési cég kedden. A háromszázezredik - notóriusnak mondható - bliccelőt vasárnap, a 78-as trolin fülelték le a BKV ellenőrei. A közlemény szerint eddig 23-szor érték tetten és a bliccelő korábbi büntetéseinek teljes összege meghaladja a 370 ezer forintot.

A közleményben megemlítik, hogy eddig ebben az évben mintegy 10 millió utast ellenőrzött a BKV 423 ellenőre. A bliccelő utasok aránya - a szakértők szerint - 20-30 százalékra tehető, ami azt jelenti, hogy naponta körülbelül 1500-1700 utassal szemben kezdeményeznek pótdíjazási eljárást a jegyellenőrök. Az elmúlt öt évben pótdíjtartozásokból több mint 15 milliárd forintos kintlévőség halmozódott fel a közlekedési cégnek. 2008-ban várhatóan 10,5-11 milliárd forint kárt okoznak a bliccelők. Ebből az összegből akár 150 új buszt is beszerezhetett volna a társaság.