Vizsgálat a Csatornázási Műveknél

2000.09.12. 17:31
Vizsgálat indult az Index - a cég sajtóirodájától szerzett - információi szerint a Fővárosi Csatornázási Műveknél (FCSM) abban az ügyben, amelyről keddi számában a Magyar Nemzet számolt be. A lap szerint hónapok óta egy jogtalanul üzemelő soroksári telephelyre szállítják az FCSM veszélyesnek minősülő szennyvíziszapját. A csatornázási műveknél vitatják a Magyar Nemzet állításait, ám egyelőre nyilatkozni nem kívántak, inkább megvárják az FCSM vezérigazgatója által kezdeményezett vizsgálat lezárását.

A Magyar Nemzet szerint az úgynevezett Péteri majorban a veszélyeshulladék-kezeléshez elengedhetetlen elemi feltételeket sem biztosították, miközben az érintett cégek komoly összeggel támogatják a soroksári önkormányzat alapítványát. Geiger Ferenc soroksári polgármester megerősítette a lap értesülését, és elismerte, hogy támogatják a cégek a Soroksári Dunáért Alapítványt. A polgármester szerint azonban a lakosság eddig nem panaszkodott a Péteri majorban folytatott tevékenység miatt.

A dél-pesti szennyvíztisztító iszapját korábban a szintén soroksári Hydroklív Kft. vette át, ám az elviselhetetlen bűz miatt - pontosabban a lakossági felháborodás nyomán - tavasszal bevonták a vállalkozás engedélyét.

Ezután kötött az FCSM Rt.-vel szerződést az Urbura Kft., s további három másik cég is érintett volt a Magyar Nemzet szerint a később történtekben - köztük az Ökoplan 97 Kft. Ezek közül a lap szerint csak az utóbbinak van engedélye az iszap átvételére, amelyet az Urbura és az Ökoplan 97 egyaránt a Péteri majorban helyez el.

A főváros szerint a Csatornázási Művek nem tett meg mindent a megoldásért

Bódás Sándor, a Főpolgármesteri Hivatal közmű ügyosztályának vezetője - még a Hydroklív működése idején - levélben hívta fel az FCSM Rt. vezérigazgatójának, Kepecs Györgynek a figyelmét arra, hogy lakossági panaszok érkeztek a fővárosi önkormányzathoz az iszaplerakás miatt.

Az ügyosztályvezető az Indexnek nyilatkozva hangsúlyozta: a főváros többségi tulajdonosa a Fővárosi Csatornázási Műveknek, de sajnos nincs semmilyen befolyása arra, hogy mi történik az iszaplerakás ügyében (a menedzsmentjogokat a kisebbségi tulajdonos gyakorolja a csatornázási cégnél). Bódás nem a sajtónak szánta a levelet, és nem is az Urbura, illetve az Ökoplan 97 ügyében írt, hanem a Hydroklív korábban sokat bírált tevékenysége miatt kereste meg az FCSM-et.

Bódás Sándornak azonban az a véleménye, hogy a jelenlegi helyzet - de legalábbis a Magyar Nemzet cikke - azt mutatja, hogy a Fővárosi Csatornázási Művek nem tett meg mindent a problémák megoldására.

Mint megtudtuk, a Péteri majorban korábban a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat (azóta részvénytársasággá alakult FKF Rt.) helyezett el kommunális hulladékot, de évekkel ezelőtt felhagyott ezzel a tevékenységgel. Ugyanakkor a fővárosi önkormányzat hatásköréből kikerült a terület, és azóta az FCSM által megbízott kft.-k hasznosították azt.

Kevés volt a rothasztókapacitás

A dél-pesti szennyvíztisztító iszapját korábban a fővárosi tulajdonban lévő FTSZV Kft. vette át. Ez a cég a Cséry-telepen komposztálási technológiával kezelte a szennyvíziszapot. Erre a cégnek a mai napig is van tevékenységi engedélye, de egy kicsivel drágábban dolgozik, mint a többi vállalkozó. Információink szerint az FCSM ezért döntött úgy, hogy az iszap nagyobbik részét nem az FTSZV-nél, hanem más cégnél helyezik el.

Idén nyáron zajlott a dél-pesti szennyvíztisztító-telep iszapkezelőjének felújítása, és ezért nem volt elég úgynevezett ,,rothasztókapacitás", ezért a telepről kikerülő iszap a szokásosnál bűzösebb volt. Az FTSZV ezért a rekonstrukció idejére átmenetileg felmondta az iszap átvételét. Információink szerint az Urbura és az Ökoplan 97 nem volt ennyire finnyás, mint a fővárosi tulajdonú cég, így őket bízta meg az FCSM az iszap átvételével.