Szigorítanák Siófokon a buliturizmust

2008.12.04. 12:40
Korlátozná az alkohol utcai fogyasztását és éjszakai bolti árusítását Siófok önkormányzata a város üdülőövezetében - mondta Balázs Árpád polgármester csütörtökön.

"A buliturizmus fellegvárának számító balatoni városban a fürdőegylet és az önkormányzat idegenforgalmi tanácsadó testülete szorgalmazta az idei szezonértékeléskor a szigorítást. Megelégelték, hogy nyáron a település üdülőkörzetében kocsmákká válnak az éjszaka nyitva tartó boltok" - mondta a polgármester.

Közölte: nem új jelenségről van szó, de ideje az eddiginél valamivel szigorúbb korlátok közé szorítani a fiatalok amúgy határtalan szórakozását. Már csak azért is, mert egyre bővül Siófok igényesebb vendégköre, ami kulturált viszonyokra és körülményekre vágyik - jegyezte meg.

A még bizottsági és társadalmi viták előtt álló javaslat szerint egyfelől szigorúbban betartatnák a jövőben azt a helyi jogszabályt, amely szerint tilos közterületen alkoholt fogyasztani. Másfelől a 7. számú főút és a Balaton közé eső üdülőövezetben este 11 órától hajnali 6 óráig tilos lenne az alkoholárusítás az éjjel-nappal nyitva tartó boltokban. A vendéglátóipari egységek továbbra is árusíthatnának alkoholt.

Az elképzelés csak az üdülőkörzetben és a balatoni szezonban hozna új gyakorlatot, hiszen ősztől tavaszig a tó közelében lévő boltok nincsenek nyitva vagy nem éjjel-nappal üzemelnek.