Gyurcsány bizalmi szavazást kér maga ellen

2006.10.02. 13:18
Bizalmi szavazást kezdeményez maga ellen Gyurcsány Ferenc. A kormányfő döntése összhangban áll Sólyom László köztársasági elnök vasárnapi kezdeményezésével, hogy a parlament döntsön a kormányfő személyéről.

Bizalmi szavazást kezdeményez maga ellen Gyurcsány Ferenc pénteken a parlamentben. A kormányfő döntése nem meglepő azután, hogy Sólyom László az önkormányzati szavazás lezárultakor tartott szónoklatában már jelezte, hogy a parlamentnek alkotmányos lehetősége van a miniszterelnök személyéről dönteni. Ugyancsak a bizalmi szavazás elkerülhetetlenségéről írt a liberális értelmiség egyik meghatározó figurája, Kis János, az SZDSZ egykori elnöke is a Magyar Hírlap hétfői számában megjelent publicisztikájában.

Valószínűleg csak szimbolikus

A bizalmi szavazás várhatóan csak szimbolikus lesz, hiszen a koalíciós pártok legutóbb az önkormányzati választások éjszakáján kötelezték el magukat ismét a kormányfő mellett. A bizalmi indítványt egyszerű többséggel lehet elvetni vagy elfogadni, márpedig a kormánykoalíciónak biztos többsége van a parlamentben.

Ráadásul a bizalmi szavazás nyílt, azaz Gyurcsányék biztosra mennek. Szinte kizárt, hogy a két hete teljes egységet mutató MSZP bármelyik tagja lázadni merjen.


fotó: Barakonyi Szabolcs

Gyurcsány Ferenc a bizalmi szavazással csak azt demonstrálja, az MSZP és az SZDSZ kiáll mellette. "A kormányfői esküszegés azonban gyakorlattá válhat - véli Lövétei István alkotmányjogász. - Az alkotmány sem segít, mert lyukas." Kollégája, Halmai Gábor úgy látja, hogy ha a kormányfőnek és a kormánynak a lemondás lenne a célja, nem kérne bizalmi szavazást. Bővebben >>

Török Gábor politológus szerint viszont Gyurcsány Ferenc sokkal többet veszíthet, mint nyerhet a bizalmi szavazással. Akár új választáshoz is vezethet a kormányválság. Bővebben >>

A bizalmi szavazás hírét először Veres János pénzügyminiszter kotyogta ki a Gazdasági rádiónak adott nyilatkozatában. Az SZDSZ vezetői délelőtt még nem tudtak a bizalmi szavazásról. "Még nem egyeztettünk a szocialistákkal, hogy hogyan tovább" - mondta Horn Gábor azt Indexnek.

Veres rádiónyilatkozata után nem sokkal már több szocialista forrás is megerősítette, hogy a kormányfő bizalmi szavazást kér. Gyurcsány két órakor hivatalosan is bejelentette döntését.

Az egész kormányról szavaznak majd

A magyar jogrend a kormány stabilitása érdekében nem ismeri el az egyéni bizalmi szavazást, azaz a kormányfő csak kollektív bizalmi szavazást kezdeményezhet, azaz egész kormányáról szavaznak majd, várhatóan pénteken. Amennyiben a bizalmi szavazást az ellenzék kezdeményezte volna az országgyűlési képviselők egyötödének írásos támogatásával, akkor új miniszterelnököt is meg kellett volna nevezniük, mivel a magyar jogrend a demokratikus intézmények stabilitása érdekében csak a konstruktív bizalmatlansági indítványt ismeri el ellenzéki részről.

A kormányfő jogosítványai ennél tágabbak, ő indítványozhat egyszerű bizalmi szavazást is, ekkor, ha a kormány nem kap bizalmat (azaz egyszerű többséget), köteles lemondani.