Velencei-tó méretű víztározó épült a Tiszánál

2008.11.14. 16:23
Megépült az ország egyik legnagyobb árvízvédelmi létesítményé Cigándon. A nagyjából velencei-tó méretű tározó körülbelül másfél millió ember biztonságát biztosítja a Tisza partvidékén. A beruházás összköltsége 16,5 milliárd forint, melynek felét az Európai Unió, másik felét pedig a hazai költségvetés biztosította. A Vásárhelyi-terven belül 2013-ig további öt víztározó épül a Tisza mentén.

Közel 25 négyzetkilométeren 94 millió köbméter víz befogadására képes víztározó épült Bodrogközben, Nagyrozvágy, Cigánd és Pácin települések területén. A víztározó, ami Magyarország egyik legnagyobb árvízvédelmi létesítménye a Vásárhelyi-terv, a magyar vízügy egyik legnagyobb szabású fejlesztéseként épült.

A beruházás összköltsége 16,5 milliárd forint volt, ennek felét 8,2 milliárdot hazai, 8,3 milliárdot a Nemzeti Fejlesztési Terven belül az Európai Unió biztosította. A projektgazda a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, a tározót az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság fogja működtetni.

Átadták a cigándi víztározót

A víztározó 25 négyzetkilométeres alapterülete nagyjából a Velencei-tó területének felel meg. A tározó átlagos vízmélysége 3,8 méter. A 23,8 km hosszú töltésre teljes hosszán kerékpárutat építettek, ez csatlakozni fog az országos kerékpárút-hálózathoz. A töltésekbe 2,1 millió köbméter anyagot építettek be, átlagosan 4,5 méter magasak, koronájuk 5 méter széles. Az erős hullámzásnak kitett töltés-szakaszok elé 40-80 méter széles véderdősávot is telepítenek.

A szivárgás megakadályozására vízzáró agyagréteget, vízzáró résfalat is beépítettek a töltések alá. A víztározóhoz Cigándtól Ricse felé vezető közúton egy 100 méter hosszúságú hidat is építettek, kialakítottak 500 hektár vizes élőhelyet, 10 kilométer hosszan rendbe hozták a kisvízfolyásokat, és elkészült 46 vízkormányzási műtárgy is.

A tározó kapuja a Cigánd határában épült meg. A hatalmas, kétszintes vasbeton szerkezet alsó szintjén a tájgazdálkodáshoz szükséges víz beeresztésére szolgáló nyílások vannak. Felettük az árvízi többletvíz beeresztésére alkalmas, lényegesen nagyobb zsilipek helyezkednek el, ezek másodpercenként 430 köbméter vizet képesek átereszteni. A műtárgy pillérei 9,3 méter magasak, a szerkezet 43 méter széles. A zsilip megépítéshez 20 ezer köbméter vasbetonra volt szükség, amiből 25-30 tízemeletes házat is fel lehet építeni.

A tározó nem csupán az árvízi biztonságot növeli, hanem lehetővé teszi a természetes ártérre jellemző vízviszonyok visszaállítását, és ezzel helyet ad az ártéri gazdálkodásnak. A mostani szántók mellé erdők, gyümölcsösök, legelők és kaszálók kerülhetnek, de halászni is lehet.

Egyéb fejlesztések is történtek a térségben. Cigándon, Ricsén, Tiszakarádon, Nagyrozvágyon és Pácinon összesen mintegy 5,7 milliárd forint értékben szennyvízberuházás, belterületi vízrendezés, útépítés és szelektív hulladékgyűjtési beruházás valósult meg. A fejlesztésekhez a kormány 4,8 milliárd forintos támogatást biztosított az önkormányzatoknak.

A Cigándi és a Tiszaroffi tározók átadása után 2013-ig további négy árvízszint-csökkentő tározó épülhet meg uniós támogatással: a Nagykunsági, a Hanyi-Tiszasülyi, a Szamos-Kraszna közi és a Beregi. A hat tározóval és 2013-ig elkészülő hullámtéri beavatkozásokkal a Tisza teljes hazai hosszán átlagosan 50-60 centiméteres árvízszint-csökkentést lehet majd elérni, amivel jelentősen növekszik a Tisza mentén élő másfél millió ember árvízi biztonsága.



  • Hírek
  • Hírek