A hivatásos tüntetésvégrehajtó szerint Giorgio túllihegte

"Valaki cukorkát? Giorgio?" - kérdezi egy szem Negrót lengetve a tárgyalóterem előtt várakozókat K. Károly személy és vagyonőr.

M. Giorgio Richárd meg se hallja. Éppen a fotósokkal és az operatőrökkel van elfoglalva: "Kellő tisztelettel megkérem önöket, ne fényképezzenek, demokrácia van!"

A zászlóégetők perének első, hétórás fordulója

Valaki persze gyorsan közbeszól, hogy inkább diktatúra. De nem bontakozhat ki parázs politikaelméleti vita, mert Edit néni, Giorgio nagymamája kiabálni kezd egy joviális kokárdás fiatalemberrel, hogy az besúgó, a román önkormányzatnál is dolgozott. Az elegáns édesanya pedig a betoppanó Futó ügyvéd úrnak méltatlankodik, hogy ezek a "vízhordók", ezek a "sakálok", mutatja, meddig érő nyelvvel, csak így itt csattogtathatják gépeiket, majd mobiltelefonjával - a nagyasszonyi megjelenéshez viszonyítva - mulatságosan gyors és agresszív fotoriporteri táncba kezd, hogy megörökítse azokat, akiket majd jól fel is jelent.

"Tudatában vagyok az illetékes szakmai kompetenciának"

A teremben most jóval kevesebb a vízhordó, mint az első felvonáskor. Mindenki kényelmesen üldögélve ismerkedhet a szakértői véleménnyel, mely szerint egyetlen ismert tudatmódosító szer hatása sem felel meg Giorgio viselkedésének, tüneteinek és élménybeszámolójának. Egyes elemeikben emlékeztetnek ugyan az amfetaminszármazékok, illetve az LSD egyes hatásaira, legjellemzőbb hatásuk azonban Giorgio esetében nem jelentkezik. Beszámolói nem saját élményen alapulnak, inkább olyasmiből gyúrhatta össze őket, amit másoktól hallhatott a kábítószerekről.

"Elképzelhető-e, hogy valaki cukormázzal házilag bevonjon egy tablettát?" Ön kifejezetten drogspecialista? Ha nem, miért bíznánk meg szakvéleményében, lendül munkába Futó ügyvéd úr.

Giorgio, aki ugyan "tudatában volt az illetékes szakmai kompetenciának", furcsállta, hogy nem volt élményszerű, amikor ő emberóceánt meg nagyon nagy tüzet látott. De főleg a személyiségteszt eredményén háborodott fel. Még hogy ő "valóságtól elidegenedett"!

Nem mindennapi szociális interakció lehetett már maga a vizsgálat is. Giorgio bizalmatlanul érkezett, mivel olyanokat is hallott, hogy mikrochipet ültetnek a fejébe, de attól is félt, hogy levetkőztetik. Majdnem sarkon is fordult, de végül "a kollaboráció mellett" döntött. Viszont az orvosoktól is "több kollaborációt igényelt volna", "mélységesebb vizsgálatot", de ők "kedvetlenül és közömbösen" vizsgálgatták.

Nem tartották érdekesnek például a magával hozott fényképeket, amelyeken önmaga helyére Charlie Chaplint meg Jim Carreyt montirozta.

"Bizonyítani akartam, hogy nem egy stabil, fitt ember látszatának tűnik" - magyarázta módszerét.

M. Giorgio Richárd 2002-ben a Kossuth téren fotó: Kálló Péter

Szünet után mozi

"Életemben ilyennek nem láttam" - mondja mögöttem valakinek az anya, miközben a fia euforikus karlengetős, megtaposós, korlátrázós, zászlóégetős alakítását nézzük. (Később a folyosón azt magyarázza, még a lassított felvételeken is látszik, milyen gyorsan mozog. Valamilyen szernek lennie kell emögött.)

A szakértők szerint viszont a filmfelvételeken nem utal semmi arra, hogy Giorgio valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt állt volna. Cselekedeteit inkább a tömeghatás magyarázza, melynek csúcspontján tudatszűkült állapotban, az egyéniségvesztés határán az egyén eltűnik a tömegben, és akár cselekszik is "a sokaság által hitelesített normák és értékek alapján".

"Ön látható a képeken?" - kérdezi a bíró.

"Testileg én vagyok látható", kezdi válaszát Giorgio, majd egy paksaméta jegyzetet szorongatva belebonyolódik egy barokkosabb, többé kevésbé belső logikai szerkezet híján lévő körmondatba.

A bíró így már az elején megragadja az alkalmat, hogy megkérdezze a jelen lévő szakértőtől, miként lehet, hogy valaki ennyire nem látja a kérdésekre várt válaszok irányát, és így elveszik a körítésben? Kényszerességre vall ugyan, de tényleg vannak emberek, akik ennyira körülírják a dologokat, hangzik a válasz.

Impulzív coming-out

B. Miklós másodrendű vádlott a szakértői véleményre reagálva hirtelen megvallja, a hetvenes-nyolcvanas években ő is kábítószerezett. Elmondhatja, hogy a szakértők állításai nem felelnek meg a valóságnak.

Mégpedig azért, mert bűnözőkként kezelik a drogosokat, akik így aztán nem is mondanak nekik igazat. Ő viszont tudja az igazat.

Annyit azért megenged, "lehet, hogy nem ugyanezeket a szereket" szedte.

Ifjúkori személyiségszerkezet

Délben megérkezik a személyiségtesztet készítő szakértő is, és elmagyarázza, mit kell érteni azon, hogy "valóságtól elidegenedett". Eredményei szerint M. Giorgio Richárd érzelmeit, indulatait az ifjúkorra jellemző minták alapján kezeli; nem számol a következményekkel; nehezen köt kompromisszumokat; a frusztrációt rosszul tűri; törekvéseit nem integrálja konkrét helyzetébe. De mindez nem tekinthető kóros személyiségváltozásnak.

Giorgio ezen persze látványosan megsértődik, és módszertani támadást indít a személyiségpszichológia ellen. Hogyan lehetne 500 kérdés alapján véleményt alkotni? "Ez egy tudomány?" - érdeklődik álnaivan. Befejezésül azt is elárulja, sértve érzi magát, hogy a tesztben vallást firtató kérdések is szerepeltek.

Csakis a nemzetért

Tekintse meg képeinket!

K. Károly, a védelem első tanúja már a zászlóégetéskor is azon az állásponton volt, hogy ennek "nincs itt az ideje", de így visszatekintve jogosnak tartja. Sőt ő is meggyújtott volna egyet. Egyébként is egyáltalán nem bűncselekmény, és csakis "a nemzetért, az idegenek ellen csináltuk" - foglalja össze hitvallását.

"Kik azok az idegenek?" - érdeklődik a bíró.

"Akik a nemzetünket és a kereszténységet sértik" válaszolja talányosan.

Látva, hogy emberére akadt, Grespik ügyvéd úr meg is kérdezi tőle, a "zászlóégetési momentum" "beleillett-e az eseménysorba", majd elkezdi bizonygatni, hogy valójában a tanú szerint eszmei szempontból igenis beleillett, jóllehet más szempontból azt mondta, nem zászlót égetni érkeztek a Tilos rádió elé.

Akik látták a cukrosbácsit

D. Pál és felesége még a demonstráció elején találkozott Giorgioval. A hölgy beszédbe is elegyedett vele. Mindketten látták, hogy "odakerül egy 45-50 körüli férfi a feleségével", és úgy beszélgetnek Giorgioval, mintha ismernék. A férfi megkínálja valami édességfélével a vele lévő nőt és Giorgiót, de csak a vádlott vesz belőle.

Videofelvételen nem sikerült megörökítenie a férfit. Annyira emlékszik, hogy szőkésbarna hajú férfi volt, kiskockás inget, nyakkendőt és sötét télikabátott viselt, szakála valószínűleg nem volt. Giorgio ezt képet még annyival gazdagítja, hogy világos szemű és pocakos, kalapot, szemüveget nem viselt, ujján pecsétgyűrű, rajta egy sólyommal vagy valami madárral.

Feleségére mindenesetre nagyon jó benyomást tett Giorgio kulturált viselkedése. Ez annyira ellentétes volt azzal, amit a médiában látott, hogy úgy érezte, ki kell állnia mellette.

A hivatásos tüntetésvégrehajtó

L. Ferdinánd, alias Satu a második fordulóra nem készített új inget, a januárban megismert "Világ provokátorai egybesüljetek" feliratút viselte. És egy jó órára szállította is a nyersanyagot Grespik úr másik kedvenc témájához, mely szerint hiába ismeri be, nem F. Zoltán vitte a zászlót a demonstrációra. A rendőrségi szembesítésen például kétszer is azonosította azt a férfit, aki mellette állva a kabátja alól elővett valami zászlószerűséget. De amikor megkérdezte a rendőröktől, milyen találata volt, azt mondták neki, indifferens személyt választott ki, aki a rendőrség munkatársa.

"Korrektül, harcosan, de fegyelmezetten tüntettünk" - jellemezte a bíró kérésére akciójukat. A "Nem igazság, hanem a hús irdatlan tömege" feliratú táblával sétáló Tilos rádiós és Gyulai Endre szeged-csanádi megyés püspök levele azonban többeket felhergelhetett. Megbocsátás? Mint valami birkák menjünk haza? Az emberekben egyfajta kielégületlenség maradt, hogy már megint nem történik semmi, próbálta érzékeltetni Satu a demonstráció után ott maradt emberek lelkiállapotát.

Ő egyébként mint "hivatásos tüntetésvégrehajtó" azt gondolja, a rendezők a rosszul elhelyezett stratégiai pozícióikkal szinte "ráhúzták a tömeget" a Kultiplex bejáratára. De ők felkészültek arra, hogy a nem közéjük valókat és a provokátorokat kiemeljék.

Kiabáltak, skandáltak ugyan, de ez csak olyan átlagos vesszenezés volt. A Tilos pólóból rakott tűz szép csendesen égett, ő pedig már meg is beszélte a tömegbe vegyült rejtélyes alezredessel és a demonstrációt szervező polgári körös Pesti úrral, hogy egy kicsit még kikiabálják magukat, aztán mennek is.

"Jól éreztük magunkat" - magyarázza a bírónak.

"Csak nem azt mondja, hogy olyan volt, mint valami happening?" - próbálkozik a bíró.

"Nekünk olyan hangulatú volt".

Voltak pillanatok, amikor még a fogalmazó hölgy is megbűvölve meredt rá, amint kedélyesen bizonygatja, milyen családias hangulat uralkodik a 300 főre tehető tüntetésjáró közösségben.

Giorgio "túllihegte a dolgot"

L. Ferdinánd meglátása szerint Giorgio már azzal is kilógott a tömegből, hogy túl jól, ráadásul világos ruhába volt öltözve.

"Túllihegte a dolgot. Központi figura volt. Úgy viselkedett, mintha valami szer hatása alatt állna, iszonyú sok energia volt benne."

"Nem gondolták, hogy provokátor?" - kérdezi a bíró.
"A többiek azt mondták, ismerjük."
"Nem próbálták leszerelni?"
"Ártatlan látszott, nem zsidózott, és nem is akart bemenni az épületbe."

Egyébként a zászlóégetés sem olyan volt, mint azoknak a fotósoknak és operatőröknek a felvételein, akik azonnal a tűz köré gyűltek, "mint a piranják, amikor húst dobnak közéjük".

Csak mosolygósan

"Szóval kiégett az izraeli zászló logója" - folytatná a végkifejlet leírását L. Ferdinánd, a bíró azonban megállítja: "Azért mégse nevezzük logónak! Mit szólna, ha valaki a szentkoronát nevezné annak?

"Jó, mit is mondunk a közepére?" - keresi a szót Satu.

Hiába tanácsolta azonban a folyosón B. Miklósnak, hogy "csak mosolygósan, az igazság velünk van", az impulzív tüntetőtárs hirtelen bemondta: "azt is lopták valahonnan".

"Minden nemzet jelképe megérdemli, hogy tiszteljük" - vonja össze szemöldökét a bíró.

"Aki beleköp a levesembe, azt én nem tisztelem. Nekem ne mondja meg senki, mit szeressek és mit nem. Hagyjuk most abba ezt az egészet. Ez bohóckodás. Semmi bűnöm nincs, hacsak az nem, hogy élve születtem." - lovallja bele magát B. Miklós.

A kiabálást követő pár perces szünetben Grespik ügyvéd úr volt szíves megnyugtatta ügyfelét, aki hamarosan elnézést is kért a bíróságtól, hogy elragadtatta magát.

Grespik, amint árnyat vet önmagára

Az emberek már megszokták a tüzet. A körülötte álló 20-30 ember hangulatán nem változtatott az égő izraeli zászló látványa. "Senkit nem botránkoztatott meg" - veszi fel a fonalat ismért L. Ferdinánd. A zászlóégetéssel ő maximálisan egyetértett. De ezt kivéve "minden más zászló esetén odaugrott volna, hogy megakadályozza".

L. Ferdinánd megengedőbb pillanataiban elfogadta, talán az az ember is csak kapta valakitől a zászlót, aki a szeme láttára elővette kabátja alól. Grespik urat azonban nem hagyta nyugodni védői koncepciója a kalácsképű, vastag ujjú provokátorról, és a koncepciót megfuttató Magyar Nemzet egy oldalát lobogtatva a nyílt színen próbálta lerántani a leplet a zászlógyűjtő F. Zoltán praktikáiról.

A harmadrendű vádlott védője, Zétényi ügyvéd úr azonban most már besokallt. Visszautasította ezt a "jobb oldalon is táplált" provokátor-elméletet, valamint kollégái stratégiáját, hogy önmagukra is árnyat vető módon azt állítják, védence egy provokáció résztvevője. Ami pedig a Magyar Nemzetet illeti, interjút kért tőlük, melynek során az újságírónő elismerte, hogy a fényképek dolgában tévedett. A cikk azonban valamiért nem jelent meg.

Eksztatikus tüntetési iskola

Az utolsó tanú, P. M. István szintén azzal magyarázta az eseményeket, hogy a felfokozott hangulatú emberek a végén úgy érezhették, megint nem történt semmi. Lovas István azt mondta, ne tartsuk oda a másik orcánkat. Majd következett a püspök levele a keresztényi megbocsátásról. Ettől aztán dühösek lettek, és inkább Lovassal értettek egyet.

Giorgio egyébként "nem közénk való", mondja, majd a bíró unszolására magyarázatként hozzáteszi: "Mi szegények vagyunk." (Ez az én fordításomban akkor ott úgy hangzott, hogy Giorgio csak egy budai úrifiú, aki előszeretettel lejár bulizni az általuk kivitelezett rendezvényekre.)

"Milyen volt Giorgio?" - kérdezi a bíró.
"Extázisban volt. Mint mindenki."
"Mégis, milyen ez az eksztázis?"
"Nem olyan, mint egy diszkóban. Olyan, mint amikor bármi megtörténhet".

A vád állításával ellentétben a zászlóégetés nem is okozott közfelháborodást, érvel tovább a tanú: "Az emberek tapsoltak, hogy végre valaki megtette."

Szerencsére Grespik úr a késő időpontra tekintettel a hatodik óra végén eltekintett a szellemiség és az azonosság további firtatásától. Az általános szakértőkben nem bízó, specialistára vágyó Futó ügyvéd így gyorsan megtehette javaslatát, hogy a következő, április 26-ai tárgyalási napra idézzenek meg egy specialistát, mondjuk Funk Sándort.

"Jaj, csak azt ne!", kiált közbe Giorgio édesanyja. Ő talán olvasta is azt a cikket, melyet Futó ügyvéd úr indítványa közben lengetett, és amelyben Funk doktor fia viselkedését első blikkre nem droggal, hanem regresszív tudatállapottal magyarázta.