Demszky hadat üzent Kókának

Demszky Gábor szerint az SZDSZ-nek egyfejűnek kell lenni, így Kókának fel kellene állni a szabad demokraták frakcióvezetői székéből. Ha nem teszi önként, akkor a főpolgármester szerint lesz elég erő a felállításához. Azt Demszky sem vitatja, hogy a liberálisok volt elnökét kárpótolni kell, lehet ez akár a főváros is, bár megemlítette, a főpolgármesterségre 18 éve senki sem vágyik a szabad demokraták közül.

Elég nagy baj lenne, ha az SZDSZ-en belül kettős hatalom alakulna ki, ugyanis egy ilyen kis párt esetében ez eltűnéssel, felszámolódással járna, illetve nevetségessé válnának a liberálisok, mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Demszky Gábor - reagálva a felvetésre, hogy bár Fodor Gábor lett az elnök, Kóka János a párt frakcióvezetője.

03

Demszky szerint az SZDSZ-nek egyfejűnek kell lennie. "Nem voltam Fodor elkötelezettje, ha most Kóka lenne a pártelnök, akkor Fodornak mondanám, hogy lépjen vissza" - magyarázta a főpolgármester.

A mostani helyzetben azonban Kókának mondja, hogy adja át a frakcióvezetői posztot Fodornak vagy annak, akit Fodor felkér. Demszky úgy érzi, az lenne a legoptimálisabb, ha Kóka magától távozna, mert nem lenne szerencsés belemenni egy hatalmi "szkanderezésbe".

Ám, ha mégis így lesz, akkor Fodor Gábornak Demszky szerint megvan a többsége, hogy legyőzze Kókát a frakcióban. Azzal viszont egyetért a liberális ügyvezető, hogy Kókának mindenképp jár valamilyen kárpótlás, ám arról nem beszélt, hogy a frakcióvezetés átadásért cserébe mit ajánlhatna fel neki az SZDSZ.

"Ha a fővárosban szeretne valamit, akkor ott, de a fővárost nem nagyon szokták szeretni, mert ott túl sok a konfliktus - a főpolgármester posztra 18 éve nem vágyik senki a szabad demokraták közül" - mondta Demszky Gábor.

Gusztos Péter szabad demokrata frakcióvezető-helyettes az Indexnek azt mondta, ő is támogatja, hogy tisztújítás legyen a képviselőcsoportban, mivel úgy látja, a párt tisztújítása új helyeztet teremtett. Szerinte ilyenkor két alapelvet kell tiszteletben tartani: az egyik, ha a párt vezetése megváltozik, akkor a frakcióban is reagálni kell ere, vagyis tisztújítás kell, illetve a frakcióvezetés kérdésében a mindenkori pártelnök szándéka a meghatározó. „Arra volt már több példa, hogy nem a pártelnök volt a frakcióvezető, de olyan még nem fordult elő, hogy a pártelnök ellenében választottak volna bárkit is a képviselőcsoport élére” – hangsúlyozta a politikus. Leszögezte: „Természetesnek tartom, hogy tisztújítás legyen, mert miközben Kóka János támogatója voltam a pártelnöki küzdelemben, egyértelmű, hogy a szokásjog okán Fodor Gábornak kellene betölteni a frakcióvezető posztot.”

Az Index információi szerint Fodor Gábor elnökké választása óta téma a liberálisoknál a frakcióvezetői poszt kérdése. Fodor azt mondta, amikor legyőzte Kókát, hogy már a szombati küldöttgyűlés utáni hétfőn tárgyalóasztalhoz ül elődjével, hogy a jövőről beszéljenek. A párt ügyvivői testületének alakuló ülése után - amely kedden volt - nem derült ki, mi lesz Kóka János további szerepe - és erről azóta sincs egyezség.

Úgy tudjuk, az ügyvivői testület múlt keddi ülésén éppen Demszky Gábor vetette fel, hogy Kókának önként távoznia kellene a frakció éléről, mivel évtizedes szokásjog a liberális pártban, hogy vagy a pártelnök, vagy az általa felkért személy tölti be a frakcióvezetői tisztséget. A tanácskozáson nem voltak olyanok, akik komolyabban marasztalták volna Kókát, ám azt többen is felvetették, hogy nem szerencsés a kérdés felvetésének az időzítése, illetve, hogy ez a kérdés a frakció kompetenciája, nem pedig az ügyvivői testületé.

Úgy tudni, a Kóka Jánost 2007-es megválasztása óta támogató Horn Gábor is azt az álláspontot képviselte, hogy Kókának hátrébb kellene húzódnia. Kóka azonban hajthatatlan, egyes források szerint egyenként ült le a frakciótagokkal, hogy meggyőzze őket: neki kell maradnia a frakcióvezetőnek. Az ügyvivői testület várhatóan kedden, a frakció pedig szerdán tárgyal a kérdésről, egyes forrásaink szerint Kóka bizalmi szavazást kér szerdán a frakciótól.

A képviselőcsoportban ugyanakkor nem egyértelmű Fodor Gábor támogatottsága, hiszen abban a mára háttérbe húzódó szabad demokrata vezetők izlése alapján válogatott képviselők kaptak helyet.