Megint szív a régi munkásőr

„Tíz évvel ezelőtt egyetlen munkásőr voltam a faluban. Azóta öten követtek a testületbe. Remélem, a dohányzás abbahagyásában is követni fognak. Janovics Ferenc már lemondott róla.”

Ezt nyilatkozta a Munkásőr egyik 1988-as számában Farkas Kálmán, Kunadacs körzeti orvosa, gyakorló munkásőr, miután kiderült: Kunadacs nyerte a Hungária Biztosító által meghirdetett Nemdohányzó falu–mozgalom fődíját.

A most 49 éves Janovics Ferenc akkoriban a Barátság téesz gépszerelője volt, most maszek autószerelő-műhelye van a Katona József utcában. Úgy emlékszik a régi időkre, hogy a munkásőrségben politizálás nem volt, viszont rengeteg vért adtak, és gyűjtést szerveztek, ha valahol meghalt egy családfő. A munkásőrség megszűnését tudomásul vette, majd belépett az MSZP-be, hiszen, ahogy fogalmaz, mindig is balliberálisnak tartotta magát, de az utolsó két választáson már nem vett részt, mert rájött: a politikusoknak a választópolgár csak addig fontos, amíg leadja a szavazatát.

– Visszaszokott már azóta? – kérdeztük az autószerelőt.

– Vissza.

– Hiába, történt azóta egy ’s más – utalunk a világban bekövetkezett társadalmi és gazdasági változások, valamint az ő rossz szokása közti összefüggésekre.

– Történt – legyint. – De nem azért szívok.

A kunadacsi dohányzásmentes mozgalom alapítója, a már említett körorvos–munkásőr akkora dohányos volt, hogy amikor Janovics kiskatonaként elment a rendelésére, leültette és rögtön megkínálta egy Fecskével. Amikor a doktor évek múlva leszokott, a fejébe vette, hogy leszoktatja a falut.

Leszoktató programokat indított, a jelentkezőknek csoportterápiát tartott, akupunktúrás kezeléssel kísérletezett, a pácienseknek pedig első lépcsőben strigulát kellett húzniuk minden egyes elszívott cigaretta előtt: reggeli kávé, strigula, séta, strigula, várakozás a buszra, strigula, délelőtti kávé, strigula, ebéd után, strigula, déli kávé, strigula, unalom, strigula, kocsma, sok strigula, szex után, strigula.

A körorvos–munkásőr többeket is leszoktatott a módszerrel, de, ahogy Janovics példája is bizonyítja, többen visszaszoktak. „Egy évig bírtam – mondja az autószerelő. – Voltak kísértések, meg az élet is egyre stresszesebb lett, a téesz megszűnt, autószerelő műhelyet nyitottam, visszaszoktam.”

A doktor nem szokott vissza. Tizenvalahány évig egy szál cigarettát sem szívott el, majd a kétezres évek elején szívrohamot kapott a rendelőjében, ahol annyi páciensét kínálta meg régen cigarettával, és meghalt.

„Soha nem dohányoztam, mondták is a falubeliek, hogy nekem könnyű, igazuk is volt – mondta a versenyt véres komolyan vevő egykori tanácselnök, Halcsik Antal, aki 1958-tól tanácstag volt Kunadacson, és 1970-től 2008-ig vezette a falut. – Tíz-tizenegy éves koromban, mint majd’ minden gyerek, száraz akácfalevélből tekertem cigarettát, egyszer meg egy csibakkal (kis, kerekfejű pipa) szívatott el egy nagyobb gyerek. Úgy mondtunk, hogy berúgtunk tőle: émelyegtünk, hányingerünk volt, hánytunk is. Ennyi elég is volt egy életre, leszoktam, mielőtt még rászoktam volna.”

Egy falu nem attól volt nemdohányzó, hogy egyetlen lakója sem gyújtott rá. Amit vállalniuk kellett: leszoktató programokat, nemdohányzó bált tartanak, a csikkek eltűnnek az utcákról, és tartózkodnak a dohányzástól közterületen és más nyilvános helyen, így a kocsmában is. Volt is balhé belőle, amikor az eredményhirdetés után Juszt László riportra jött a faluba, belépett a kocsmába, és ott dohányzott a fél falu.

A verseny tisztasága fölött a Hungária Biztosító és egy egészségügyi szervezet őrködött. A tanács a leszoktatás mellett arra is ügyelt, hogy a spontán megjelent dohányzásellenőrök jelenlétéről mindenki időben értesüljön, ment a riasztás, senki ne dohányozzon, míg ki nem teszik a lábukat a faluból.

Az embereket nehezen lehetett meggyőzni, hogy hagyják abba a dohányzást, pedig a fődíjból, hatszázezer forintból tornacsarnokot akartak építeni, és egy alig kétezres településnek akkoriban még nem nagyon volt ilyen létesítménye.

„Zavart, ha valaki rosszul állt hozzá, mert bár nem akartam mindenáron győzni, de komolyan vettem a versenyszabályokat – mondja Halcsik Antal. – Volt olyan ember, aki az autója hamutartóját itt, a házam előtt ürítette ki. Más meg rágyújtott, ha találkozott velem az utcán, pedig korábban soha nem dohányzott.”

A küzdelem már-már reménytelennek látszott, amikor kiderült, mi is az oka a rebellis magatartásnak: a Barátság téesz húzóágazata, mi tagadás, a dohánytermesztés volt. Az emberek attól féltek, hogy az új hóbort miatt elvesztik megélhetésüket. Ekkor a falu határában a Nemdohányzó település feliratú tábla mellé egy újabb került: KETTŐS HASZON: TERMELJÜK, DE NEM SZÍVJUK. (A táblák már nincsenek a falu határában, pár éve szerelték le őket. Kérdeztük az új polgármestertől, hogy fellelhetők-e még valahol, de már nem emlékezett, hová tették.)

A 43 településes versenyt végül a dohánytermesztő Kunadacs nyerte, a tüdőkórházáról ismert somogyi Mosdós előtt.

Kiderült, az egyre romló gazdasági helyzetben a hatszázezer forint már nem elég a tornacsarnokra, de a tanács dicséretére legyen mondva, hogy felépítették a tornacsarnokot (hárommillióba került végül), a homlokzatán ma is ott van a Hungária Biztosító egykori emblémája.

Egy év alatt harminc-negyven ember szokott le a dohányzásról. A kocsmában, ahol egykor Juszt rajtakapta a dohányosokat, a pult kivételével ma is szabad cigarettázni, de, bár kétszer is bementünk, nem dohányzott senki. És a faluban sem láttunk csikket, ha őszinték akarunk lenni, rajtunk kívül nem dohányzott senki.