Dávid Ibolya: Beláthatná Gyurcsány, hogy mennie kell
"Ma a kormányzat joggal népszerűtlen, s azt láthatjuk csak, hogy egy koncepciótlan, teljes mértékben hitelét vesztett vezetés képtelen megoldani azt a helyzetet, amelyet ő maga idézett elő. Ezen a patthelyzeten csak az változtatna, ha Gyurcsány Ferenc belátná, hogy távoznia kell, mert az ő személye jelenti ma a fejlődés legkomolyabb gátját" - mondta Dávid Ibolya. A pártelnök hozzátette: a kormányfő nem tanult semmit abból, hogy március 9-én 3,3 millió ember mondott határozottan nemet a kormányzat politikájára.
Kérdés, hogy két évvel a következő választások előtt megengedhető-e az, hogy ilyen állapot legyen a magyar belpolitikában. Ilyen körülmények között Gyurcsány Ferenc a következő két évben képtelen lesz véghezvinni egy újabb reformfolyamatot - tette hozzá. Dávid Ibolya rámutatott: a Goldman Sachs globális befektetési csoport februári elemzése szerint "Gyurcsány Ferenc távozása piacmozdító hatású lehet".
A pártelnök szerint egyelőre nem látható, hogy a miniszterelnök hónapokig tartó agóniája mit árthat a gazdaságnak, mit árthat a közbizalomnak. Egy új kormányfő, egy hiteles miniszterelnök már önmagában lendületet adhatna a gazdaságnak. Ellenkező esetben a populizmus győzedelmeskedik Magyarország felett - húzta alá. Arra a kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc távozása okozhat-e koalíciós válságot, vagy előrehozott választásokat, Dávid Ibolya elmondta: épp ez a koalíció volt az, amely 2004-ben szinte zökkenőmentesen oldotta meg a miniszterelnök-cserét. A pártelnök elmondta: egészen biztosan van olyan ember a baloldalon, aki alkalmas lenne a kormányfői feladatok ellátására.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás
A Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.
február 28., 17:28
- Belföld
Egy 16 éves sümegi lány vonat elé lépett – ez indította el a Piros Lap-kampányt
A gyerekek sokszor nincsenek is tisztában a bántalmazás fogalmával.
40 perce
- Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása
A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.
február 28., 14:37
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Címlapon
Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin
Az egykori KGB-ügynök régóta ostorozza az Egyesült Államok vezette világrendet.
41 perce
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45
- Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
tegnap, 18:12
- Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos
Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.
február 28., 16:03
- Belföld
Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán
Magyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.
február 28., 14:53
- Belföld
Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride
Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.
február 28., 15:05
- Belföld
Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt
A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.
február 28., 15:56
- Belföld
Büszke vagy magadra, te senki? – Gyűlöletcunami zúdult az Orbán Viktorral fotózkodó Muri Enikőre
„Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok!” – írta az énekesnő a fényképhez.
február 28., 17:29
- Belföld
Döntött az ELTE, ekkor indul a béremelés az ország egyik legnagyobb egyetemén
A fizetések konkrét összegére is fény derült.
február 28., 17:53
- Belföld
Orbán Viktor: Nincs többé Pride
A miniszterelnök ismét a Kossuth rádió vendége volt.
február 28., 07:46
- Belföld
Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira
A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.
február 28., 17:59
- Címlapon
Orbán Viktor: Erre nem vagyunk felkészülve
Úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szokták.
18 perce
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
tegnap, 15:48
- Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában
Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.
február 28., 05:57
- Belföld
Tovább fogy a magyar, januárban sem javultak a demográfiai adatok
Nem csökken a természetes fogyás Magyarországon.
február 28., 12:14
- Belföld
Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát
László András már pénteken elkezdheti a munkáját.
február 28., 06:42
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
tegnap, 14:38
- Belföld
Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti
Rogán Antal egyértelmű feladatot kapott.
február 28., 10:08
- Belföld
Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói
Sterilizálásra más városokba kell küldeni az eszközöket.
február 28., 10:52
- Belföld
Kilépett az MSZP-ből a rasszista megjegyzéseket tevő újbudai képviselő
A politikus már korábban lemondott tanácsnoki pozíciójáról.
február 28., 10:43
- Belföld
Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?
Orbán Viktor bejelentette, a frakció dolgozik rajta.
február 28., 11:47
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
tegnap, 13:25
- Belföld
A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok
A kísérleti Duna-fürdő előkészítése a vártnál gyorsabban halad.
február 28., 11:44
- Belföld
Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség
Az idős asszony pulóverben és papucsban hagyta el az otthonát.
február 28., 08:46
- Címlapon
Donald Trump tárgyalóasztalhoz ülne Vlagyimir Putyinnal, a nukleáris fegyverekről egyeztetnének
59 perce
- Belföld
Új jeggyel rukkolt elő a BKV
A jegyek csak bankkártyás fizetéssel elérhetők.
február 28., 11:18
- Belföld
Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben
Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.
február 28., 09:45
- Belföld
Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi
A gyanúsított ügyvédje szerint ha a lénynál nem lett volna telefon, már nem élne.
február 28., 13:15
- Címlapon
Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!
A Fidesz 2009-es EP választási programjában olvasható téziseit ma már hazaárulásnak és háborúpártiságnak nevezik.
37 perce