Doktor Alexandrát feljelentették az MSZP-ben

2007.10.26. 08:01
Fegyelmi eljárást rendelt el az MSZP országos etikai és egyeztető bizottsága a párt egyik EP-képviselője, Dobolyi Alexandra ellen - írta a Népszabadság pénteki számában.

Súlyos következményei is lehetnek annak a fegyelmi eljárásnak, amelyet az MSZP etikai bizottsága indított Dobolyi Alexandra szocialista EP-képviselő ellen. A Népszabadság úgy értesült, hogy a politikusnőt egy párttag "jelentette föl" a testületnél a sajtóban megjelent cikkek miatt.

A hvg.hu internetes hírportál néhány hónapja arról írt, hogy Dobolyi interneten megjelent életrajzi adatai és egyéb nyilatkozatai közt ellentmondások vannak. A politikusnő több helyütt is dr. Dobolyi Alexandraként szerepelt, holott doktorátust még nem szerzett. Nyilvánosságra került egy névjegykártya is, amelyen Dobolyi szintén doktorként van feltüntetve. Ezzel kapcsolatban az a cáfolat érkezett: az MSZP külügyi titkársága gyártatott hibás adatokat tartalmazó kártyát, s ez kerülhetett ki a sajtóhoz. Néhány esetben Dobolyi magát a szocialista képviselőcsoport helyettes vezetőjeként tünteti fel, holott ezt a posztot Fazakas Szabolcs tölti be. Hasonló hiba volt, hogy egy, a magyar EP-képviselőkről szóló kiadványban Dobolyit mint I. kerületi díszpolgárt tüntetik fel, holott ilyen címet sem kapott.

Dobolyi az Indexnek adott interjújában tagadta, hogy ellentmondásba keveredett volna, sőt azt állította, hogy az ügy már tisztázódott is.

A Népszabadság által megkeresett egyes MSZP-s EP-képviselők feltűnő lelkesedéssel beszéltek a Dobolyi ellen indult etikai vizsgálatról. Érződik, hogy a delegációban többen is szívesen látnák Dobolyit Brüsszelen kívül. Különösen, hogy "otthonról" is többen pályáznak állítólag a szocialisták közül az Európai Parlamentbe: a képviselők Szabó Zoltánt, Kökény Mihályt, sőt, egyesek a párton kívüli Medgyessy Pétert is lehetséges jelöltként említették.