Gellért, Mercédesz
11 °C
22 °C

Sólyom aláírta az egészségbiztosítási törvényt

2008.02.18. 15:11
Sólyom László aláírta az egészségbiztosítási törvényt, amelyet február 11-én fogadott el másodszor az országgyűlés. Az államfő decemberben nem írta alá a jogszabályt, decemberben megfogalmazott aggályai most is fennállnak, de most már köteles volt kihirdetni a törvényt.

Sólyom László köztársasági elnök hétfőn aláírta az egészségbiztosítási törvényt. Az Országgyűlés február 11-én néhány kisebb módosítással 203 igennel és 173 nem szavazattal fogadta el a magánbefektetők részvételével megalakuló egészségpénztárakról szóló törvényt.

A sok vitát kiváltó törvényt először 2007. december 17-én szavazta meg a parlament. Az államfő akkor nem írta alá a törvényt, hanem megfontolásra visszaküldte azt az országgyűlésnek.

Az államfő több aggályt fogalmazott meg akkor. Hiányolta, hogy a szakmai és civil szervezeteket nem tájékoztatták megfelelően a törvényről, és az előkészítésbe is be kellett volna vonni őket. Sólyom szerint a valódi verseny csak egy túl szűk területen, főként a fővárosban és az egyetemi kórházak esetében valósulhatna meg a törvénnyel. Sólyom kifogásolta azt is, hogy a törvényhez nem készült hozzá valódi hatástanulmány.

A köztársasági elnök decemberben megfogalmazott ellenvetései mind a jogszabály meghozásának módját, mind tartalmát illetően továbbra is fennállnak, azonban az alkotmány szerint köteles a törvényt aláírni és kihirdetni - tartalmazza a köztársasági elnöki hivatal közleménye.