Egymillió példányt nyomtak az ingyen Népszavából
A kormány Száz lépés programjával foglalkozó, egymillió példányban nyomott, ingyenes különszámot jelentetett meg pénteken a Népszava.
Horváth István a felelős szerkesztő az Index, Németh Péter főszerkeszto pedig az MTI kérdésére sem közölte, hogy mennyibe került a vállalkozás.
A városlakók az igazságra szomjaznak
Horváth szerint a városlakókat vették célba, és kizárólag városokban terjesztették a lapot. "Van benne kockázat, de ha háromezer előfizetőt szerzünk így, már megérte" - mondta Horváth az Indexnek. A Népszava Horváth közlése szerint 30-35 ezer példányban jelenik meg.
A Népszava vezércikke szerint még a legjobb napilapokból is sokszor csak a felszín látszik. Ezért foglalkoznak elsősorban a száz lépés programjának bemutatásával: "Benne van a köztudatban" - mondta Horváth, aki szerint a téma jobb megismertetése mindenkinek előnyös. A lap másik vezető anyaga egy Gyurcsány Ferenccel készült interjú. A kormányfő megjelenése a lapban egyébiránt nem ritka, Horváth szerint legutóbb, két hete éppen ő készített interjút Gyurcsánnyal.
Tizenötmillió
Az MTI szerint egy ilyen terjedelm újság egymillió példányos nyomdaszámlája 10-15 millió forintba kerülhet. Németh Péter elmondta, hogy szerkesztőségi kezdeményezés az ingyenes különszám, amelynek a napilapba be nem húzott példányait postaládákba dobva terjesztik.
Szerinte azért került a különszámba a reméltnél kevesebb - egyetlen - reklám, mert jobboldalról "politikai kampányt folytattak ekörül", ami elbizonytalanított sok potenciális hirdetőt. "Azt reméljük, hogy a szaldónk nem lesz negatív" - mondta. A Népszava a saját pénzéből készítette a most megjelent kiadványt, tette hozzá.
A közszolgálati rádió déli krónika musora a kormányszóvivőnél érdeklődött, Batiz András szóvivő azt válaszolta, hogy a kormánynak semmilyen módon semmi köze nincs a kiadványhoz.